Leültek tárgyalni Papp Dániellel, az MTVA vezérigazgatójával ellenzéki képviselők hétfőn délelőtt, hogy feltegyék neki a közmédia működésével kapcsolatos kérdseiket.

Az év vicce: Papp Dániel szerint a közmédia kiegyensúlyozottan tájékoztat

Az MSZP-s Harangozó Tamás, a DK-s Varju László és Gréczy Zsolt, a liberális Bősz Anett, a párbeszédes Kocsis-Cake Olivio és a független Hadházy Ákos Pappot arról próbálta faggatni, hogy hogyan lehetséges, hogy nem hívnak be ellenzéki képviselőket a műsorokba.

Papp Dániel a kérdésekre azt válaszolta, hogy ő politikától független személy, és

ha a tartalommal bármi probléma van, akkor forduljanak a megfelelő hatósághoz.

Azt is mondta, hogy

mi betartjuk a törvényeket, a mi tartalomkészítésünkre nem érkezett elmarasztalás, ha problémájuk van a pártarányokkal kapcsolatban, tegyék meg a megfelelő panaszokat.

Azzal kapcsolatban, hogy az MTVA december óta lecserélte a fegyveres biztonsági őröket, Papp csak annyit mondott, a váltás mellett döntöttek, de nem indokolta, hogy miért. Azt hangoztatta, hogy nem állította sem azt, hogy nem voltak velük meglégedve, sem azt, hogy igen.

Arra a kérdésre, hogy miért nem szerveznek vitát, továbbra is csak azt hangoztatta, hogy a törvényt betartva készítik a műsoraikat, ha pedig a képviselők úgy érzik, hogy nem, akkor tegyenek bejelentést erről. Közölte, a műsorokért a Duna Médiaszolgáltató Zrt. felel, amelynek a munkáját az országgyűlés felügyeli, de nem az egyes képviselők.

"Megvannak azok a helyek, ahol a képviselők ezt a jogot gyakorolhatják, ellenőrzési joguk önöknek nincsen, ennek megvan a megfelelő színtere" – mondta Papp, aki nevesítette is a parlament költségvetési és kulturális bizottságát, illetve közölte, hogy ha a képviselőknek bármi problémája van, akkor forduljanak a Médiahatósághoz. Kérdésre hozzátette azt is: "Nem tisztem megítélni, hogy az NMHH milyen döntést hoz, nem tisztem bírálni".

Arra kérdésre, hogy konkrétan ki dönt arról, hogy kit hívhatnak be műsorba és kit nem, Papp azt mondta, ez nem hozzá tartozik, hanem a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-re.

Hadházy rákérdezett Papp Dániel hírhamisítási ügyére is, erről azt mondta,

Ön hírhamisítással vádol, de soha egy bíróság sem mondta ki ezt rólam, egy bírósági ítélet csak azt mondta ki, hogy hírhamisítónak lehet nevezni.

Arra a kérdésre, a Rogán Antal-féle minisztériumból kapnak-e utasítást, illetve kapcsolatban vannak-e vele, Papp azt válaszolta, hogy "nem".

A vezérigazgató akkor is a törvények betartásával védekezett, amikor arról kérdezték, hogy törvényes-e, hogy Orbán Viktor kéthetente élő rádióinterjút ad, ellenzéki vezető politikusok pedig nem kerülhetnek adásba.

A közmédia betartja a törvényeket, a kiegyensúlyozott tájékoztatás elvét

- hangoztatta védig Papp.

Forrás: hvg.hu

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Nem kellene vegzálni szegényeket, elég nekik, hogy ott liheg a nyakukban a dakota valamelyik samesza állandóan. Mivel a köztévénél is jó keresztény polgárok dolgoznak, és nem szeretnének bűnben élni, alkalmaznak bizonyára papot is, és minden hír és közéleti műsor után meggyónik az egész stáb. Az Isten szolgájára nehezedő hatalmas munkahelyi feladat miatt fogadok, hamarosan kezdeményezi a kollektív gyónást, vagy nagyobb létszámbővítést kell eszközölni a köztévé lelkészi hivatalában.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Fantomasz
Nem csak az egyoldalú tájékoztatásról van szó ,hanem annak tartalmáról ,gyakoriságáról a kanális műsorfolyamáról ,
a kanális szinvonaláról ,a műsorkészítők és foglalkoztatottak totális alkalmatlanságáról .
Egyértelmű a kormánypropaganda végtelenségig ismételt teljes sugárzása .Ez a kanális évek óta nézhetetlen ! Embermilliók várják hogy mikor lesz már vége .
jesz
kiegyensúlyozott tájékoztatás? ...hát nem tudom...reggeltől orrba-szájba tolják, hasít a gazdaság, szépen emelkednek a bérek. ..méghozzá az elmúlt év azonos időszakához képest 10,7%-al...ez nagyon szép...vártam, hogy majd mindjárt a lap végére ér a hírolvasó, és büszkén olvassa a nyugdíjak is 6-7%-al emelkedtek...hát ez lemaradt..

