A Magyar multi program a nagy növekedési potenciállal bíró, innovatív és exportképes termékeket vagy szolgáltatásokat előállító kis- és középvállalkozások megerősítését célozza – mondta el Schanda Tamás vasárnap Budapesten.

Indul a Magyar multi program – a kiválasztottaknak

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára kiemelte: a kormány célja, hogy a magyar gazdaság növekedésének üteme a következő években is legalább két százalékponttal haladja meg az európai uniós átlagot. 2010 óta mintegy 30 százalékkal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye, ezzel Magyarország – Közép-Európával együtt – a növekedés motorjává vált a kontinensen.

Hangsúlyozta: 2019 második negyedévében az eddig ismert adatok alapján újra a magyar gazdaság növekedett a legnagyobb mértékben az Európai Unióban. A második negyedévben 5,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék, ez az Európai Unióban mért átlagos növekedés csaknem négyszerese.

Schanda Tamás arról is beszélt: az idei második negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 18,8 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakának szintjét. Kedvező jelnek nevezte, hogy az állami, az önkormányzati és a magánberuházások egyformán lendületesen emelkednek, és továbbra is dinamikus a magyar vállalkozások beruházási kedve.

György László gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkár a kis- és középvállalkozások helyzetéről szólva elmondta: Magyarországon 30 százalékkal nőtt a szektor termelékenysége, ami ötszöröse az unió 6 százalékos átlagának és több mint háromszorosa a visegrádi országokban mért 9 százalékos átlagnak.

Hozzátette: az ITM folyamatosan monitorozza a nagy növekedési potenciállal rendelkező és innovatív vállalkozásokat. A Magyar multi programban több mint kétszáz vállalatot szólítottak meg, közülük száz csatlakozott a kezdeményezéshez. Ötven fejlesztését már ősszel megkezdik – jegyezte meg az államtitkár. Ezek a vállalkozások saját területükön sikeresek, ám márkaépítés, értékesítés és szervezetfejlesztés terén segítségre van szükségük – mondta.

Ezért az ITM szakértői környezet létrehozását tűzte ki célul: olyan vállalkozások közreműködését várja, amelyek négy nagy területen huszonkét témakörben képesek tudást átadni.

A területek közül György László elsőként a műszaki termék- és szolgáltatásfejlesztést emelte ki, amellyel szélesebb körben érhetnek el vevőket a cégek. Fontosnak nevezte a márka- és arculatépítést, mely a vállalatok versenyképességét növelheti a nemzetközi piacokon is. A vállalkozásoknak nyújtott stratégiai és vállalati tanácsadással azok pénzügyi tudatosságát növelnék, a folyamat- és menedzsmentfejlesztéssel pedig azt szolgálnák, hogy a vállalatméret növekedésével a cégek új tudást vonhassanak be.

György László kiemelte: a Magyar multi programban történő tudásátadásra csaknem egymilliárd forint, a cégek fejlesztési terveire pedig több mint tizenhárom milliárd forint áll rendelkezésre. Kitért arra is, hogy a Magyar multi program a kis- és középvállalkozásoknak szól, de vannak olyan, már most nagyvállalatnak számító magyar vállalkozások, amelyek a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramjából részesülhetnek forrásokból fejlődésükhöz.

MTI

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Az a sanda gyanúm, hogy f@szkalapból már exportképesek vagyunk...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
CsipkeRózsa
@lost in my mind: 16:06

Szebben is lehet írni a cigányokról, ha szidni akarod őket linkeld be Arany János, A Bajusz c. művét. Gyönyörűen elmondja Kálmán György:

www.youtube.com/watch?v=sAFvU77UiAI
simmering73
Maradjunk a Sanda Tamásnál, ez inkább olyan matyaros, fityeszes.
1magyar
Inkább a magyar vállalkozásokat hozzák helyzetbe mint a külföldieket pénzeljék! Az unió által adott pénzt a multik ki is viszik,ez legalább itt marad.
Persze arra ügyelni kellene, hogy a dolgozók is jobban járjanak ne a magánvagyon növekedjen.
Eladott Ország
@1magyar: A magyar oligarchák pedig éhbérért dolgoztatva és túlszámlázva lopják el a pénzeket.
kokopelli
@Eladott Ország: Az ismerőseim szerint is kiviszik a hasznot a "multik"!Kérdeztem tőlük,hogy nem lenne-e jobb
ill.egyszerűb nekik a pénzt átdobni a határon,és vissza menni a hazájukba? Az országuk még az adójóváírást is megspórolná,amit OTTHON az EU-n belüli beruházás miatt leírhatnak! Amennyiben az nem lenne,úgy nem is jönnének külföldre! (ezt úgy mondják "ők",hogy "rizikóminimírung")Természetesen halovány alfarhangjuk sem volt,
hogy az úgy megy,de nagy pofa az igen!Azt is kérdeztem,hogy a kinti Áfá-t (legalább az kajánál) miért nem veszik át,pl. a Lidl-től és a többitől! Pl.: alapvető élemiszerek 7% a többi pedig 19%) (;-))
Lepényleső
Csak fydes kádereknek,- kitételül csak tapsolni kellett,- a milliárdok felett?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.