Közvetlen európai uniós forrásokat kell találni a budapesti egészségügyi ellátás fejlesztésére – mondta Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt egy szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A politikus közölte, az önkormányzati feladatelvonások a forráskivonás előszobái voltak, ez történt ugyanis az oktatással és az egészségüggyel is.

Az egészségügyben különösen drámai a helyzet, mivel a 75 évnél fiatalabb lakosság esetében 10 halálesetből nyolc megelőzhető lenne jobb egészségügyi ellátással – fejtette ki.

Karácsony Gergely szerint a kórházak még rosszabb állapotban vannak, mióta a kormány elvette azokat a fővárostól. Példaként említette a Kútvölgyi Kórházat, amely szerinte világos bizonyíték arra, hogy rossz kezekben van az egészségügy és az ország.

Karácsony: kinyílik a bicska a zsebünkben

Kiemelte, a legkevesebb demagógia sincs abban a követelésében, hogy stadionok helyett kórházakat követelnek.

"Kinyílik a bicska a zsebünkben, ha összehasonlítjuk", a kormány az elmúlt időszakban mennyi pénzt költött Budapesten sportberuházásokra és egészségügyre – mondta.

A jelölt szerint a főpolgármesternek lenne vétójoga, Tarlós István szóba hozhatta volna, hogy a kórházak rossz kezekben lesznek az államnál. Kijelentette, megválasztása esetén a főpolgármester vétójogát fogja használni, hogy világossá tegye a kormánynak, melyek azok a beruházások, amelyeket nem kérnek a budapestiek.

Karácsony Gergely kitért arra is, igazságtalannak tartanák, ha az unió "Magyarország kormányzásának összes kárát a budapestiekkel és a magyar polgárokkal" fizettetné meg.

"Ha úgy érzik, hogy a magyar kormány nem nyújt kellő garanciákat a korrupció elleni fellépésre, a jogállamiság tiszteletére, akkor ne Magyarországot büntessék, hanem büntessék a kormányt" – mondta, majd hozzátette, azt szeretnék az Európai Unió közvetlenül finanszírozza a fontos beruházásokat, köztük az "egészségügy talpra állítását".

Új elszámolási rendszert akarnak

Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője, a testület alelnöke elmondta, azért dolgoznak, hogy a jövőben ne a magyar kormány döntsön arról, hogy hova jutnak az uniós fejlesztési pénzek, hiszen annak korrupció a vége.

Ebben az új rendszerben önkormányzatok, oktatási intézmények, civil szervezetek, kutatóintézetek közvetlenül az Európai Uniónál pályázhatnának a fejlesztési támogatásokra – fejtette ki.

Élő Norbert, a XII. kerület közös ellenzéki polgármesterjelöltje úgy fogalmazott, nem kérnek a kormány "könyöradományából", helyette közvetlen uniós pénzből tervezik felújítani a kútvölgyi úti szakrendelőt. Hangsúlyozta továbbá, szintén uniós pénzből építenének egy új idősek otthonát a kerületben, a jelenlegi tervek szerint a csillebérci gyermektábor egy részét felhasználva erre a célra.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke arra hívta fel a figyelmet, miközben az unióban arányaiban a magyar költségvetés fordítja az egyik legkisebb összeget egészségügyre, addig a magyaroknak kell a legtöbbet fizetniük saját zsebükből az egészségükért. Kiemelte továbbá, a Párbeszéd újra benyújtja azt a módosító javaslatát, amely 50 százalékos béremelést biztosítana az egészségügyi dolgozóknak.

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum korábbi főpolgármester-jelöltje szerint az ellenzék október 13-át követően bebizonyíthatja, az önkormányzatokban képes hatékonyabban, a polgárokkal jobban együttműködve kormányozni.

Karácsony Gergely kérdésre válaszolva elmondta, nem igaz a Fidesz azon napközben megfogalmazott állítása, hogy polgármestersége alatt Zugló uniós fejlesztésektől esett volna el. Kiemelte, a XIV. kerület mintegy 3 milliárd forint uniós forrást használt fel a most véget érő önkormányzati ciklusban, nagyságrendekkel többet, mint Papcsák Ferenc korábbi fideszes polgármester idején.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Meddig garázdálkodhat ez a karaktergyilkos szekta az ország testén, amelynek első áldozata a néhai Tocsik Márta volt!!!
.
Aljasság, hogy még egy gimnazistát is kikezdtek, mert olyan stílusban szólt róluk, amely még árnyaltabb volt, akik karaktergyilkossággal mentek neki cinkos kujonokkal!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
@Dr plágium: sok igazság van benne!
Karácsony igazat beszél, amikor az elhibázott beruházásokat említi, amik nem a budapestiek érdekeit szolgálják, hanem egy őrült elme szüleményei!!! Hajrá Karácsony, Hajrá Budapest!!!
Sámannus
Gergő élesbe váltott. Így tovább a mi dolgunk, hogy megvédjük a hazaárulóktól, és kiálljunk mellette, mert ezt a jól szervezett maffia ellen kell tennünk akik hazaárulásból tartatják el magukat
Eladott Ország
Az, hogy Orbán Viktor miniszterelnökként mekkora tévedés, arra pontosan az egészségügy és oktatásügy az élő példa. Ezt most számokban is összegezte elemzésében – a KSH adatokat felhasználva – a Válasz Online.
“Először esett be a GDP 7 százaléka alá az egészségügyre fordított kiadás. A 6,9 százalékból is mindössze 4,8 százalékot áll az állam, a többit a betegek fizetik. Fekvőbetegként 10 forintból egyet, járóbetegként négyet, a patikákban pedig hatot a biztosítottak állnak – legtöbbször készpénzben. A kórházi ellátásban továbbra is döntő fölényben van a közfinanszírozás, ám először került tíz százalék fölé a fizetős egészségügy, vagyis a műtétekért zsebből vagy önkéntes pénztáron keresztül kifizetett összeg. A járóbeteg-ellátásban ugyanez az arány 43 százalék. Az ötéves mélypont (vagy más nézőpontból a csúcspont) 2014-ben volt, akkor a magánkiadások aránya elérte a 47 százalékot: csaknem fele-fele arányban osztozott az állam és a beteg a kiadásokon. Azóta valamelyest erősödött a közfinanszírozás. Mindez azért meglepő, mert 2017-re a magánszektor vezető szereplői 20 százalék feletti mértékben tudták növelni a bevételeiket, várható volt, hogy a fizetős egészségügy egésze is bővül, de aztán nem így lett. A KSH-adat ismeretében valószínűsíthető, hogy a nagyok a kicsik kárára nőttek.”
Nessy
@Eladott Ország: Gondolod, hogy a VIP ellátottak megértik miről is van szó? Vagy akiknek olyan jövedelmük van, hogy nem probléma a több százezer forintos soron kívűli gerinc, szürke hályog és egyéb műtét!
A több hetes, hónapos várólista helyett a diagnosztika több tízezer forintos kifizetése. "Viccesen" szoktam mondani, hogy a kórházi nyugdíjból nem lehet a privát egészségügyet igénybe venni.
RonaGyuri
a propaganda szerint Karácsony alkalmatlan! Mos ezzel két gond is van
egyfelől az általuk kedvelt alkalmasak meglehetősen visszataszítóak lásd Rezsi Sziszi,
másrészt, ha nyer és nem lesz rossz az nagyon nagy ciki lesz nekik! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.