A vitáról való vitát méltatlannak és álságosnak tartja Tarlós István főpolgármester.

Tarlós: a vitáról való vita méltatlan és álságos
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Tarlós István közleményében – amelyet a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön juttatott el az MTI-hez – azt írta: egyre nagyobb a káosz az "agyon reklámozott" főpolgármester-jelölti vita körül. Bejelentkezett Berki Krisztián, Puzsér Róbert is, Karácsony Gergely pedig közben "levelenként átlagban háromszor" kettejük vitáját követeli. Mindeközben viszont a korábbi felvetéskor Tarlós István által említett feltételeket Karácsony Gergely "szabályosan elengedi a füle mellett".

A főpolgármester szerint Karácsony Gergely kertel. "Szándékosan becsapja a közvéleményt, mert olyan kérdésekről beszél, melyekben a törvények kizárják az önkormányzatok és a főpolgármester cselekvési lehetőségét. Civilszervezeteknek aláír olyan ígéreteket, melyekről tudnia kell, hogy nincs is módja betartani. Előre kijelenti, hogy Zugló állapotáról őt kérdezni sem lehet" – fejtette ki Tarlós István hozzátéve:

Karácsony Gergely azzal igyekszik tematizálni a kampányt, hogy a vitáról vitatkozik. "Ez teljesen értelmetlen"

- jelentette ki Tarlós István.

"Mivel a meghatározó feltételeket nyilvánvalóan kerülgeti, és ráadásul még a vita résztvevőinek köre is veszekedés tárgya, aminek a feltételekkel kapcsolatban további kiszámíthatatlan következményei lehetnek, így

a vitáról való vitát méltatlannak és álságosnak tartom"

- fogalmazott a főpolgármester.

Mindez arra jó, hogy a kampány ne arról szóljon, amiről szólnia kell – vélekedett, hozzátéve: amíg a feltételek ennyire ködösek, a vita vitájáról nem kíván tovább kommunikálni.

Karácsony Gergely, az ellenzéki pártok főpolgármester-jelöltje már több alkalommal vitára hívta Tarlós Istvánt. A főpolgármester még júliusban az M1 aktuális csatornán azt mondta: elvileg nem zárkózik el egy vitától Karácsony Gergellyel. Ha lesz értelme vitának, az csak olyan lehet, hogy a két résztvevő előre meg nem beszélt témákról kérdezi egymást, mert egy ilyen vitából lehet a felkészültségre következtetni. Amit Karácsony Gergelyék vitának neveznek és elképzelnek, az egy színjáték – mondta akkor Tarlós István.

(MTI)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemfideszes
Pityuka! Gyáva sz@r vagy akárcsak a gazdád!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nemfideszes
Pityuka! Gyáva sz@r vagy akárcsak a gazdád!
jesz
Gyalázat, hogy felnőtt emberek ilyen szaron vitatkoznak...és csodálkoznak, hogy nem szeretik őket.

