Minden előzetes panasz nélkül esett össze Takács Bence, fiatal mentő-gépkocsivezető, amikor szolgálaton kívül egy bajtársával találkozott tegnap.

Nem tudták megmenteni a 22 éves mentős, Picur életét

A szakember azonnal megkezdte 22 éves barátja újraélesztését, amit a pillanatokon belül kiérkező eset kocsi és a mentőhelikopter személyzete, a legmagasabb szinten folytatott.

Órákig harcoltak bajtársukért a helyszínen, ám emberfeletti küzdelmükkel sem sikerült megmenteniük Bence életét.

“Picur” jelenség volt a megyében, hiszen óriás termete miatt hamar felfigyeltek rá az emberek. Álma volt, hogy a mentők mellett kamionozzon, amihez épp tegnap érkezett meg a szükséges jogosítvány. Imádott vezetni és ahol tudott segített. A mentőszolgálat volt a második családja, amiért édesanyja zokogva mondott köszönetet a Kapuvári Mentőállomás gyászoló bajtársi közösségének

- olvasható az OMSZ Facebook-oldalán

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Részvétem, nyugodjék békében.
De azért érdekes dolgot vett fel ez az eset a fiú mentősofőr volt, mint ilyen PÁV.I kellett rendelkeznie, valamint az ahhoz szükséges egészségügyi alkalmasságival is !!!
Itt jön a kérdés mire jó ez a vizsgálat ha nem vesz észre semmit ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Részvétem, nyugodjék békében.
De azért érdekes dolgot vett fel ez az eset a fiú mentősofőr volt, mint ilyen PÁV.I kellett rendelkeznie, valamint az ahhoz szükséges egészségügyi alkalmasságival is !!!
Itt jön a kérdés mire jó ez a vizsgálat ha nem vesz észre semmit ???
Fantomasz
Nőtt az életkor kismiska rendszerében , ez a kölök 22 volt . :(((((((
Együttérzésünk minden hozzátartozónak és ismerősnek !
Málna
@Fantomasz: A átlagéletkor attól még nőhetett, hogy egy ember meghalt 22 évesen...
Fantomasz
@Málna: Ja -ja én arra próbáltam utalni hogy a szomorú hírek nem erről mutatnak bozonyságot ,lehet én vagyok
a hüje ,elnézést kérek .
ágimami
Szörnyű tragédia ilyen fiatalon meghalni!!!
Őszinte részvétem a Családjának, hozzátartozóinak!
Nyugodjon békében!
ágimami
@untato: Hogy lehet valaki ilyen pofátlan???
TAKARODJ!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.