A 2014 előtt kibocsátott 500 forintossal 2019. október 31-ig fizethetünk, míg a 10 000 forintossal 2019. december 31-ig.

Augusztus 31-én 46,4 millió darab 500 forintos volt forgalomban, ennek a 60 százalékát adták az idén februárban kibocsátott új 500 forintosok. A 10 000 forintosból 166,3 millió darab volt a piacon, 93 százalékuk az új, 2014-ben megjelent bankjegy volt

A régi 500 forintossal 2019. október 31-ig, míg a 10 000 forintossal 2019. december 31-ig fizethetünk bárhol, utána a postákon és bankfiókokban három évig be lehet cserélni őket,

a Magyar Nemzeti Bank pedig 20 évig ad helyettük újat.

Bankjegycsere előtt áll a forint

Az október végéig bárhol használható régi 500-as 1998. december 1-jén jelent meg, majd 2001 februárjában követte egy új sorozat, amelyre egy színváltó nyomat került, majd 2009 áprilisában még egy sorozat került forgalomba. A december végén búcsúzó régi 10 000 forintosból az első sorozat 1997. július 1-jén, a következő pedig 2008. szeptember 9-én jelent meg.

Az 500 és 10 000 forintosok kivonásával lezárul a 2014-ben indult bankjegycsereprogram.

A papírpénzek átlagos élettartama 5 év. A kisebb, a fizetésnél gyakrabban használt címletek gyorsabban, átlagosan 2-2,5 év alatt elhasználódnak, míg a nagyobbak akár 8-10 évig is kibírják. Minden forgalomban lévő bankjegy évente egyszer megfordul a jegybankban, ahol a forgalomképtelen, selejtes bankjegyeket megsemmisítik, a jó minőségűeket pedig visszaforgatják.

Cikk-és címlapkép: AFP

(napi.hu)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Ludmilla
nagy buli lehet a pénzcsere,ha ennyiszer váltogatják
advocat
És Matolcsy azt is elintézte, hogy az €-t is cserélik! s megszüntetik az 500-ast. Csak a korrektség kedvéért. Egyébként nem vagyok Matolcsy fan.
advocat
@Dr.Doktorovics trinitron dr.: Most már értem!
kokopelli
@Dr.Doktorovics trinitron dr.: "egymilliárd millpengő" = 1 Forint és 1000 forint = 1 Fabatka lesz !?
whitout
@Dr.Doktorovics trinitron dr.: A tiéd nagyobb. Te nyertél.
Gauntlet
@Aki Én: amikor én mondtam ezt apámnak, kinevetett :(
Amúgy érti valaki mirefel cserélgetnek? Itt valami trükk van! A kiadásuk ugyanennyiba kerül, nem?
Borsodi
@Gauntlet: Igazad van de az 500 ft mire elkészül csak ötvenet fog érni.
Lepényleső
Értékállósága miatt lecserélik fabatkára?
Sámannus
Nem a pénzzel van baj, hanem a fejetekkel

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.