Alternatív szavazatszámláló rendszert hoz létre az ellenzék az önkormányzati választásokra – jelentette be Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Jelezte: a fővárosban ehhez minden adott, valamennyi szavazókörben lesz ugyanis ellenzéki delegált.

Választási csalástól tart az ellenzék – alternatív szavazatszámláló rendszert hoz létre

Karácsony Gergely elképzelésüket ismertetve közölte: amikor a szavazatszámlálás után elkészülnek a választási jegyzőkönyvek, azokat az ellenzéki szavazóköri delegáltak lemásolják, a másolatot pedig elküldik a kerületi kampányfőnököknek. A kampányfőnökök feladata lesz, hogy ezeket az adatokat feltöltsék egy nem nyilvános adatbázisba.

Az adatbázist csak azután teszik nyilvánosan elérhetővé, hogy a jogszabályok azt lehetővé teszik – tette hozzá.

Indoklásként azt mondta: már 2018-ban is több kétség merült fel az országgyűlési választás tisztaságát illetően, az alternatív szavazatszámláló rendszer azonban mindenkit megnyugtathat afelől, hogy semmiféle csalásra nincs lehetőség.

Karácsony Gergely egyúttal azt is bejelentette, hogy Budapesten minden szavazókörben lesz ellenzéki delegált.

A sajtótájékoztatón részt vett két egykori riválisa is. A DK által támogatott Kálmán Olga azt mondta, jogosak azok a félelmek, amelyek a 2018-as országgyűlési választás után "a rossz érzésünket táplálták". Az alternatív szavazatszámláló rendszerrel ezt a rossz érzést akarják idejekorán elfojtani – érvelt.

A volt műsorvezető arról is beszélt, hogy létrehoztak egy honlapot, amelyen lakcím beírása után mindenki megtalálhatja a választókörzetében induló ellenzéki polgármestert és képviselőjelöltet.

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum volt főpolgármester-jelöltje azt hangsúlyozta, hogy az ellenzéki szavazatszámlálók minden támogatást megkapnak majd október 13-án, ha kétes ügyekkel szembesülnek.

Karácsony Gergely, aki "minden idők legdurvább" kampányáról beszélt, arra kérte a választókat, arról is szavazzanak, hogy kinek van programja, ki próbál Budapest jövőjéről beszélni, és kik azok, akik nem vitáznak, nem hirdetnek programot, de bele próbálják fojtani a szót az ellenzékbe.

Kérdésre válaszolva példaként említette, hogy a programismertetőjük után a sajtó elsősorban arról számolt be, hogy csuklyával eltakart fejű fiatalok egy hajóról megzavarták a rendezvényt. Annak nincs hírértéke, hogy a fűtési szezonban a nyugdíjasok segítséget kérhetnek az önkormányzattól, vagy hogy a 14 évesnél fiatalabbak ingyen utazhatnak majd – tette hozzá.

Külön kérdezték azokról az interneten hozzáférhető fotókról és filmfelvételről, amelyeken az ismeretlen közzétevő állítása szerint többek között Borkai Zsolt, Győr kormánypárti polgármestere látható több ember társaságában szexuális aktus közben.

A főpolgármester-jelölt azt felelte: a közügyek odáig tartanak, "ameddig a közpénz tart". Ha valaki olyan dzsemborikon vesz részt, amelyek kapcsán felmerül a kétség, hogy közpénzekkel hozhatóak kapcsolatba, akkor azok közügyek. Ha valakit olyan mulatságra visznek el, amelyet olyan vállalkozások finanszíroznak, amelyek milliárdokhoz jutottak a fideszes döntéshozók döntései nyomán, akkor az az eset is közüggyé válik – fűzte hozzá.

Közölte, az emberek, a politikusok magánéletét el kellene választani ezektől az ügyektől, de minden, ami közpénz, az közügy marad.

Hozzátette, kiszabadult egy olyan szellem a palackból, amit érdemes lenne visszazárni, és visszavinni a politikát oda, ahová tartozik, az emberek hétköznapjait szolgáló közügyek világába.

(Kép: pixabay.com)

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Alternatív számlálót hoznak létre?
Felesleges, csak hülyét csinálnak magukból. Egy igencsak busásan megfizetett szakmailag csúcshekker csapat megeszi a rendszert reggelire...mert csúcshekkerek itt is vannak ám, nem csak kínában, indiában, oroszoknál, stb...stb...a borotvaéles ész nem ismer határokat.
Borsodi
@jesz: Ahogy az lenni szokott,a csalástól nem kell tartani mert az már le van zsírozva inkább le kéne buktatni őket.
propeller.hu/itthon/3341353-kiszivargott-informaciok-orban-csalva-nyerte-meg-valasztasokat
Jozefina
A csalás bele van építve a fidesz zsigereibe, de lehet ellene védekezni, meg lehet előzni. És ez az alternatív szavazatszámláló rendszer azt szolgálja!!!
SystemError
Na kezd a naív felhő felszállni az emberek feje felől! Mit gondoltok, ha kopaszokat küldenek, milliárdokat lopnak nap mint nap, akkor, ha szorul a hurok nem teszik meg... Egyet ne felejtsetek, nekik ez a győzelem nem a lopáshoz kell, hanem a túléléshez. Na persze nem politikai alapon, hanem a sitt miatt. Aki pedig ettől tart az az anyját eladva fog csalni, hazudni!
Fantomasz
Nem csak ennek ,mindennek utána kéne számolni ami a kezükön átmegy ,vagy átment az emút 9 évben ,
mert Hudini ezekhez képest amateur kezdő volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.