A magyarok erőfeszítésének és a kormány politikai teljesítményének köszönhetően vannak arra utaló jelek, hogy a világórát Európában egyre többen a magyar időhöz igazítják vagy fogják igazítani – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a Parlamentben, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) XII. kongresszusán.

A házelnök nyitóbeszédében Németh László 1943-as szavait idézte, miszerint

aki a magyarság újkori történetét megírja, arra kell felelnie, hogyan süllyedt bennszülötté ez a nagy középkori nemzet tulajdon országában

Kövér László ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, azt kívánja, hogy "2043-ban mindannyian elmondhassuk: annak, aki a magyarság legújabbkori történetét megírja, arra kell felelnie, hogy ez a nemzet fél évszázad alatt miként emelkedett ki a neki szánt bennszülötti sorsból, és miként lett végre ura a tulajdon országának".

Ha a Jóisten megadja ennek a jókívánságnak a beteljesülését – folytatta az Országgyűlés elnöke –, akkor "elmondhatjuk, hogy életünk során nem dolgoztunk hiába". Nem volt hiábavaló a közös erőfeszítés, amikor 30 évvel ezelőtt "kimenekítettük Magyarországot a kommunizmus összeomló romjai alól", nem volt hiábavaló, hogy a kommunizmus rendszerének 1990-ben történt demokratikus lezárása után, 20 év útkeresés után, 2010-ben, ugyancsak demokratikus módon, "lezártuk a posztkommunizmus korszakát is, és megkezdtük az alávetett és kizsákmányolt bennszülötti állapotból való kilábalás programjának végrehajtását" – fejtette ki.

Kellő szerénységgel és a szükséges önbizalommal mondjuk ki: együtt megtörjük a balsorsot, közösen lerázzuk magunkról a történelmi fátumot, sikerre visszük és beteljesítjük az ország és a nemzet 2010-ben elkezdett emelkedését

- fogalmazott a házelnök, aki szerint a 21. század közepére a magyarok végleg kiváltják magukat a mások által nekik szánt "bennszülötti sorsból", és ebben ezúttal semmilyen ellenérdekelt erő nem tudja őket megakadályozni.

Kövér László köszönetet mondott a keresztény értelmiségnek, hogy megtanít arra, miként kell olvasni az idők jeleit, hogy "mindig különbséget tudjunk tenni jó és rossz, hűség és hűtlenség, erény és bűn között".

Szavai szerint "ma a legnagyobb ellenfeleink az erényekkel szemben álló bűnök" és mindazok, akik a bűn szolgálatában állnak, a bölcsességgel szemben álló tudatlanság és azok terjesztői, a bátorsággal szemben álló gyávaság és azok ideológusai, az igazságossággal szemben álló igazságtalanság és azok haszonélvezői, a mértékletességgel szemben álló mértéktelenség és azok hirdetői.

Az Országgyűlés elnöke arra kérte a kongresszus résztvevőit, hogy miként a múltban, úgy a jövőben is segítsék a felelős magyar politikát, hogy tartani tudja a jó irányt a közös történelmi célok felé. "Nagy küzdelemben állunk, és a győzelem feltétele, hogy nagy ellenfél ellen – amely alatt nem a mai itthoni ellenzék értendő – nagy lelket tudjunk növeszteni" – mondta.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/Bodnár Boglárka

