A biztos szavazók 53 százaléka Tarlós Istvánra, 40 százaléka Karácsony Gergely közös ellenzéki jelöltre, 7 százalékuk pedig Puzsér Róbertre szavazna a főpolgármester-választáson – közölte közvélemény-kutatása alapján a Nézőpont Intézet hétfőn.

Önkormányzati választások: kormánynak tetsző számokat közöl a kormányközeli intézet

A közlemény szerint a jelenlegi főpolgármester az összes budapesti körében is vezet, a fővárosi választók 43 százaléka ugyanis rá, 29 százaléka Karácsony Gergelyre, 6 százaléka pedig Puzsér Róbertre szavazna.

Berki Krisztiánt a választópolgárok egy százaléka támogatja, a biztos szavazók körében azonban az egy százalékot sem éri el a támogatottsága – tették hozzá.

A Nézőpont szerint ebből az látszik, hogy a kampány inkább Tarlós Istvánnak kedvez, kihívói nem találnak rajta fogást. Míg Karácsony Gergely az ellenzéki pártok támogatóit próbálja megszólítani, és nem hajlandó észrevenni a többi ellenzéki jelöltet, addig a folytatásra felhatalmazást kérő Tarlós István már egy ideje a városvezetési alkalmasságát állítja a középpontba – értékeltek.

Mint írták, az "újrázásra esélyes" főpolgármester az alkalmassági versenyben továbbra is jelentősen vezet. Arra a kérdésre, hogy az adott jelölt "alkalmas-e arra, hogy Budapest főpolgármestere legyen", a megkérdezettek 57 százaléka válaszolt igennel Tarlós István, 35 százaléka Karácsony Gergely, 10 százaléka Puzsér Róbert és 2 százaléka Berki Krisztián esetében.

Az alkalmatlanság feltételezése pedig éppen ellentétes arányokat mutat: Tarlós Istvánt a választók 35, Karácsony Gergelyt 52, Puzsér Róbertet 81, Berki Krisztiánt 92 százaléka tartja alkalmatlannak – ismertették az eredményt.

Hozzáfűzték, az alkalmassági küzdelemben a jelenlegi főpolgármester előnye "befagyott", a két héttel korábbi kutatás adataihoz képest hibahatáron belüli eltérések mutathatók csak ki.

Kitértek arra is: egyre több budapesti gondolja, hogy a közelgő választáson Tarlós István fog győzni. Szeptember elején a választók hatvan százaléka, köztük a baloldaliak 43 százaléka, jelenleg pedig a fővárosiak 64 százaléka, és továbbra is a baloldaliak 43 százaléka számít a jelenlegi főpolgármester újraválasztására.

A feltételezett győztes nem jelent automatikus győzelmet, de jelentősen kihat a kihívók mozgósítási lehetőségeire – tették hozzá.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szeptember 11. és 21. között Budapesten, ezer ember telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb fővárosi lakosságra nem, kor, és iskolai végzettség szerint, a maximális mintavételi hiba 3,2 százalék.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Az eufória közepette említsük meg azt is, hogy mára taccsra került a forint. Péntek óta az euró 3 ft-tal, a dollár 4ft-tal, a svájci frank 5ft-tal drágult. Ez is egy sikertörténet.
Nessy
Tudjuk! Puzsér 6 %-kal "támogatja" Tarlóst! Biztos megéri neki.
Dr plágium
Nyilvánvaló, hogy Puzsér és Berki csak azért indul, hogy Tapló nyerjen.
reagens
Mi lesz a választás után, amikor ezek a számok már, mint tények jönnek le?
Akkor majd a tényekkel fog vitázni a roncsellenzék és mellébeszél, vádaskodik mint rendesen. Mikor mindenből kifogynak, akkor meg lehülyézik a többséget!
Ezek ők! :-))))))))))))))))))))))
simmering73
Az eufória közepette említsük meg azt is, hogy mára taccsra került a forint. Péntek óta az euró 3 ft-tal, a dollár 4ft-tal, a svájci frank 5ft-tal drágult. Ez is egy sikertörténet.
Macskaszem
Ha a kormányközeli nyalogányok nem kormánynak tetsző számokat közölnének, holnaptól mehetnének a híd alá.
Lepényleső
Mi mást is közölne? Őket nem érintette meg Arany János "Walesi bárdok" verse? Esetleg
a milliárdok mérhetetlen tömege,mely lelküket az emberség ellen felvértezte? S persze
mi fizettünk érte?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.