...erre az ellenzék celebjei minden szaron rugóznak, ami az ő hisztijüknek épp megfelel, csak a népet szarják le jó magasról...
rúgnám valagba mindegyiket...ezeknek nincs nyugdíjas anyjuk-apjuk-nagyszüleik?...hogy nevelték ezeket?
jesz
most is tolják az átlagfizetések örvendetes emelkedését, de a lap végén nincs a nyugdíjemelés %-a.
nezelodo
Nem kellene vegzálni szegényeket, elég nekik, hogy ott liheg a nyakukban a dakota valamelyik samesza állandóan. Mivel a köztévénél is jó keresztény polgárok dolgoznak, és nem szeretnének bűnben élni, alkalmaznak bizonyára papot is, és minden hír és közéleti műsor után meggyónik az egész stáb. Az Isten szolgájára nehezedő hatalmas munkahelyi feladat miatt fogadok, hamarosan kezdeményezi a kollektív gyónást, vagy nagyobb létszámbővítést kell eszközölni a köztévé lelkészi hivatalában.
CsipkeRózsa
@nezelodo: Van a köztévének már egy Pap(p)-ja.
Fantomasz
@nezelodo: Hát szerintem van ennél hatékonyabb megoldás a közbelépésre.
nezelodo
@CsipkeRózsa: Látod, a papok is hazudnak...
nezelodo
@Fantomasz: Dehát hithű keresztények, mint Orbán, a krisztusi szeretet csak jó vezérelv lehet, ha kétezer éve gyakorolja az emberiség egy része nem? A Viktor is mélyen hívő ájtatos keresztény a jámborabbik fajtából!!!
Nessy
Imádom ezt a mondatot: " A törvények betartásával végzik a feladatukat, és a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak!'
És mindezt halálosan komoly képpel mondják el, miközben a saját törvényeiket sem tartja / tartatja be pártunk és kormányunk!
Komolyan, ezekbe a poziciókba elég egy közepesen képzett papagáj!
Erre a hithű pártkatonára sem szakadt rá a plafon, miközben felmondta a leckét!
reagens
Az év vicce az, hogy a leszerepelt roncsellenzék ismét házhoz megy a seggberugásért! :-))))))))))
Aki Én
@reagens: Az ellenzék (aki propaganda nélkül annyi szavazatot kapott mint a gazdád) pont olyan alapon és jogon megy a köztévébe, mint a kormánnyaloncok. Az a KÖZtévé, nem orbán tévéje. Habár a színvonala tükrözi a gazdád beteg elméjét.
reagens
@Aki Én: Gazdád az neked lehet, mert a megkötni valóknak van olyan. :-)))))))))))))
Az összes roncsellenzéki összderbi kapott annyit, mint Orbán. Azért az nem mindegy ám! :-)))))))))))))))))))))))
Cicamama55
Egy oldalról nézve a tájékoztatásukat igazat mond. Azonban, ha valakinek széles látóköre van, s megteheti, hogy a történéseknek utána néz, akkor azok biztosan nem így látják!
csak úgy....
@reagens: tibim,ne strapáld az idegeidet,mert egy esetleges agyvérzésböl a túlélési lehetöséged magyarországon 10% !
csak úgy....
@Aki Én: nem azt mondta Néked is ez a pötsch,hogy többé nem áll véled szóba?
ennek a reagans -shikarinak a fidesz még szobrot fog állitani...
nezelodo
Azért hogy megváltozott a hangnem az ellenzékkel szemben. Lehet, hogy azt gondolják ez a jópofizva hazudozás segít a Trócsányi galádságainak elfedésén? Elég sokáig eltűrték Orbán kekeckedését.
csak úgy....
@Szeparepa2: az EU ban nincs és nem is lesz halálbüntetés,ebbe nyugodj bele,de a kedvenceidet rendszeresen látogathatod...
csak úgy....
@Szeparepa2: népharag? oszt az mire vezetett a történelemben?
csak úgy....
@Szeparepa2: oszt mire vezetett,hogy 56ban,népharagból a lámpavason is AVHs lógott?
többek között a toroczkai gyerök vérbíró öregaptya ,na az is megbosszulta a forradalmárokon,mert ö is akasztatott jócskán,mint most az unoka szeretné...
Borsodi
Csak Orbán a szerkesztő,próbálna csak mást mondani mint amit kell vége lenne mint a botnak.
namihami
Nem is lehetne hitelesebb társat találnia.
Papp és a Süsü. Talán nég a Loppertet vehetnék be maguk mellé. A Szentháromság...
Desischado
És nem szakadt rá a plafon erre a gerinctelen féregre!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.