Ez az ítélet egy évvel több, mint amit Mengyi Roland első fokon kapott, illetve az ítélőtábla súlyosbított társai elsőfokú ítéletén is.

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítéletében Mengyi Roland hatodrendű vádlott ügyében súlyosbította az elsőfokú ítéletet, háromról négy év letöltendő börtönre.

A jogerős ítélet a volt országgyűlési képviselőt bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt ítélte el.

Mengyi nem várta meg az ítélet indoklását, hanem a Hírösvény tudósítása szerint távozott a tárgyalóteremből.

A hétvádlottas ügyben a többi vádlott ügyében is döntés született, az első-, másod-, és harmadrendű vádlottak esetében nem módosították az elsőfokú ítéletet, az első kettő felfüggesztett szabadságvesztést, a harmadik letöltendő szabadságvesztést és pénzbüntetést kapott. Az ötöd-és hetedrendű vádlottak az ügyészi fellebbezés miatt felfüggesztett 10, illetve 6 hónap börtönbüntetést kaptak. A negyedrendű vádlott esetében egy másik bűncselekmény már jogerős ítélete miatt megszüntették az eljárást.

A vád szerint Mengyi Roland, fideszes országgyűlési képviselő 2015-ben megígérte, hogy hozzásegíti egy 500 millió forintos európai uniós, szociális szövetkezetek támogatására kiírt pályázathoz azt a két vállalkozót, aki lefizette őt. Az ügyészség szerint Mengyi 5 + 5 millió forint kenőpénzt kért volna az ügyletért, később az is felmerült, hogy az elnyert összeg felét kellett volna eljuttatni hozzá. Csakhogy az ügylet nem sikerült, ráadásul az ügyben részt vevőket lehallgatták az adónyomozók, így bukott meg a volt képviselő.

Forrás: 24.hu, Index, Hírösvény

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fantomasz
Ne xopjátok be , 7-es cikkej és itt a 3 bölcs .
justhpeter
Majd jönnek a jogászok, oszt' Jónapot !
Felülvizsgálatl kérelem - Kúria - egy évvel csökkentés - három évre felfüggesztés - március 15-én kitüntetés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.