Az ellenzék teljes alkalmatlansága és kilátástalansága áll szemben hozzáértő emberek sokaságával az októberi önkormányzati választáson – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke vasárnap Budapesten, a nagyobbik kormánypárt 28., tisztújító kongresszusán.

A politikus szerint míg a kormánypárti polgármesterjelöltek építeni, fejleszteni akarnak, az ellenzékiek háborúzni.

Arról is beszélt, hogy ébernek kell lenni, mert például Olaszországban, amikor Matteo Salvini még belügyminiszterként megpróbálta lezárni a határokat, a baloldal "erre alkalmas" polgármesterekkel telepítette be a migránsokat.

Megjegyezte azt is:

a szegediek helyében elkezdene aggódni, mert amikor az Európai Parlament korábbi elnöke, Martin Schulz Szegeden járt, Botka László MSZP-s polgármestert megbízható embernek nevezte, és azt mondta, ott szeretik a migránsokat.

"Összefogva a kormánnyal tudjuk megvédeni magunkat, az országot, településeinket" – hangoztatta a kampányfőnök.

Budapestről szólva Kósa Lajos azt mondta: csak egy jelölt, Tarlós István főpolgármester, az ország legtapasztaltabb önkormányzati politikusa alkalmas a város vezetésére.

Ő olyan csapattal néz szembe, amelyikben van "egy proteinsámán, egy celebmatador és Karácsony, aki még Gergelynek is alkalmatlan, ezért szólítja mindenki Gerinek"

- közölte az ellenzéki főpolgármester-jelöltekről.

Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP) kecskeméti polgármester azt mondta, a választás tétje, hogy meg tudják-e őrizni és folytatni az eddigi teljesítményt.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kifejtette: városa fejlődésének alapfeltétele a szövetségépítés a kormánnyal és a régió településeivel. Ma már minden lehetőség rendelkezésre áll, hogy a kormány és az önkormányzatok közötti országépítő szövetség új együttműködéssé alakuljon.

Nagy-Majdon József (Fidesz-KDNP), Bátonyterenye polgármestere arról beszélt, hogy az adósságkonszolidációnak köszönhetően sikerült a csőd közeli helyzetet elhárítani. Kitért a közmunkaprogramra is, mint megjegyezte: átlag feletti volt náluk a munkanélküliség. 2011-12 fordulóján 1100 közmunkásuk volt, az embereket ki tudták mozdítani a kilátástalanságból. A gazdaság fellendülésével eljutottak oda, hogy az idén vállalt 150-es keretet nem tudták feltölteni – mutatott rá a polgármester.

Fejlődni, fejleszteni csak békében, a kormánnyal együttműködve lehet – jelentette ki

Farkas Éva (Fidesz-KDNP) makói polgármester közölte: amikor átvette a város vezetését, a béketeremtés és a szövetségkötés volt a célja, és szövetséget kötöttek a kormánnyal. Egy városvezetés sem foszthatja meg települését attól a szövetségtől, amelyet a kormánnyal folytatott együttműködés jelent – mondta.

Balogh József, Szabadkígyós fideszes polgármestere azt mondta: a Magyar falu program soha nem látott lehetőséget ad a falvaknak. Míg korábban a fiatalok elköltöztek, és ezért a falvak népessége csökkent, a kormány intézkedéseinek köszönhetően többen fontolgatják, hogy visszaköltöznek.

Kovács Péter, a XVI. kerület Fidesz-KDNP-s polgármestere arról beszélt, hogy Magyarország fejlődik, gyarapodik, jobban teljesít az ország, és jobban teljesít a Fidesz is. Kiemelte kerületének a fővárossal és a kormánnyal ápolt jó kapcsolatát, hozzátéve, közösen tesznek azért, hogy az ország jó hely legyen.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Lehoczky Péter

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

creativehun
Háborúzni akarnak az ellenzékiek??? Miről beszélsz Kósa..Te balfasz?? Hisz Ti beszéltek folyton arról ,hogy mindenkivel hadban állunk..mindenki támad bennünket. Mekkora egy idióta vagy Te..édes Istenem!
creativehun
Háborúzni akarnak az ellenzékiek??? Miről beszélsz Kósa..Te balfasz?? Hisz Ti beszéltek folyton arról ,hogy mindenkivel hadban állunk..mindenki támad bennünket. Mekkora egy idióta vagy Te..édes Istenem!
surdilloFUJT
@creativehun: Pannonhalmán a gimiben a papoktól csak ennyi ragadt rá,na meg a balfxsága!!!
nevemnick
Lala, épelméjű ember nem gyújtogat puskaporos hordók között...
Fantomasz
Mitől kéne aggódni ? Nem lesz több térkő és szobor ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.