Ismét trágyaszag terjeng a városban. Budaörs polgármestere azt közölte: egyelőre minden hatóság lerázza magáról a bűzproblémát, mondván, hogy nem az ő dolguk. Hozzátette: a bűz már terjed Budapesten is, gazdája pedig nincs.

Budaörsön ismét terjeng a trágyabűz. Egyelőre minden hatóság lerázza magáról, mondván, nem az ő dolguk...

- írta közösségi oldalán Wittinghoff Tamás, aki később komenntjében hozzátette:

Ahogy látom, ez pont olyan, mint a nyári történet. Már terjed Budapesten is a bűz. Gazdája pedig nincs...

A poszthoz érkezett kommenteket olvasva látszik, hogy komoly az ügy, van, aki szerint már tegnap is "könyökölni lehetett" a trágyaszagon, más hozzászóló szerint már a XI. kerületben is érezni.

Az Index egyik olvasója a bűz kapcsán azt közölte a lappal:

Olyan szag van, hogy azt hiszed, beleléptél egy kutyaszarba, és viszed magaddal a cipőtalpadon

Augusztusban több településen, például Budapesten is lehetett érezni a trágyaszagot, de azt továbbra sem tudni, hogy mi a szag forrása. A bűzhelyzet miatt nemrég távozni kellett egy kormányhivatali dolgozónak, miután Orbán Balázs államtitkár parlamenti válaszra hivatkozva közölte, hogy az augusztusi budapesti bűzért egy nem létező cég a felelős. A vizsgálat eredményeképpen a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője leváltotta azt a vezető munkatársát, aki téves tájékoztatást nyújtott az augusztus eleji trágyaszag ügyében.

Forrás: Index, Blikk, 24.hu

Címlapi kép (illusztráció): Pixabay CCO

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Lehet, hogy az ország új, legnagyobb földbirtokosát, (Eszterházyját), kell megkérdezni, hogy megint trágyát lopott-e, hogy ilyen büdös?
dr. prédikátor
Rohadnak a ner és fityma tagok!!!Azért van szarszag!!!
advocat
Bajnak, szarnak nincs gazdája. Vagy ilyesmi jut az ember eszébe.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.