504 embert fogtak el a rendőrök, akik 93 illegális határátlépőt is visszazsuppoltak a szerb oldalra.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint "Magyarország területén 2019. szeptember 20-án 0 órától 2019. szeptember 22-én 24 óráig a rendőrök 130 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 ember vesztette életét, 34 súlyos és 92 könnyű sérüléssel végződött.

Négyen haltak meg az utakon a hétvégén

Fotó: Illusztráció/police.hu

A szolgálatot ellátó állomány összesen 504 személyt fogott el, közülük 97 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 306 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 545 személyt állítottak elő, köztük 265 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 50 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 275 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök és a katonák 93 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 22 főt megakadályoztak az ország területére történő illegális belépésben.

Magyarország területén 8 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, 9 személy ellen közokirat-hamisítás, további 3 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.