Szabálytalan és kizárólag aktuálpolitikai célokat kíván szolgálni a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottságának a patkánymentesítési közbeszerzés ügye miatti összehívása, amelyet Trippon Norbert (MSZP) a testület elnöke és Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, ellenzéki főpolgármester-jelölt, bizottsági tag kezdeményezett – írta Szeneczey Balázs és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes hétfőn nyílt levélben.

Nem hívják össze a bizottságot – pedig szabálytalan volt a közbeszerzés

A főpolgármester-helyettesek közölték, hogy megkapták a tervezett ülésre szóló meghívót, és azt tapasztalták, hogy az "összehívás módja súlyos hiányosságokban és hibákban szenved".

A meghívó mellé előterjesztést, döntési javaslatot nem csatoltak, ezzel a bizottság elnöke megsértette a szervezeti és működési (szmsz) szabályzatban foglalt rendelkezéseket. Ezen eljárási hibával összehívott ülésen meghozott döntés érvénytelen – olvasható.

A főpolgármester-helyettesek azt írták: vélelmezhető a rendkívüli bizottsági ülést kezdeményezők azon szándéka, hogy a közbeszerzési bizottságot a nyilvánosság előtt vizsgálóbizottságként akarják feltüntetni politikai kampánycélok érdekében, annak ellenére, hogy az szmsz szerint ideiglenes bizottságot vizsgálati céllal kizárólag a Fővárosi Közgyűlés hozhat létre. Belső vizsgálat elrendeléséről pedig bármely ügyben a főpolgármester dönthet.

A közbeszerzési bizottságnak "nincs sem felhatalmazása, sem hatásköre arra, hogy vizsgálóbizottsággá alakuljon, arra önkormányzati és hivatali vezetőket, tisztviselőket idézzen be" – mutattak rá.

Kitértek arra is, hogy a patkánymentes állapot fenntartására irányuló közbeszerzési eljárás kapcsán indult per folyamatban van, a meghozott törvényszéki ítélet írásba foglalása nem történt meg, és a még kimeríthető jogorvoslati lehetőségek okán a jogvita évekig húzódhat, így "az ülés összehívása nyilvánvalóan időelőtti, kizárólag aktuálpolitikai célokat kíván szolgálni".

Mint írták, a patkánymentesítésre vonatkozó közbeszerzési eljárás lebonyolítójaként a döntések előkészítése a Fővárosi Közbeszerzési Kft. feladata volt, a döntéseket azonban a közbeszerzési bizottság hozta meg. A döntés meghozatalához a kft. minden lényeges információt tartalmazó iratot, dokumentumot a bizottsági tagok rendelkezésére bocsátott.

A bizottság 5 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül kérdés, észrevétel és vita nélkül döntött az RNBH Konzorcium kiválasztásáról. Karácsony Gergely saját nyilatkozatában elismerten igennel szavazott – olvasható a nyílt levélben.

"Nyilvánvaló tehát, hogy a rendkívüli bizottsági ülés összehívásával visszás módon saját magukat vizsgálják felül, saját korábbi döntéshozói mulasztásukat próbálják meg más fényben feltüntetni, meg nem történtté tenni, és az ezzel kapcsolatos felelősséget másra hárítani" – fogalmaztak a főpolgármester-helyettesek, hozzátéve, hogy a kezdeményezőknek az ügyben tett nyilatkozatainak célja "szakmai tudatlanságból és politikai tudatosságból eredő hisztériakeltés, a nyilvánosság szándékos félrevezetése".

A főpolgármester-helyettesek kiemelték: Karácsony Gergelynek a konzorcium referencia igazolásaival, alkalmatlanságával kapcsolatos kijelentései megalapozatlanok és valótlanok.

Az általa is jóváhagyott közbeszerzési eljárásban az RNBH konzorcium tette a legjobb ár-érték arányú érvényes ajánlatot, az ő ajánlati ára volt a legalacsonyabb, épp ennek okán döntött a bizottság a konzorcium nyertessége mellett. A további keretösszeg biztosítása egy, az eredeti feladattól eltérő célzott intenzív irtási feladatra biztosították – mutattak rá.

Mint írták, a fővárosban a patkányirtás jelenleg is zajlik, a főváros a közfeladatát – a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az országos tisztifőorvos közreműködése mellett – folyamatosan ellátja.

Forrás: MTI

Technika - 2020. September 25., 15:07
Családi házak napelemeire is lesz támogatási program
Itthon - 2020. September 25., 17:00
Nemzeti laboratóriumok nyíltak Pécsen

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ila51
közben a kis szemfülesek hatványozódnak rendesen ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.