Mindez az adóinkból.
Sámannus
Tudod, hogy csak egy faszlakap vagy a pohos fitymáján ezért beszélsz így
Qqberci
TaplóPffti, valld be, hogy besz@rtál. Elkeféltél sok-sok pénzt és sok évet, de meg sem próbáltad megakadályozni a gazdád ámokfutását. Budapestnek csak kárt okoztatok, sok-sok EU-milliárdért. Most itt a pózna vége...
Gauntlet
Valld csak be hogy gyáva vagy! Csak a támadàs megy, nulla szakértelem.
tudode
Tarlós,ha igaz mutyizott a nemzet zsibuzőjével
.
hvg.hu/gazdasag/20190717_andrassy_ut_terezvaros_vilagorokseg
.
Ez aután méltatla Tarlóstól, kiállította a bízonyítványat
.
---- A NER főutcája lett az Andrássy út 24.hu
.
www.youtube.com/watch?v=eJ_ZAb4a4dI
.
A házmester ciinizmussal fed olyant, amely nem vetemedett egyik elődje sem, öregségére!
csipetke
Tarlós pont annyira fosik a nyilvános vitától, mint a puhos gazdája. Mind menekülnek a néhány megmaradt ellenzéki médium elől is, nehogy véletlenül kellemetlen dolgot kérdezzenek. Szarházi ócska tolvaj banda
Lepényleső
A bánjuk miután egyszer megégett,-szóba állni azóta nyilvánosan?
Ez számukra nem megengedett,hiszen akkor a felszín alatti is kinézhet?
human
Erről eszembe jut Hofi egy szösszenete mikor a gazdák traktorral tüntettek Budapesten.
- Miért vannak itt?
- Tárgyalni akarunk.
- És tárgyalnak.
- Nem tárgyalunk!
Madácsi Pali
A vitáról csak te vitatkozol! A kihívód és a választók szerint szükséges! Egy gyáva pondró vagy. Október 14-től nyugdíjas.
nezelodo
Nem lesz ebből vita, nem mer kiállni, ahogy a gazdája is mindig csak a jelszót adta ki, hogy "folytatjuk". Mi tagadás "komoly kormányprogram", amiből látszik, fingja sem volt egyszer sem arról, mit fog csinálni. A birkák meg bégetve bámulják a folytatást és a csodát, és vigasztalják magukat, hogy az elődeik is loptak.
rokker33
Ez a vén szaros össze vissza szarta magát már veheti az újabb pelenka csomagot,mert minden tiszta szar körülötte !! Hajrá Karácsony verd el az öreget berkit meg puzsért sok élősködő ingyen pénz kellene nekik csak!
Aki Én
A vita alól való kibújást viszont nem lehetne ilyen könnyen jellemezni.
Mi, budapestiek szívesen látnánk egy jelölti vitát, hogy eldöntsük, valóban nincs-e alkalmasabb ember Tarlósnál.
Na, ez a megnyilvánulás többet mond ezer vitánál. Én döntöttem.
reagens
Tarlós nagyon jól mondta, hogy Karigeri igen sz@rul áll! A kanárisárga majmok is hiába erőlködnek, a főpolgármester mocskosul alázza őket. Hát ez nagyon tetszik nekem!
Hátradőlök és már csak egy kávét kérek!
szaboria1
Tarlós is Orbánt utánozza fél kiállni, mert érzi megszorongatnák.
rokker33
@reagens: milyen főpolgármester az aki 9 éve vezet egy fővárost és nem mer vitatkozni egy ilyen suhanc gyerekkel??Ott alázná meg csak igazán csak bevan tojva az öreg, hogy pofára esik és Őt fogják megalázni! Orbán is ezt csinálja mikor Gyurcsánnyal kiált akkor kapott rendesen a mai napig senkivel sem mer vitába szállni,de még csak egy újságnak sem mer interjút adni! Minden szövege előre megírt mint Tarlosnak!
reagens
@rokker33: Azt gondolsz, amit akarsz! Tarlós nagyon vezet és ezeknek esélye sincs! A szemtelen, nyikhaj, kanárisárga kölyköket meg rendesen helyre tette Tarlós!
Inkább azon gondolkodj, mivel fogod magyarázni a vereséget és Tarlós győzelmét! Már most készülni kell, hogy ne érjen meglepetés! :-))))))))))))))
rokker33
@reagens: engem nem érint a dolog, mert vidéki vagyok ahogy ti budapestiek mondjátok! Viszont egyáltalán nem mindegy, hogy egy koporsó szökevény vezeti a várost vagy egy fiatal ötletekkel teli egészséges ember! Nem kívánom hogy így legyen,de mi lesz Budapesttel,ha elpatkol az öreg félúton ezen Tarlosnak is elkellene gondolkoznia 70 éves nem fiatal...
reagens
@rokker33: Értelek. Nos ez benne van a pakliban. Egyébként jelenleg nincs alternatívája Tarlósna. Persze ha elhunyna az más. Találnának valakit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.