Ma 16 óráig jelenthetnek be delegáltakat a választási bizottságokba az október 13-ai önkormányzati és nemzetiségi választásra a jelöltek és jelölőszervezetek. Öt évvel ezelőtt 33 ezer delegált segítette a választási bizottságok munkáját, idén egy nappal a határidő lejárta előtt mindössze nyolc és félezer delegáltat jelentettek be.

Nagyon kevés embert delegáltak eddig a szavazatszámláló bizottságokba

A választási bizottságok megbízott tagjait október 4-én, pénteken 16 óráig a választási bizottság elnökénél, a szavazatszámláló bizottság megbízott tagjait a helyi választási iroda vezetőjénél kell bejelenteni. A Nemzeti Választási Iroda csütörtöki adatai szerint mindössze 8670 delegáltat jelentettek be a jelöltek és jelölőszervezetek a szavazatszámláló bizottságokba és az egyszavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba.

Nagyon kevés embert delegáltak eddig a szavazatszámláló bizottságokba

A 10 278 szavazatszámláló bizottságba és az egyszavazókörös településen a helyi választási bizottságba két-két tagot lehet delegálni. Ezek a bizottságok legalább öttagúak: a három választott tagot még az országgyűlési választás előtt megválasztották a képviselő-testületek, a többi tagot a jelöltek, jelölőszervezetek delegálhatják. Ha nem lesz elegendő delegált, a helyi választási iroda póttagokkal egészíti ki a testületeket.

A többszavazókörös települések választási bizottságaiba és a területi választási bizottságokba egy-egy tagot küldhetnek a választókerületben jelöltet, listát állító jelölőszervezetek.

Két tagot küldhet a szavazatszámláló bizottságba az egyéni listás vagy egyéni választókerületi képviselőjelöltet, polgármesterjelöltet, főpolgármester-jelöltet, illetve kompenzációs, fővárosi kompenzációs és megyei listát állító jelölőszervezet, továbbá a független jelölt.

A helyi választási bizottságba egy tagot delegálhat az egyéni listás vagy egyéni választókerületi képviselőjelöltet, valamint a polgármesterjelöltet állító jelölőszervezet, illetve a független jelölt.

A területi választási bizottságba egy tagot küldhet a megyében listát állító jelölőszervezet, a Fővárosi Választási Bizottságba ugyancsak egy tagot delegálhat a főpolgármester-jelöltet és fővárosi kompenzációs listát állító jelölőszervezet, valamint a független főpolgármester-jelölt.

A közösen jelöltet, illetőleg listát állító szervezetek együttesen jogosultak tagot megbízni a választási bizottságba.

A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A párt által megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutó személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com, MTI/Sóki Tamás

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Ez zene Orbán botfüleinek, mert az csak a csalásra van hangolva.
Sámannus
Mondjuk már az orosz migránsok ha befészkelik magukat csatlakozunk mi is a Krímhez, szigorúan a békés fardi szurkolóknak álcázva magunkat.
Lepényleső
...ám aki benne van az megbízhatóan a párt tagja,ki az eredményről a jegyzőkönyvet
kívülről tudja,hiszen már két hete kezéhez kapta-fa a Rákosi korra?
Borsodi
Minden elő van készítve ha senki se menne szavazni akkor is a fidesz a befutó,már most ünnepelnek szórják a pénzt a rendezvényekre .
Béla333
2018 április nem volt elég!
A Fidesz ellenőrzése lenne az ellenzék legfontosabb feladata.
Ennyire komoly az ellenzék győzelmi szándéka!
csak úgy....
...,hogy a jó büdös szarnak nem koronáztassa meg magát ez a viktor!?
ócsóbb lenne,mint ez a kiplakátolt , hazug és csalóka demokrácia ...
terlasz
Gréczy Zsolt cáfolta hírt, szerinte lesz elegendő bizottsági tag.
Eladott Ország
@csak úgy...: tenpap, 22:09; Orbán Viktor Várba költözése legkevesebb 18 540,5 millió forintba kerül úgy, hogy az 1,5 milliárdos mélygarázst nem számoljuk bele, és mert a kiadások jóval meghaladják például a Groupama Aréna építései költségeit is (14 735 millió forint), lássuk be, hogy még ezer millió nem a világ. Plebejus műkincsekre főleg nem. Végül is, ha jól sejtem anno Orbán Győző kert végi budijában is eredeti Munkácsy lógott szépen felakasztva a megkönnyebbülés falára, érthető ez a következetesség. Ugyanakkor dicséretes a nagyvonalúság is, nem is szabad semmit sajnálni magunktól, főleg ha nem mi nyögjük a szemet gyönyörködtető látványt. Amit viszont nem értek: miközben a nemzet definiálhatatlan imposztorának puszira odaadtak 300 milliót érő kőkemény műkincseket, Orbán Viktornak 1 milliárdot kell elkülönítenie arra, hogy kitapétázza az egykori vályogviskó minden nyomorúságát megbosszuló karmelita kolostort? Milyen világ ez? Hát a farok csóválja a kutyát? De ennyire? Végre egy – ha senki máshoz nem is – saját magához méltó miniszterelnök, aki értékeli a szépet. Aki nem garasoskodik akkor, amikor a tét az, hogy drága műkincsekre köpködhesse a szotyola héját, midőn az Európa megmentőjének járó elismerésekről álmodozva Hunyadi Jánosnak képzeli magát. Ilyen ez, amikor egy elfuserált, tehetségtelen futballista kerül egy ország élére. Ilyen, amikor a felkapaszkodott paraszt arisztokratának képzeli magát. Ilyen, amikor egy meggyőződéses haszonállattartó hatalmat kap és elkezd urizálni úgy istenigazából. Az urizálás és a rongyrázás, lánykori nevén korrupció az állam szervezőelvévé vált. Innen már nincs megállás. Már csak a Dunának kellene valahogy befagynia.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.