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szegfue
Ja persze! A mi kivánságunk szerint kel és nyugszik még a nap is...még nem most, de hamarosan:))))))))))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
adrenalink
Ez a kétlábon járó sejthalmaz egy orvos számára is komoly kihívás...
namihami
Van még valaki, aki ezek után azt mondja, hogy a Fidesz fődrogosa a Dajcskiaf@szomtomi?
Ez még annál is ütősebb anyagon él. És nagyobb mennyiségben...
kokopelli
@Clavigo: ..már mióta próbáljá "über-elni" egymást"?Sajnos már olyanokat kell mondaniok,ami semmi más,
mint a "vegyes koldusß@r"!Az,hogy ők kibírják röhögés nélkül,már maga egy teljesítmény!..vagy a vevőkör
is egyre gyengébb?...(vállon felül!)
Clavigo
@namihami: Talán még Mao " Vörös Könyv "-ét is olvasgatja ,,,a " Nagy Sztalin- összes mellett "...
Clavigo
A végén még,,nagy izgalmában , a saját bajszára is rátapos ez a kretén...
justhpeter
Nem bír lejönni a szerről ez a jóember. Újabban orbitális baromságokat mond.
szegfue
Ja persze! A mi kivánságunk szerint kel és nyugszik még a nap is...még nem most, de hamarosan:))))))))))))
balos
Ettől a kész nevű szartól teljesen ki-kész-ült!
csak úgy....
fideszékné béindút a, ki tud nagyobb baromságot eleriszteni verseny! :)
kereső
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége- ha valóban keresztények lennének, meg sem engedték, hogy szóljon.Ez a KÉSZ -is kész, eladták magukat a farizeusoknak. mennyire kell ahhoz "értelmiséginek" lenni, hogy egy ilyen sejhalmazat hagyjanak szónokolni.
rokker33
Már ma olvastam olyat hogy egész európában csak mi fejlődünk a legjobban talán szij ártó petike mondta begyógyszerezve a múltkor a bajszos szar alias Káder János mondta hogy 2050 re klíma semlegesek leszünk most meg ez a másik elmebeteg a vérbeli kommunista ! Orbán/Tapló Pista minden nap mond valami f.szsagot már meg sem lepődök rajtuk!
CsipkeRózsa
Nem értem, hiszen a bennszülött kifejezés éppen az eredetileg ott élő emberekre vonatkozik. Lehet, hogy mást értett alatta?

A világon mindenütt a világórához igazítják, az attól való eltérést használják.
evacica
Szerencsétlen! Ezt a sok baromságot honnan a fenéből szedi? Rá is ráférne valami kezelés.
Klubtag
A "mindig különbséget tudjunk tenni jó és rossz, hűség és hűtlenség, erény és bűn között" megtanulásához, megértéséhez, de főleg életformává válásához nekem elég volt a szüleim tanítása, példája, értékrendje.
Persze nem is lett belőlem fidesz-delegálta közjogi méltóság.
Gauntlet
a világ közepes is mi vagyunk, poénból megkérdezték alámát a világ chakrájának helyéről, mondván itt van.
Ő meg csak nevettet, szinte gurulva nevetett !
csak úgy....
Már elpuffantottam többször de érdemes lenne gondolkodni! miért köll pschiatriai vizsga egy buszsoförnek és a politikusoknak meg nem!?...az utóbbi mögött többen ülnek!
Grafix69
"hogyan süllyedt bennszülötté ez a nagy középkori nemzet tulajdon országában?" Úgy ,hogy az ilyen hazaáruló, mihaszna, elmebeteg tahók eladták az országot egy marék szotyoláért. 1919, 1945, 1989, és 2014-ben is .
Sámannus
2043-ban te csak egy légy piszok leszel a falvédőn, és lemosnak, mert a fostos szélhámosok nem illenek oda.
kokopelli
@csak úgy...: mert a buszsöfőröknek van pszihéjük! Mit vizsgáljanak a fideszeseknél? A vákuumot?
kokopelli
És az európaórát a világban,pedig a felcsuti etalon Chonograph-hoz!...megy ez!
Qqberci
Egyébként pedig a Föld lapos és négy kövérlászló tatja a hátán...
simmering73
Kövér KÉSZ lett. Kényszerzubbonyt rá és varrják be a száját.
Aki Én
@Györe-Juhasz Eva: ...ennyi, nem kell ezt nagyon túlragozni.
kakaósbögre
mégaszongya,"vannak jelek".mi a lófaszt szedhet ez?
nevemnick
A ,,Dumaszínház" kismiska ezekhez képest.
Egyáltalán tisztában van ez az egész bagázs, hogy mekkora normálatlan egyedei az emberiségnek ?
solidedge
Kövér egyébként jól van, neki ezt a hangok is megmondták.
human
"Záróvonalon? Biztonsági öv nélkül? Ejjej, Mészáros Lőrinc! 3: Nahát! Mégsem vizsgálja a rendőrség!

Szeptember elején filmezte le az RTL Klub ahogy a felcsúti polgármester Mercedes G terepjárójával átmegy a záróvonalon, miközben nincs bekötve a biztonsági öve. A szabálytalanságot a Blikk szúrta ki a Híradóban, és írta meg. A felvételt viszont a Népszava küldte meg a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságnak, ahol azt közölték velük, hogy a rendelkezésükre bocsátott információt vizsgálják.

