Egy olyan világban, ahol üldözik a kereszténységet és templomokat rombolnak le, élő keresztény gyökereiből táplálkozhat egy nemzet - jelentette ki vasárnap Balatonalmádiban. Soltész Miklós kiemelte: az európai világ egy része elfordult Istentől, ezért nincsenek fix pontok, amelyekbe bele lehetne kapaszkodni. Mint mondta, ebben a környezetben nagyon fontos a keresztény emberek összetartása. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a nagy francia forradalom idején az állam és az egyház szétválasztása volt a cél, ennek égisze alatt templomokat romboltak le, több tízezer papot kivégeztek, elüldöztek, a forradalom pedig mintegy 200-300 ezer áldozatot követelt. Soltész Miklós rámutatott: az 1990-es években létezett olyan párt, amelyik kommunistaellenesnek mondta magát, mégis idővel "összeborult azokkal, akiket korábban szidott". Ma is van ilyen párt, ezért fontos szem előtt tartani a valódi keresztény értékrendet és ez alapján választani - fűzte hozzá.

Forrás: hirklikk.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Soltész Miklós rámutatott: az 1990-es években létezett olyan párt, amelyik kommunistaellenesnek mondta magát, mégis idővel “összeborult azokkal, akiket korábban szidott”. Ma is van ilyen párt, ezért fontos szem előtt tartani a valódi keresztény értékrendet és ez alapján választani – fűzte hozzá." Hát Miklós?! Olyan pártra nem emlékszel, amelyik egyházellenes volt, oszt mégis összebútorozott velük? De sőt, Miklós! ma is kormányon van egy olyan párt koalíció, 'amelyik kommunistaellenesnek mondta magát, mégis idővel “összeborult azokkal, akiket korábban szidott”'. Te kis kereszténynek hazudott élősködő. Hogy a Szűzanya 12 csillaga csapjon bele meteorként az ilyen kenetteljes sejthalmazokba."...nincsenek fix pontok, amelyekbe bele lehetne kapaszkodni." Má hogyne vóna? Fix pont az EU-s milliárdok. Fix az állami agymosoda... "Adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkából a világot" (Arkhimédész) Mégis mennyi kell még nektek és mit akartok még tönkrevágni? A farizeus k anyját az ilyen szemforgató g..-nek!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Nem Istentől, hanem a klérustól fordulnak el az emberek! Nagy különbség! Ez a jelenlegi látszat kereszténység, ami most egy erőszakos hittérítéssel párosul kis hazánkban, sok embert taszít. Jó pénzért Isten szolgái Orbán szolgái lettek!
Aki Én
Isten létezéset soha, senki nem bizonyította. Az arra való hivatkozas színtiszta hazugság.
Egy hívő ember sem, hátmég a hitetlenek nem mondhatják meg, hogy ki miben higgyen.
A tolvaj, gyilkos, hazug fégek meg végképp nem.
Eladott Ország
"Soltész Miklós rámutatott: az 1990-es években létezett olyan párt, amelyik kommunistaellenesnek mondta magát, mégis idővel “összeborult azokkal, akiket korábban szidott”. Ma is van ilyen párt, ezért fontos szem előtt tartani a valódi keresztény értékrendet és ez alapján választani – fűzte hozzá." Hát Miklós?! Olyan pártra nem emlékszel, amelyik egyházellenes volt, oszt mégis összebútorozott velük? De sőt, Miklós! ma is kormányon van egy olyan párt koalíció, 'amelyik kommunistaellenesnek mondta magát, mégis idővel “összeborult azokkal, akiket korábban szidott”'. Te kis kereszténynek hazudott élősködő. Hogy a Szűzanya 12 csillaga csapjon bele meteorként az ilyen kenetteljes sejthalmazokba."...nincsenek fix pontok, amelyekbe bele lehetne kapaszkodni." Má hogyne vóna? Fix pont az EU-s milliárdok. Fix az állami agymosoda... "Adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkából a világot" (Arkhimédész) Mégis mennyi kell még nektek és mit akartok még tönkrevágni? A farizeus k anyját az ilyen szemforgató g..-nek!
Jozefina
Európa melyik része??? Azt már nem elemzi a nagyokos!!!
Macskaszem
Fideszéknek a pénz az isten, abban hisznek, a sok szenteskedő pofázás csak a lopás leplezését szolgálja.
kakaósbögre
nem látom át hogy azért mert egy ilyen Soltész nevű féreg hisz valami ocsmány babonaságban nekem miért kellene.
Nessy
@Macskaszem: Ők Isten helyett az Aranyborjút imádják, és ebben a klérus jó példával jár elől! Ha már ekkora keresztények, igazán megelégedhetnének a milliós fizetések helyett a vatikáni valutával! Isten fizesse meg!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.