A hagyományőrzés egyik kulcsa, a ló szimbolikus a magyarság történetében és kultúrájában – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere szombaton a Bács-Kiskun megyei Izsákon.

Kásler így beszélt a lovakról

Kásler Miklós az Izsáki Őszi Fesztiválon úgy fogalmazott: a lovak tenyésztése nélkül nem alakulhatott volna ki a magyarok életmódja, életformája, nem tudtak volna eljutni a Kárpát-medencébe, és nem tudták volna területüket megtartani évszázadokon keresztül.

Kiemelte: lovak nélkül nem vezethettek volna olyan hadjáratokat a kilencszázas években a világ minden égtája felé, amely megelőzte az ország elleni támadásokat, és biztosította az itt élők nyugalmát.

A magyar nemzet egészét tekintve a ló a magyarok monda- és hitvilágát is összekapcsolja. Elég csak a Fehérlófiára vagy Szent László Szög nevű lovára gondolni, aki mindig győzött a sötét erők ellen – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta: a fogathajtás egyik fővárosát, Izsákot köszönet illeti azért a lelkes és kitartó munkáért, amellyel a magyar lótenyésztés és lósportnak újjáélesztésért dolgozik.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke, egyben a térség országgyűlési képviselője elmondta: egy város annyit ér, amennyi értéket képesek termelni a családok a szűkebb és tágabb közösségek érdekében.

Szerinte a család, a közösségek, az önkormányzat, az egyház és a kormányzat felelőssége lehetőséget teremteni az értékek felszínre hozására, előhívására.

Mondok József (Fidesz-KDNP) Izsák polgármestere elmondta: bízik abban, hogy az első alkalommal megrendezett őszi fesztivál olyan hagyománnyá válik, mint a közel százéves múltra visszatekintő Izsáki Sárfehér Napok.

A polgármester hangsúlyozta az elmúlt években közel hétmilliárd forint összegű beruházás valósult meg Izsákon. Izsákon a hétvégén hármas jubileumi országos fogathajtó bajnoki döntőt rendeznek. Az első magyar fogathajtó bajnokságot ugyanis négyes kategóriában 50 éve, a ketteseknél 40 éve, az egyeseknél pedig 25 éve írták ki. A háromnapos Izsáki Őszi Fesztivál keretében a kulturális programok és koncertek mellett átadják a település felújított főtéri parkját, illetve családi napot és motoros felvonulást is rendeznek.

(MTI)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Tisztelt hölgyeim, uraim és kedves lovak! Én annyira nagy ember akartam lenni, igazi finom úr, de nem sikerült. Nekem nem jutott más, mint az idiótákon uralkodni. Semmi kihívás nincs bennetek, kedves rajongóim. Ha a fejetekre szarok, megköszönitek. Ha kiverem a kenyeret a kezetekből, megcsókoljátok a lábamat. Ha a fejetekre gyújtom a házat, megünnepeltek. Ezért úgy döntöttem, hogy ha már csak tahó lehetek, akkor abból a legnagyobb. Legalább. Nekem csak disznótelep átadás jut? Leszarom. Átadom a disznótelepet. A haveromnak. Ha nektek jó így, nekem is jó. Ott dögöljetek halomra a kórház folyosóján, én úgy döntöttem, hogy lovas nemzet vagyok, egy igazi honfoglaló huszár és amúgy is arra költöm a pénzeteket, amire akarom, úgyhogy nem kaptok cétét, se bélvarrógépet, pusztuljatok halomra. Lovat kaptok. Nemzetit. Ha nektek ez megfelel, akkor nekem is. Úgyhogy tisztelt hölgyeim, uraim és kedves lovak, ezennel elbaszok 3 200 millió forintot egy kurva lovardára. Nem, mintha nem utálnám a büdös lovakat, mert utálom. De titeket jobban utállak. Úgyhogy ezennel ünnepélyesen átadom nektek a nemzeti lószart. Örüljetek, sügérek! Magyar seggbe magyar lóf@szt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Azért voltak a Magyar Vágtán olyan gebék amiknek ki volt a bordájuk, és a dísztakaró takarta el a jószágokat . Volt amelyiket indulni sem hagytak úgy ki voltak éheztetve.. Szóval nagy lódító vagy te Miki csak a pofád nagy.
Jozefina
A ló nevét szájadra venni vétek!!!?? Az egy tisztességes állat!!!
silber13
Ez egy igazi hülye, akinek halvágy fingja nics a dolgokról! Olvassa inkább "Mégminiszter" úr a dagadék csúti polihiszti vade mecum-ját és ugyanazon hájas szélhámosnak a ő általa íródott breviáriumát! Biztosan okosabb lesz!:-))))
staro2
Két megjegyzés:
1.Kiemelte: lovak nélkül nem vezethettek volna olyan hadjáratokat a kilencszázas években a világ minden égtája felé, amely megelőzte az ország elleni támadásokat, és biztosította az itt élők nyugalmát - Kásler tehát nem lett okosabb tegnap óta

