Egy Volánbusz mind felett.

Október elsejével újabb változás áll be a magyar közúti helyközi utasszállításban, ugyanis keddtől kezdve már csak egy cég fogja ezt ellátni az országban, a Volánbusz Zrt. 

Októbertől egy cégben összpontosítja az állam az összes buszát

Fotówikipedia CC BY-SA 3.0/Burrows

Ez ugyanakkor nem fogja befolyásolni a menetrendet, a tarifákat, és a megállóhelyeket sem – magyarázta a cég elnök-vezérigazgatója, Dávid Ilona a Magyar Nemzetnek.

Dávid Ilona a lapnak elmondta, az integráció célja a közúti közlekedés fejlesztése, valamint az utasok magasabb színvonalú kiszolgálása, és állami vállalatként fontos a költséghatékonyság valamint a szervezettebb működés kialakítása is.

Emellett viszont az is terve a Volánbusznak, hogy a települések, városok személyszállítási feladataiban újra aktív szerepet kapjanak – azaz a városokban is ez a cég lássa el a helyi járatos buszközlekedést. 

Mint ismert, pár éve már átalakította a kormány a közúti buszos rendszert, akkor régiós szinten alakítottak ki közlekedési központokat (plusz a Volánbusz), most ezek a regionális központok olvadnak bele a Volánbusz Zrt-be, a munkatársak jogutódlással kerülnek át a cégbe, amely így egy 19 ezer fős nagyvállalattá válik.

A Magyar Nemzet arra is rákérdezett, hogy mekkora a sofőrhiány, mire Dávid Ilona úgy felelt, hogy nagy különbségek vannak az egyes régiók között, mert van, ahol egyáltalán nincs hiány, máshol viszont van hiányzás.

Minden autóbuszvezetőre, műszaki munkatársra szükségünk van, és meg is teszünk mindent annak érdekében, hogy megtartsuk a kollégákat. Emellett folyamatosan toborzunk,

tette hozzá.

Az elnök-vezérigazgató a várható előnyökre is kitért a cikkben:

Megkezdtük a menetrendek összehangolását, először a Volánbusz és a DAKK Zrt. dél-alföldi menetrendjét optimalizáltuk. Ennek eredményeként ugyanahhoz a teljesítményhez most kevesebb autóbusz és autóbusz-vezető szükséges, csökkennek a működési költségek, de az utasokat ugyanúgy kiszolgáljuk, hiszen csak a régiók közti párhuzamos közlekedést számoltuk fel.

Dávid Ilona azt is elmondta, hogy a szolgáltatási színvonal növeléséhez feltétlenü szükséges a járműparkot is megújítani. Ez már tavaly elindult, 2018 novemberétől szeptemberig 269 új buszt állítottak forgalomba országosan, de a közlemúltban 638 busz beszerzésének folyamatát indították el, amely a teljes flotta tíz száalékát jelenti. A buszbeszerzések a jövőben is folytatódni fognak – derül ki a cikkből.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Dávid Ilona nem vész el, csak átalakul.
A buszközlekedés előrelátható sorsát lásd a MÁV most is futó szappanoperájában.
Egy újabb káderelfektető. A jól megtanult és folyamatosan gyakorolt rutin szerint. Kell a hely a választáson kiesett középkádereknek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
KisGenyo2
Visszaállamosítják, kapnak a nyakukba egy qrvadrága központot, néhány 100 semmittevő fideszlidérccel teletömve. Jó buli lesz ez! Fussa rá az adókból!
Nessy
Átfestik az öreg, leharcolt buszokat, egy sofőrre három léhűtő eltartása jut, és majd egy pesti irodából mondják meg a tutit, meg a frankót, az ország legtávolabbi csücskébe is!
nezelodo
@Horizont: Szóljatok a Rig Lajos képviselő úrnak, hozat Nektek fiatal, alacsony padlós buszokat olcsón Németországból, csak nehogy visszautasítsa az állampárt mint a kórházi ágyakat.
A Volánbusz ZRT, és a többi központosítás pedig ékes példája, hogy Orbánnak nagyon becsípődött a demokratikus centralizmus, meg a kiszes akcióterv, pedig tudjuk a Kádár rendszerben sem vált be. Sebaj felpróbáljuk újra, el...unk rá egy halom pénzt, pedig tudjuk, hogy nem válik be, de a dakota klientúra legalább megszedheti magát belőle.
namihami
Dávid Ilona nem vész el, csak átalakul.
A buszközlekedés előrelátható sorsát lásd a MÁV most is futó szappanoperájában.
Egy újabb káderelfektető. A jól megtanult és folyamatosan gyakorolt rutin szerint. Kell a hely a választáson kiesett középkádereknek.
Macskaszem
Amit az állam maga alá gyűr és központosít, annak lőttek. Lásd oktatás, egészségügy stb.
tudode
Már csak a WC-s néniket nem buzerálta meg ez a közjogilag érvénytelen rötyipapírral garázdálkodó fasza gyerek, aki már rövid gatyás korában elvesztette tisztességét:
.
----- György Péter vs. Orbán Viktor
.
www.youtube.com/watch?v=8NS7JC4Ykis
.
Beleégett, mint marhába a billo, hony enyves kézzel látta meg a napvilágot!, hazaárulással füszerezve!
maci0427
Annyira szidták a régi Kádár rendszert és az akkor Volán Tröszt -öt is ! Most meg visszahozták ? Ruszki takarodj ?! Most megint jön Putyin ,aki szinte már hazajár ! Ez most komolyan normális ? Volt itt egyáltalán "rendszerváltás" ? Igen, egyeseknél...!!!
Józsipapa
Volt már egyszer egy MÁVAUT a régi szép időkben...
Dávid Ilona tönkre verte a MÁV-ot,most jöhet a VOLÁN - HAVI 3-4 MILLIÓS FIZETÉSÉRT...
namihami
@Józsipapa: Lesz az 5 is. A MÁV-nál már annyi volt és ide se bércsökkentéssel egybekötött büntetésbe helyezik. Lerohaszt, haveri körben privatizálják, majd, ha már a kezükben lesz, akkor gyorsan feltőkésítik.
Nem ez lesz az első. Balaton, idegenforgalom és társaik...
babp1982
Ma kérem lesznek itt még kulákok is ! Földműves urak tessenek vigyázni, mert újból lesznek központosított TSZ-csk-:)))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.