A főpolgármester szerint nem lehet úgy kampányolni, ha csak a baráti médiához megy el beszélgetni. Például mert azzal új szavazatokat sem lehet szerezni szerinte.

Csak betartható, reálisan végrehajtható ígéreteket tesz főpolgármester-jelölti kampányában Tarlós István.

A harmadik ciklusára készülő főpolgármester erről szerdán, a Századvég Alapítvány Budapest című konferenciáján beszélt.

A kampányokban a legszomorúbb az, hogy ilyenkor nagyon sok politikus és jelölt "előre megfontolt szándékkal" olyanokat ígérget, amelyekről tudja, azok nem megvalósíthatóak – mondta Tarlós István, hozzátéve, hogy a főpolgármesterséghez "le kell tudni tenni teljesítményeket" az asztalra, és azokat igazolni is kell.

Ellenfelei Tarlós szerint hülyének nézik az embereket, olyanokat ígérnek, amikről tudják, hogy nem fogják tudni teljesíteni. Tarlós ebben nem akar részt venni. „De ne feledjük el, aki ma ígér valamit, azt holnap az emberek nem fogják elfelejteni. Volt itt alkalom, hogy egy hónap múlva kiderült, hogy minden, amit ígértek saját bevallás szerint, nem volt igaz. A jelenlegi helyzet erre emlékeztet” – tette hozzá Tarlós.

"A kampány hátralevő részében is arról fogok beszélni, amit megtettem, és amit reálisan végrehajthatónak tartok és tervezek" – fogalmazott Tarlós István, aki a tanácskozáson közölte azt is, hogy a jövő évben megoldják a 3-as metró klimatizálását.

A főpolgármester előadása végén némiképp váratlanul kitért arra, hogy szerinte nem lehet úgy kampányolni, ha csak a baráti médiával ül le beszélgetni. Például mert azzal új szavazatokat sem lehet szerezni. 

Ez nem egy szépségverseny. Magyarországon kampányról kampányra egyre gusztustalanabb. De ezen nem szabad nyafogni. El kell menni a másik oldali sajtóhoz és médiához. Ne haragudjanak, de nem tudom megállni, hogy ne említsem meg. Én voltam az egyetlen, aki végig bejárt a Nap TV-be is annak idején a jobboldali közösségből. Én most is beszélek a Klub Rádióban, én most is bemegyek az ATV-be, én interjút adok a 168 órának, most akkor miről beszélünk?

- mondta Tarlós.

Hangsúlyozta:

Nem csak oda kell menni, ahol simogatnak, ahol alám kérdeznek, ahol egyetlen egy kellemetlen kérdést sem tesznek fel, mikor valaki állandó "művészvendég valahol. Ez így nem megy. Ez kampánytechnikai szempontból sem jó. Ezzel új szavazatokat nem lehet szerezni.

A beszéd végén a közönségből nyuszimaszkos aktivisták ugrottak elő, akik arra voltak kíváncsiak, hogy mikor, hol, milyen körülmények között hajlandó vitázni Karácsonnyal. Tarlós higgadtan hárította a nyuszikat, akikről végül a közönség húzta le a nyuszimaszkot – írja a 444.

Forrás: 444.hu, Index, MTI

Címlapkép: MTI/Mónus Márton

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Én, elnézve Tarlós Istvánnak ezt a arcképét, azt tanácsolnám neki, élvezze a nyugdíjas éveit inkább...Nem egy tettre kész, agilis ember ő már, be kellene látnia.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
colibri
@kokopelli: ...hogy mit csinálna otthon, mint nyugdíjas? Kit érdekel? Mint ahogy a politikusokat sem érdekli a legkevésbé sem, hogy hogyan él a 2,6 millió nyugdíjas ember. Csak a nagy duma megy, különösen ilyenkor választás előtt, fillérekért veszik meg a szavazatokat, akiktől lehet és dolgoztatnák a megfáradt, beteg időseket, de az egészségük javításáért semmit nem tesznek! Tarlósnak anyagi gondja sohasem lesz, s bár ő sem halhatatlan, orvosi ellátásból is a maximumot fogja kapni.
fahrenheit451
Tarlós egy 71 éves álkeresztény, gyerekgyilkos, orbán-csicska vén geci megafonnal, vagy megafon nélkül - ez utóbbi hangosítási eszköz megléte Tarlós kezében irreleváns az agyi "műhely" szempontjából.
Elárulta, kiárusította Budapestet.
Emlékszel még Orbán azon céljára, hogy ne Budapest legyen Magyarország fővárosa?
Azért emlékezhetnél, mert nem volt az olyan régen...
És még nem biztos, hogy ez nem lesz meg a jövőben - 2030-ig

Amúgy hihetetlenül egyszerű megváltoztatni Tarlós nevét - a személyiségének megfelelő újat adva neki.
Csak ki kell satírozni az "R" betű szárát, meg az "S" betűt, és voila: Tapló István

Nem tudom, ha úgy ismernák a fideszesek Tarlóst, mint zsidó SZDSZ-est, akkor...
Ja, ezeknek a bunkóknak mindegy- te fasszopó hülye/és vagy számító geci fideszes, próbáld meg értelmezni a kognitív disszonanciát!
Bezony, ez betegség, és ti ebben a betegségben szenvedtek MINDANNYIAN !!!
A 3 millió mióta nagy szám egy közel 8 milliárdos lélekszámú földön?
Cicamama55
@kokopelli: Sokan vagyunk ezzel így, nemcsak Te! De nem egy ország fővárosának irányítása a feladatunk egyikünknek sem. Biztosan ő is találna magának elfoglaltságot.
Cicamama55
@papa.49: Aki belemártózik a politikai életbe, azt kell mondanom, ilyenre számítani kell. Undorító, ahogy viaskodnak egymással, sem Istent, sem embert nem tisztelve! Nem is értem sokszor, hogy egy becsületesen dolgozó, köztiszteletben álló, közismert ember hirtelen hogy vállalja el, bármelyik pártnak a felkérését a jelölésre.
Rockxy
igazavan.
oda is kő menni, ahol simogattatnak.
de méginkább oda, ahó simogathattathatnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.