Egyre nagyobb gondot okoz az élelmiszer-biztonsági ellenőrzéseken, hogy a vállalkozásoknál dolgozók képzetlenek, ami miatt egyre több a higiéniai természetű hiányosság – számolt be a nyári szezonális vizsgálatokról Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója.

Vége a nyárnak, sok gond volt idén – a NÉBIH összefoglalta a hiányosságokat

Fotó: Pixabay

Kedvezőtlen tendenciák is mutatkoznak a szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzéseken – jegyezte meg Pleva György az InfoRádióban. Az ellenőrzéseket az ország egész területén végezték a hatóság emberei, a nyár miatt elsősorban az idegenforgalmi szempontból frekventált helyekre, így a strandokra, fesztiválokra, táborokra és vásárokra helyezve a hangsúlyt.

Az ágazat munkaerőhiánya láthatóan egyre erőteljesebben jelentkezik. A Nébih igazgatója megerősítette, hogy az egészségügyi alkalmasság és a higiéniás feltételek hiánya, valamint a képzetlenség fokozottan jelentkezett az idei szezonban.

Az akcióban országosan 4307 ellenőrzés történt, a vendéglátás mellett az élelmiszer-előállítók és -kereskedők sem kerülték el a hatóság figyelmét.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal nem győzi hangsúlyozni, nem célja a milliós bírságok kiszabása, ezzel esetleg ellehetetlenítve a vállalkozások működését – emelte ki Pleva György –, hanem arra törekszik, hogy a magyarországi fogyasztók megfelelő minőségű, biztonságos élelmiszerhez jussanak. Ennek szellemében is alakulnak a szankcionálási adataik: az idei szezonban

42 esetben volt szükség tevékenység korlátozására.

Higiéniai hibák, a hűtési lánc fenntartásával kapcsolatos gondok, a hűtőkapacitás hibás felmérése, valamint szabálytalanul végzett tevékenység volt a leggyakoribb hiba. Előfordultak olyan súlyos fokú higiéniai vagy minőségi gondok, hogy bírságot kellett a Nébihnek kiszabnia. Ennek értéke összességében mintegy 22 millió forint volt, ami az elmúlt évekhez képest némiképp kevesebb.

Az előző évhez képest az ellenőrzött tételek száma csökkent, a kivont tételek száma és mennyisége viszont jelentősen nőtt, az értéke (2,4 millió forint) azonban elmaradt a tavalyihoz képes – olvasható a hatóság záró jelentésében.

Infostart

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.