2.Mondok az izsáki fejlesztésekből valahogy kifelejtette a vadászházát ami miatt volt az a kis balhé.
Eladott Ország
Tisztelt hölgyeim, uraim és kedves lovak! Én annyira nagy ember akartam lenni, igazi finom úr, de nem sikerült. Nekem nem jutott más, mint az idiótákon uralkodni. Semmi kihívás nincs bennetek, kedves rajongóim. Ha a fejetekre szarok, megköszönitek. Ha kiverem a kenyeret a kezetekből, megcsókoljátok a lábamat. Ha a fejetekre gyújtom a házat, megünnepeltek. Ezért úgy döntöttem, hogy ha már csak tahó lehetek, akkor abból a legnagyobb. Legalább. Nekem csak disznótelep átadás jut? Leszarom. Átadom a disznótelepet. A haveromnak. Ha nektek jó így, nekem is jó. Ott dögöljetek halomra a kórház folyosóján, én úgy döntöttem, hogy lovas nemzet vagyok, egy igazi honfoglaló huszár és amúgy is arra költöm a pénzeteket, amire akarom, úgyhogy nem kaptok cétét, se bélvarrógépet, pusztuljatok halomra. Lovat kaptok. Nemzetit. Ha nektek ez megfelel, akkor nekem is. Úgyhogy tisztelt hölgyeim, uraim és kedves lovak, ezennel elbaszok 3 200 millió forintot egy kurva lovardára. Nem, mintha nem utálnám a büdös lovakat, mert utálom. De titeket jobban utállak. Úgyhogy ezennel ünnepélyesen átadom nektek a nemzeti lószart. Örüljetek, sügérek! Magyar seggbe magyar lóf@szt.
szép új világ
Még ma is megbízhatóbb közlekedés lóval mint a MÁV-val
Csizmás Kond
Gyrekek, ki látott közületek lovat élőben ?
Nessy
@Csizmás Kond: Volt vele egy kis problémám. Egyrészt nagyon magas, másrészt elöl harap, hátul rúg! Viszont hintóba fogva nagyon kellemes vele utazni. (kipróbáltam anno Alagon)
lampa laz
...és akkor kásler belenyerített I-zsákba..., ezt folytatta tovább le-zsák, a harmadikról 'mondok' valamit, uniós pénzből épített magának egy helyre kis vadászházat. Szép trió, nem?
namihami
Tisztelettel beszélt a lovakról. hátha ezek után, betegség vagy erőnléti javulás okán, őt is beengedik majd maguk mellé, a lówellnessbe. A nemfizetős (az államit hívom így/persze az sincs ingyé) egészségügyet úgy ahogy ismeri, ennyi a bizalma benne.
Főleg, hogy egy-egy emberre/lóra lebontva még az állami kontra egyházi iskola pénzügyi arányánál is jobb mutató jönne ki a lóápolóban.
reagens
Nehéz ezt elfogadni azoknak akik az olajfákhoz szocializálódtak és a történelemhez nem konyítanak.
kereső
Hát a lovaknak több eszük van, mint ennek a 10 parancsolatos sarlatánnak.
advocat
Ha a lovak beszélni tudnának! Ez a szerencséjük.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.