„Szellemi-kulturális hídépítés egyház és világ között” – ezzel a mottóval indult annak idején az Asztali beszélgetések sorozat. Az immáron több mint 350 rendezvényt megvalósító szerveződés 2004. október 7-én tartotta első alkalmát. Az Asztali beszélgetések, melynek ötletgazdája és szervezője Galambos Ádám evangélikus teológus, eddig több mint háromszázötven rendezvényt tudhat maga mögött. A beszélgetések résztvevői voltak többek között Kertész Imre, Jókai Anna, Esterházy Péter, Takács Zsuzsa, Vízi E. Szilveszter, Vásáry Tamás, valamint beszélgetőtárs volt Lovász László, Nádasy Ádám, Röhrig Géza, Szabó T. Anna és Závada Pál is. A felekezetek részéről az evangélikus diskurzuspartnereken kívül a résztvevők együtt gondolkodhattak Várszegi Asztrikkal, Schweitzer Józseffel, Darvas Istvánnal és Jelenits Istvánnal is. A sorozat tizenhatodik évadának nyitóalkalmán Konok Tamás festőművész közelgő kilencvenedik születésnapját köszöntötték.

Forrás: evangelikus.hu
Feltöltő: asztali
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.