Tarlós István főpolgármester szerint Borkai Zsolt győri polgármester méltatlanná vált tisztségére. A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozva elmondta, felháborítja és elkeseríti Borkai Zsolt győri polgármester, olimpiai bajnok története.

Tarlós: a szexbotrányba keveredett Borkai méltatlan Győr vezetésére

"Ez védhetetlen, vállalhatatlan és méltatlan" – fogalmazott, majd kifejtette, sokan, sokat és tisztességen dolgoztak azért, hogy teljesítményt mutassanak fel, erre most Borkai Zsolt "előállítja ezt a helyzetet, mások, bizonyos mértékig az egész közössége kontójára".

"Nem érzi, hogy mi lenne a kötelessége?" – kérdezte Tarlós István, aki azt is megjegyezte, attól fél, hogy Budapesten is vannak emberek, akiket elgondolkodtat az eset.

Tarlós István kiemelte, a mostaninál "erkölcstelenebb, mellébeszélősebb, súlyos valótlanságok sorozatát tartalmazó" kampányban még nem vett részt. Elítélte Alföldi Róbert és Karácsony Gergely közös rendezvényének megzavarását, valamint hangsúlyozta, a Párbeszéd irodájában történtek és a zuglói, kispesti történet "se semmi", utóbbi szerinte felér egy gazdasági önfeljelentéssel.

A Fidesz-KDNP jelöltje úgy fogalmazott, egyetlen korábbi ellenfele sem produkált olyan "siránkozós, kéztördelős, totálisan gátlástalan hazudozást, mint ami itt történt".

A városvezető abszolút gátlástalan valótlanságok szakadatlan láncolatának nevezte Karácsony Gergely kampányát, aki szerinte mindig ugyanazokat a végrehajthatatlan, félrevezető kampányígéretet fogalmazza meg. Példaként említette, hogy Karácsony Gergely úgy tett ígéretet az ingatlanadóra, hogy azt Zugló polgármestereként bevezethette volna, főpolgármesterként azonban erre már nincs jogi lehetősége.

Tarlós István szólt arról is, Karácsony Gergely nincs tisztában a költségvetés szerkezetével.

Ezt mutatja, hogy Zuglóban 2 milliárd forintos hiányt várnak az év végére, miközben a kifizetetlen számlákat nem is lehet ismerni, mert azokat Karácsony Gergely törvénysértő módon titkosította – mondta.

A főpolgármester aláhúzta, Karácsony Gergely a főváros költségvetését sem ismeri, ugyanis állításával ellentétben Budapestnek nincs működési tartozása, kizárólag fejlesztésre fordítható hitelkerete.

Tarlós István kitért arra is, Karácsony Gergely a 14 éven aluliak ingyenes közösségi közlekedésére, valamint a 20 ezer forintos rezsitámogatásra vonatkozó ígéretei 13-18 milliárd forintos hiányt okoznának.

Ezek legalább akkora ostobaságok, mint a szocialista Horváth Csaba 2010-es ígérete az ingyenes BKV-ra – tette hozzá.

Tarlós István elmondta, várhatóan határozatképtelen lesz az ellenzék által szombatra összehívott rendkívüli fővárosi közgyűlés.

"Ez csak valami politikai kamu lehet megint" – fogalmazott, majd emlékeztetett, Karácsony Gergely korábban az illetékes bizottságban megszavazta, hogy a jelenlegi konzorcium végezze a rágcsálóirtást. Felidézte azt is, hogy az ügyben a rendőrség megállapította, a társaság valós referenciákat nyújtott be, az országos tiszti főorvos pedig szeptember végén közölte, nincs közegészségügyi járványveszély.

A főpolgármester aláhúzta, a kampányban végig igyekezett arról beszélni, amiről kell. Eredményeit sorolva hangsúlyozta, 170 projektet valósítottak meg, köztük a négyes metró befejezését, a 2-es és 4-es metrószerelvények beszerzését, a 3-as metró felújításának megkezdését, a BKV járműállományának nagyarányú cseréjét, a budai fonódó villamosvonal kialakítását és a város működésének stabilizálását.

Hangsúlyozta, miközben az ellenzék folyamatosan csak kritikákat fogalmaz meg, addig Brüsszelből kitüntetést kaptak, amiért Budapest lett Európa legjobb úti célja, a brit Economist újság legélhetőbb városokat tartalmazó listáján pedig 2010 óta 20 helyet javított a főváros.

A főpolgármester az indulásra váró beruházások között említette a Lánchíd és környéke teljes felújítását, a ferihegyi gyorsforgalmi út újjáépítését, a BKV további járműcseréit, a Blaha Lujza és a Széna tér felújítását, valamint további kerékpárutak építését. Hozzátette, 2020 közepére hatályba lép az idő alapú elektronikus jegyrendszer, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egy nagyságrenddel kisebb céggé változhat, a kerékpárosok aránya pedig 10 százalékra emelkedhet a városi közlekedésben.

Tarlós István szerint a dugódíj legkorábban 2023-ban, a 3-as metró felújításának teljes befejezését követően kerülhet szóba, amennyiben megszűnik annak jelenlegi törvényi tiltása. Emlékeztetett, két verziót készítettek elő, az övezetek kijelölését és a behajtási díjak megállapítását pedig társadalmi párbeszédnek kell megelőznie.

