Reagált a győri MSZP a helyi Jobbik mai ellenzékrobbantására.

Ahogy azt korábban megírtuk, a Borkai-botrány közepén kilépett a Jobbik négy képviselőjelöltje az ellenzéki összefogásból Győrben. A párt helyi vezetője szerint ugyanakkor már hónapok óta tervezett volt a kilépés, és a döntésnek nincsen köze a győri polgármestert „ocsmány módon lejárató anyagokhoz.”

Fodor Roland Facebook-bejegyzése szerint "az ellenzéki moslékszövetség elveszítette a képviselőjelöltjeinek negyedét, és a minimális győzelmi esélyeit is". Hozzátette, az összefogáshoz azért csatlakoztak – írja –, mert így terveik szerint a "nemzetellenes baloldali pártok" nem tudnak külön-külön frakciót alakítani az új közgyűlésben; ehhez pedig szükséges volt pár hónapig belemenniük "- minden jóérzésű polgár döbbenetére – ebbe a proletár rémálomba".

Reagált a győri MSZP

Úgy tűnik, Borkai Zsolt lányok mellett fiúkat is vett magának

- utalt egy mondaton belül a négy győri jobbikos önkormányzati képviselőjelölt visszalépésére és a polgármester nemrég kirobbant botrányára Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke, aki maga is önkormányzati képviselőjelölt.

Pollreisz keddi sajtótájékoztatón reagált Fodor Roland Facebookon tett bejelentésére is, mely szerint a Jobbik Győri Alapszervezete öt nappal az önkormányzati választás előtt visszalépteti négy egyéni képviselőjelöltjét, akik az ellenzéki összefogás támogatásával, közös jelöltként indultak volna egyéni választókerületekben.

Győrben 16 képviselőt választanak egyéni körzetből a városi közgyűlésbe, vagyis Fodor Rolandék lépésével az ellenzéki szövetség egyéni jelöltjei negyedét bukta.

Fodorék akcióját a Jobbik országos vezetése magánakciónak minősítette, amit tovább erősített, hogy a Jobbik győri illetőségű országgyűlési képviselője, Magyar Zoltán kedden Pollreisz mellett állt a szocialista politikus sajtótájékoztatóján.

A 444.hu azt írja: Pollreisz mindezek alapján feltételezi, hogy a helyi jobbikosok döntésére hatással lehetett Borkai is. Borkai hétfőn "a felolvasott üzenetében harcot hirdetett, ez annak lehet az egyik állomása" – mondta Pollreisz Borkai kamerába olvasott nyilatkozatára utalva, amiben a polgármester azt elismerte, hogy valóban ő látható a felvételeken, és valóban megcsalta a feleségét.

Forrás: 444.hu, HVG

Címlapkép: Facebook/Momentum Győr

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Lopott eleget!!!, Kilóra megveheti a jobbikos selyemfiúkat, akik meg buknak a cumira!!??
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Macskaszem
Pénzért sok mindent meg lehet venni, van az az összeg, amennyiért jobbikos egyedek lefekszenek a fidesznek. De az is lehet, Arrogántóni megfenyegette őket.
tudode
Azért állkon meg a menet!!!
.
Vajon mennyi igazság tartalma van annak, hogy egy blog öntheti ki bilit bárkire, amely a nemzetbiztonsági szolgálatoknak sem tünt fel akkor, amikor őfélesége azt csinál, amit nem szégyell, akár hazaárulást is mivel
.
---- Orbán az egyetlen miniszterelnök, aki nem esett át nemzetbiztonsági ellenőrzésen
.
168ora.hu/itthon/orban-az-egyetlen-mi...
.
Arról nem is szólva hányszor jelentették fel
.
www.google.com/search?q=feljelentett%...
.
Csak a tárgyilagosság céljából, már ami a választásik előtt működő karaktergyílkolást illeti!!!
Aki Én
István Gyula Németh a fészbuk napi esze!

A tekinteted elnézve nem kérdés, honnan ez a jól informáltság kecske ügyben...
simmering73
@durbincs: Mit röfögsz itt, te moslékpofájú kotonszökevény?
Eriksson
@Aki Én: Nyilván én használom az eszem, még témát is kapsz, hogy legyen kötözködni valód.
Mert lássuk be, érdemben sehol se vagy.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.