Bródy János egy dalt küldött szombathelyi barátainak és Hende Csaba volt honvédelmi miniszternek. A zenész a Facebook oldalán tette közzé az „Akit a hazája nem szeretett” című számot, amelyben többek között arról énekel, hogy nem tartja egyenlőnek hazaszeretet a kormány szeretetével.

Bródy megint dallal üzent – ezúttal a hazaárulózó kórust vezénylő Hende Csabának

Bródy nem véletlenül küldte Hende Csabának (is) a számot. Az LMP Vas megyei szervezete kedden tette közzé azt a videót, amelyben a volt honvédelmi miniszter "hazaárulást" skandáltat a közönséggel. Hende a Fidesz programját ismertette Szombathelyen, miközben a helyi ellenzéki pártok jelöltjeit is szóba hozta. A volt miniszter mögötti kivetítőn még Nemény András polgármesterjelölt fotója is megjelent, amely mellé terroristának tűnő személyek arcképét vetítették. Hende ezután arra vette rá a közönségét, hogy egyre hangosabban kezdjék kiabálni a hazaáruló szót.

Bródy szeptember 19-én jelentkezett egy új dallal, Tudod, én ott voltam címmel, amelyben többek között a múlthamisítás témakörét érinti. A Flag magazin azzal vádolta meg, hogy a Orbán Viktornak címezte a sorait, erre reagálva a zenész azt mondta, eszébe sem jutott a magyar miniszterelnök, amikor a dalt írta.

Forrás: hvg.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
reagens
Bródy csak énekeljen a hazaárulók meg bizonyítanak. Ismeri őket a magyarság nem kell aggódni.
nezelodo
Nem kell bántani szegény Hendét, őt meg a pártja hagyta el. Aztán igyekszik szegény visszatalálni illiberáliába, de megint nem szóltak neki, hogy amit lát, az a sötétség, a gukker védőkupakja. Ha levenné, meglátná tündérország fényességét, miután átgázol a Euró árfolyam magas hegyein, és a Forint árfolyam mély szakadékán.
namihami
Szólni kell a Nemzet Fizetett Dalnokainak (Demjén, Ákos, Szandi, Pataki és hasonlók), hogy meg kell védeni a Fizetőt. ""Báncsák a Vezért!""--most kell kiállniuk a várfalra. Eddig felvették a potyát, most itt az ideje, hogy a nyelvükkel védjék is a Gazdit, ne csak nyalják az egyre terebélyesedő se..-ét. Persze, a gyarapodó számú imádók száma okán kell a növekvő hely, amihez hozzáférhetnek.
silber13
@reagens:Jó a zene és jó a szöveg ,meg kifogástalan a közreműködő csapat. És ezek nem közönséges "session zenészek"..
Aki Én
@reagens: ...igen, mi magyarok ismerjük a hazaáruló fajtátokat. De, kell aggódni.
Lepényleső
Hungarikum ende ért valamit belőle,vagy csak a gyűlölködés viszi őt előre,-mint a bán hű követője?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.