A magyarok erőfeszítésének és a kormány politikai teljesítményének köszönhetően vannak arra utaló jelek, hogy a világórát Európában egyre többen a magyar időhöz igazítják vagy fogják igazítani – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a Parlamentben, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) XII. kongresszusán.

A házelnök nyitóbeszédében Németh László 1943-as szavait idézte, miszerint

aki a magyarság újkori történetét megírja, arra kell felelnie, hogyan süllyedt bennszülötté ez a nagy középkori nemzet tulajdon országában

Kövér László ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, azt kívánja, hogy "2043-ban mindannyian elmondhassuk: annak, aki a magyarság legújabbkori történetét megírja, arra kell felelnie, hogy ez a nemzet fél évszázad alatt miként emelkedett ki a neki szánt bennszülötti sorsból, és miként lett végre ura a tulajdon országának".

Ha a Jóisten megadja ennek a jókívánságnak a beteljesülését – folytatta az Országgyűlés elnöke –, akkor "elmondhatjuk, hogy életünk során nem dolgoztunk hiába". Nem volt hiábavaló a közös erőfeszítés, amikor 30 évvel ezelőtt "kimenekítettük Magyarországot a kommunizmus összeomló romjai alól", nem volt hiábavaló, hogy a kommunizmus rendszerének 1990-ben történt demokratikus lezárása után, 20 év útkeresés után, 2010-ben, ugyancsak demokratikus módon, "lezártuk a posztkommunizmus korszakát is, és megkezdtük az alávetett és kizsákmányolt bennszülötti állapotból való kilábalás programjának végrehajtását" – fejtette ki.

Kellő szerénységgel és a szükséges önbizalommal mondjuk ki: együtt megtörjük a balsorsot, közösen lerázzuk magunkról a történelmi fátumot, sikerre visszük és beteljesítjük az ország és a nemzet 2010-ben elkezdett emelkedését

- fogalmazott a házelnök, aki szerint a 21. század közepére a magyarok végleg kiváltják magukat a mások által nekik szánt "bennszülötti sorsból", és ebben ezúttal semmilyen ellenérdekelt erő nem tudja őket megakadályozni.

Kövér László köszönetet mondott a keresztény értelmiségnek, hogy megtanít arra, miként kell olvasni az idők jeleit, hogy "mindig különbséget tudjunk tenni jó és rossz, hűség és hűtlenség, erény és bűn között".

Szavai szerint "ma a legnagyobb ellenfeleink az erényekkel szemben álló bűnök" és mindazok, akik a bűn szolgálatában állnak, a bölcsességgel szemben álló tudatlanság és azok terjesztői, a bátorsággal szemben álló gyávaság és azok ideológusai, az igazságossággal szemben álló igazságtalanság és azok haszonélvezői, a mértékletességgel szemben álló mértéktelenség és azok hirdetői.

Az Országgyűlés elnöke arra kérte a kongresszus résztvevőit, hogy miként a múltban, úgy a jövőben is segítsék a felelős magyar politikát, hogy tartani tudja a jó irányt a közös történelmi célok felé. "Nagy küzdelemben állunk, és a győzelem feltétele, hogy nagy ellenfél ellen – amely alatt nem a mai itthoni ellenzék értendő – nagy lelket tudjunk növeszteni" – mondta.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/Bodnár Boglárka

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szegfue
Ja persze! A mi kivánságunk szerint kel és nyugszik még a nap is...még nem most, de hamarosan:))))))))))))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Most látom. Az mészárosos posztot a közúti ellenőrzéses cikkhez akartam. Na mindegy.
kokopelli
Követelem,hogy a "0-meridián" Budapesten menjen keresztül! (...kompromisszun nélkül!!)
CsipkeRózsa
@human: Itt is tudomásunkra jutott, a közúti ellenőrzéses cikknél is írd be, többen megtudják.
cikicakk55
Én már nem is írok semmit,hisz mindent leírtatok előttem ami eszembe jutott nekem is.Nagyon elszomorító bele gondolni,hogy egy 9,5 millió lakosú országot ilyen elmeháborodott idióták irányíthatnak. ( azért azt szert amit szed megoszthatná a Magyar szegényekkel,hát ha nem éreznék annyira az éhséget, a fáradtságot,az elkeseredést,mint ahogy most érzik)
nezelodo
Na aztán milyen megbocsátó a publikum a Fletónak! Ő záratta be diliházakat. Ha nem teszi, nélkülöznünk kellene a fidesz pszichopata főideológusát és vezetőjét. Megérhetjük, hogy szűkebb pátriájában a újra az internacionálét énekelteti az összeterelt tanerővel, mint tette öt perccel a rendszerváltás előtt. Na persze a mai KLIK garnitúrát nem nagyon kellene erre kapacitálni. A karácsonyfa csúcsdísze biztos segítené vezényelni a kórust Pápán is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.