Egy egyszerű határozat végrehajtására is alkalmatlan Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt – mondta pénteki sajtótájékoztatóján a Fidesz budapesti szóvivője.

Zsigmond Barna Pál rámutatott:

a Zuglóban élőknek már százhuszonegy napja, vagyis több mint négy hónapja nem kellene fizetniük a parkolásért, ám a polgármester "elszabotálta" a megígért ingyenes parkolást.

A Fidesz budapesti szóvivője "hajmeresztőnek" nevezte, hogy Karácsony Gergely annak ellenére nem hajtatta végre a határozatot, hogy azt polgármesterként maga is megszavazta a kerület képviselőtestületében.

A fideszes politikus felháborítónak nevezte, hogy a "romba döntött költségvetés és a sorozatos titkolózás mellett" Karácsony Gergely ennek sem tett eleget. Kijelentette:

a kedvezmény nemcsak az otthonuknál illetné meg a zuglóiakat, hanem bárhol: az iskoláknál, szakrendelőknél, bevásárláskor.

Zsigmond Barna Pál szerint, Karácsony Gergely, aki tetemes kárt okozott a kerületnek, pontosan tudta, hogy nem bosszanthatja tovább a zuglóiakat a fizetős parkolással, amin keresztül napi egymillió forint folyt el a közös kasszából.

Megígérte, aztán nem hajtotta végre. Most már ezt is a következő polgármesterre hagyja, utána az özönvíz

- fogalmazott Zsigmond Barna Pál, aki szerint ezt hívják alkalmatlanságnak.

Leszögezte: a zuglói polgármester továbbra is adós egy átfogó kimutatással a parkolási rendszerről, amin már legalább egymilliárd forintot veszített a kerület. Megjegyezte, ha a parkolás nyereséges lenne, nem rejtegetné az adatokat.

Arra az újságírói felvetésre, hogy Karácsony Gergely a nyilatkozataiban már nyereségesnek ítéli a zuglói parkolást, azt felelte: Karácsony Gergely sikerekről nem tud beszámolni, Zugló csupán botrányoktól hangos. Ha lenne Zuglóban eredmény, akkor valószínűleg ezekkel kampányolt volna – fűzte hozzá, és beszédesnek nevezte Karácsony Gergely azon sajtótájékoztatóját, "amit Gyurcsánynéval tartott egy gazos telken a kerületben, és mindenféle fejlesztéseket ígértek". Más polgármesterek jellemzően megvalósult beruházásokat mutatnak ilyenkor – mondta.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

reagens
Karácsony azt sem tudja megígérni, hogy időben hazaér! :-))))))))))))))))))))
Ez lenne a főpolgármester? Showder klub az egész faszi! :-)))))))))))))))))))))))
csak úgy....
@reagens: te,mint otthonülö ,csak neked lehet furcsa...
különben gratulálok,ma megint remekelsz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.