Egyiküknél még egy teleszkópos bot is volt, azt is elvették tőle.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint "egy sopronhorpácsi férfival szemben intézkedtek a járőrök 2019. szeptember 15-én 14 óra 48 perckor Sopron belterületén A ruházatának átvizsgálása során egyik zsebéből alufóliába csomagolt kábítószergyanús növényi származék, valamint fehér, porszerű anyag került elő. A 34 éves férfi a helyszínen beismerte, hogy a nap folyamán kétféle kábítószert is fogyasztott.

Két férfit is droggal kaptak el Sopronban

Fotó: police.hu

Szintén Sopronban 15 óra 15 perckor egy személyautót és sofőrjét vontak intézkedés alá a rendőrök. Az adatainak ellenőrzése során derült ki, hogy igazoltatott férfi nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, valamint eltiltás hatálya alatt vezetett. A 37 éves soproni lakos az intézkedés során láthatóan zavartan viselkedett, ezért ruházatát és a gépjárművet is átvizsgálták az egyenruhások. Ennek során pénztárcájából alufóliába csomagolva kábítószergyanús fehér por került elő, valamint egy teleszkópos botot is lefoglaltak tőle.

A járőrök mindkét férfit elfogták, és a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, ahol a velük szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredményt hozott. A 34 és a 37 éves férfit kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.