Az ügyben az Együtt-PM-es Szabó Szabolcs nemrégiben megkérdezte Pintér Sándor belügyminisztert is, aki a Hvg.hu cikke szerint írásbeli válaszában azt közölte, hogy mivel a rendőrség nem tapasztalta és nem dokumentálta közvetlenül az esetet, ezért hivatalból nem indíthatnak sem szabálysértési, sem közigazgatási eljárást. Ha viszont valaki a vélelmezett jogsértést a rendőrség tudomására hozza, akkor megvizsgálják, hogy annak elbírálása a rendőrség hatáskörébe tartozik-e, és ha igen, akkor megteszik a szükséges intézkedéseket.

Már csak azt nem tudni, hogy amikor a Népszava elküldte a felvételt, és így a rendőrség tudomására jutott az eset, na, akkor mi történt."
index.hu/mindekozben/poszt/2014/09/19/zarovonalon_biztonsagi_ov_nelkul_ejjej_meszaros_lorinc_3_nahat_megsem_vizsgalja_a_rendorseg/
human
Olyanok mint egy összeroppant ember. Alkotnak egy kis belső világot maguknak, bezárkóznak oda és eldobják a kulcsát ami visszavezetne a valóságba.
csak úgy....
azt hiszem,hogy nem ketyegtek rendesen rözse száju
lacikám!a rozsdás bringánt nem állítanám még a közeletekbe sem,nem ám hozzátok...
Aki Én
Azt hiszem, talán Bulgáriát előzzük még néhány dologban.
Aki Én
,,Ha valaki még nem tudná, Orbán minden hazafias, kereszténységet hirdető mondata mögött a hibbantak hülyítése áll. Minden a soha nem látott mértékű lopásról, vagyoni koncentráció létrehozásáról szól."
csak úgy....
@Aki Én: szóval gyónni és áldozni sem jár a viktor..., gondótam! pap legyen a talpán,aki azt térdepelve a gyóntatószékbe kibírná...
idppp
"Kövér: a világórát Európában egyre többen a magyar időhöz igazítják." Persze, Magyarország a világ közepe, a Föld is Orbán Magyarországa körül forog, aki mást mond, az hazaáruló! Neked meg bilibe lóg a kezed, szerencsére mindjárt jön a jóságos doktor bácsi, és mehetsz az elmeháborodott gazdáddal együtt Grazba, vár már egy remek gumiszoba! Ekkora barom házelnöke egy országnak sincs az EU-ban! Miért ver minket az Isten, azért ennyit nem vétkeztünk, az ország vezetői mintha vetélkednének abban, hogy melyikük a nagyobb hülye, és még büszkék rá, verik is a mellüket két kézzel, én vagyok a hülye, én vagyok a hülye! Ami nem is olyan nagy baj, addig sem lopnak...
terlasz
Sőt, Európát átkeresztelik Magyarországnak!
human
Most látom. Az mészárosos posztot a közúti ellenőrzéses cikkhez akartam. Na mindegy.
kokopelli
Követelem,hogy a "0-meridián" Budapesten menjen keresztül! (...kompromisszun nélkül!!)
CsipkeRózsa
@human: Itt is tudomásunkra jutott, a közúti ellenőrzéses cikknél is írd be, többen megtudják.
cikicakk55
Én már nem is írok semmit,hisz mindent leírtatok előttem ami eszembe jutott nekem is.Nagyon elszomorító bele gondolni,hogy egy 9,5 millió lakosú országot ilyen elmeháborodott idióták irányíthatnak. ( azért azt szert amit szed megoszthatná a Magyar szegényekkel,hát ha nem éreznék annyira az éhséget, a fáradtságot,az elkeseredést,mint ahogy most érzik)
nezelodo
Na aztán milyen megbocsátó a publikum a Fletónak! Ő záratta be diliházakat. Ha nem teszi, nélkülöznünk kellene a fidesz pszichopata főideológusát és vezetőjét. Megérhetjük, hogy szűkebb pátriájában a újra az internacionálét énekelteti az összeterelt tanerővel, mint tette öt perccel a rendszerváltás előtt. Na persze a mai KLIK garnitúrát nem nagyon kellene erre kapacitálni. A karácsonyfa csúcsdísze biztos segítené vezényelni a kórust Pápán is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.