Nem jogerősen 4 év 6 hónap letöltendő fogházra ítélték a kőbányai futónő támadóját, az ítélet ellen az ügyészség, a vádlott és védője is fellebbezett – közölte a fővárosi Főügyész az MTI-vel szerdán.

Ibolya Tibor közleményében felidézte: a vádirat szerint a 37 éves férfi tavaly október 14-én az éjjeli órákban a X. kerületben, a Jászberényi úton követni kezdte az arra futó nőt azzal a céllal, hogy szexuálisan bántalmazza.

Amikor utolérte a sértettet, tarkón ütötte, majd megragadta, és húzni kezdte magával. A kitartóan ellenálló sértettet a vádlott többször megütötte és szexuálisan bántalmazta. A sértettet időközben keresni kezdte a férje, aki, amikor meglátta a bántalmazást, azonnal felesége védelmére kelt. A támadó ezután elmenekült a helyszínről, azonban a rendőrök rövid időn belül azonosították, majd pár órán belül elfogták.

A sértett a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett

- idézte fel a főügyész.

Ibolya Tibor közölte: a Budapesti X. és XVII. kerületi ügyészség a férfi ellen szexuális erőszak és súlyos testi sértés miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A bíróság szerdán a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a vádlottat, és halmazati büntetésként – figyelemmel az úgynevezett abortív patológiás részegségre is – 4 év 6 hónap fogházbüntetésre, valamint 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezést jelentett be a szabadságvesztés súlyosítása és börtönfokozat megállapítása iránt, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be jogorvoslatot.

Ibolya Tibor közölte azt is, hogy a bíróság ügyészi indítványra fenntartotta a vádlott bűnügyi felügyeletét.

A férfi a szerdai tárgyalásra házi őrizetből érkezett a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, erre enyhítették ugyanis az előzetesét tavasszal. A tárgyalást lehajtott fejjel, a padlót nézve hallgatta végig, a zokogást egy percre sem hagyta abba – számolt be az Index. 

Az áldozat nem volt ott az ítélethirdetésen.

Forrás: Index, MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.