Ezúttal is elmondta, régóta szeretné egységesíteni a budapesti parkolást, és ezt a témát nem fogja elengedni.

A XII. és XIII. kerületben jól működik a parkolás, de Zuglóban 300 millió forintos veszteséggel tervezték meg a fizető parkolást erre az évre, Karácsony Gergely pedig a mai napig nem teljesíti a helyiek ingyenes parkolására vonatkozó testületi döntést – közölte.

A kormánypárti politikus megjegyezte, egyetért abban Demszky Gábor korábbi főpolgármesterrel, hogy a városnak többet kell visszakapnia az adóbefizetésekből.

Kép és szöveg: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
@Borsodi: Persze igaza van. Azért nyilván számított pártparancs, hogy az amúgy is halott Borkain hulláján felmászva talán visszaszerezhet pár libsi, empatiikus szavazatot... Szerintem ocsmány, számító...Másrészről tudjuk jól, hogy egy ilyen kategóriájú párttal ellentétes nyilatkozat nem lehetséges a szovjetunió területén. Főleg nem egy nyugdíj előtt álló , számító Tarlósra jellemző...:)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Borsodi
Igaza van Tarlósnak méltatlan a város vezetésére Borkái Tarlós meg már alkalmatlan.Szólni kéne neki is.
colibri
Ebben az egyben igaza van. Akkor ez azt jelenti, hogy itt a vége a karrierjének? Idő kérdése...
Sámannus
Há mert ő má áttért az eszközhasználatra. Má csak fagyizik a vén trotli.
SystemError
@Borsodi: Persze igaza van. Azért nyilván számított pártparancs, hogy az amúgy is halott Borkain hulláján felmászva talán visszaszerezhet pár libsi, empatiikus szavazatot... Szerintem ocsmány, számító...Másrészről tudjuk jól, hogy egy ilyen kategóriájú párttal ellentétes nyilatkozat nem lehetséges a szovjetunió területén. Főleg nem egy nyugdíj előtt álló , számító Tarlósra jellemző...:)
Yoda69
Ezt most maganemberkent mondta vagy fideSSeskent? Kivancsi vagyok mikor igazitjak ki sarlos mondokajat, mert gulyas tegnap meg egesz mast nyilatkozott a kurvapecerrol. Es az a kormany hivatalos allaspontja. Ergo a kurvak dugasa csalados emberkent, kokain szippantas es allami vagyon hutlen kezelese osszeegyezhteto a fideSS altal kepviselt illiberalis es il-kereszteny szemlelettel.
tudode
A házmesternek, és a többi félresikerült közszolga jobban tenné ha a lakosság életének mindennapjaeval, és nem egymás libidója szerint mérlegelnék egymás szolgáltatási teljesítményét.
.

Mint pl. a centrum kórházakhoz képest egy kupiban nagyobb rend van, ahova a méltóságos nagyurak is járnak, mint a lakosság életét közvetlenűl befolyásoló szolgáltatásokban lrimi állapotok uralkodnak!!!
.
--- Ritka szerencsétlenül indulnak a budapesti szuperkórházak
.
index.hu/belfold/2017/05/22/szuperkorhaz_egeszseges_budapest_program_egeszsegugy_epitkezes_dobogo/
.
Ezeknek csak a cafRANG KELL AHHOZ, HOGY RÁZHASSÁK A RONGYUKAT!!!
1magyar
Igaza van Tarlósnak, aki normálisan dolgozik polgármesterként ez a borkai-féle tett azt is lehúzza.
Dr plágium
A fidesz feladja Győrt hogy megtarthassa a fővárost?
sokanvagyunk
Nagyon szelektív a politikusainknak látásmódja - nem kellene leragadniuk a pornóvideók és -képek nézegetésénél, sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a mögötte fellelhető gazdasági és korrupciós összefonódásra, mérhetetlen gazdagodások mikéntjére.
Yoda69
@Horizont: Termeszetesen nem. sarlos csak egy tavvezerelt droid. orban pincsije. Annyire gyenge jellem, hogy meg levegot se mer venni O1G engedelye nelkul. Biztos nem veletlen ez a kettos beszed.
fahrenheit451
m.blog.hu/b1/b1/image//tarpi.jpg

Tapló Pista bácsi, mért nem tetszik már nyugdíjba vonulni és elhúzni a ferde f@szba a közéletből, nem rontva tovább Budapest légszennyezettségi mutatóit?
Málna
@fahrenheit451: Majd akkor vonul nyugdíjba, ha nem lesz rá szükség. Pár nap, és kiderül, addig bírd már ki...
Jozefina
Tarlós bátyó te éppen olyan prosti vagy, csak politikai prosti!!!??
SystemError
@tulipan: Hát azt kell mondjam ez inkább spekuláció... A náci gépezetre nem jellemző, hogy olyat lépnek, amit előtte jó sok közpénzen ne mérettek volna fel a fideszvég intézettel. Már pedig minden elemző azt nyilatkozza, hogy nem lehet tudni, hogy milyen hatásai vannak a Borkai ügynek országosan...

Az biztos, hogy nem tetszett Viktornak, hogy a Viktor utáni időkre lop valaki...:) Többet mint, amit a miniszter engedélyezett:) A kilővési is egyértelmű volt miután kiderült. Az viszont, hogy az "örög ügyvédje" stílusa mögött tudatosan a mondjuk a Habony lett volna mondjuk, hát az nem ilyen lett volna...:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.