"Mindannyiunk közös otthonává" tenné Budapestet megválasztása esetén Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt, aki péntek esti kampányzáró rendezvényén úgy fogalmazott: "eljött a mi időnk".

Karácsony: csak egy Fidesz van

A fővárosi Madách téren tartott rendezvényen a politikus azt mondta, eljött az idő, hogy visszaadják a politika becsületét és bebizonyítsák, tisztességesen is lehet politizálni. Eljött "a mi momentumunk" arra, hogy a fővárost a 20. századból "átvigyük a 21. századba és tartsuk örökre Európában" – fűzte hozzá.

Ébresztő Budapest, ébresztő Magyarország! – szólította fel hallgatóságát Karácsony Gergely, akinek szavai szerint a hatalom olyan messzire jutott, ahonnan nincs visszaút. Nem fognak megfordulni, mennek előre, átgázolnak mindenen és mindenkin – mondta, hangsúlyozva: sehová nem lehet visszavonulni, de a szavazófülkében mindenki önmaga lehet, és ott "nektek van egy erőtök, egy igazi szupererőtök".

Karácsony Gergely emlékeztetett, a kampány kezdetén azt mondta, hogy Budapesten a változás esélye már kézzelfogható. A kampány végén elmondható, egy karnyújtásnyira van, hogy "visszavegyük a városunkat" – tette hozzá. A történelem azt tanítja, hogy Magyarországon a változás mindig Budapestről indul, és ez a változás már elindult – mondta.

Kijelentette, néhány lépést kell megtenni, hogy teljesüljön a közös álom: Budapest legyen zöld és szabad. Arra kérte hallgatóit, legyenek részesei a változásnak, vegyék vissza Budapestet, és "adjuk vissza a jogos tulajdonosainak, adjuk vissza nektek".

Megismételte korábbi ígéreteit, amelyek szerint az 500 millió forintnál drágább ingatlanok tulajdonosaira adót vetnek ki, fát ültetnek minden születendő gyermek után, megvalósítják a csepeli nagyerdőről szóló tervet, illetve egy zöldkorridort hoznak létre a Margit-szigettől a Római-partig. Minden rászoruló nyugdíjas támogatást kap a fűtési szezonban és felelősséget vállalnak a budapestiek egészségügyi ellátásáért – folytatta a felsorolást, hozzátéve, Budapesten addig nem épül új stadion, amíg nincs minden kerületben CT-készülék. Arra is emlékeztetett, hogy a 14 év alattiak számára ingyenessé tennék a tömegközlekedést.

Az nem lehet, hogy nem lesz más a politika, mert a politika most aljas, cinikus, rátarti, pökhendi, gyűlöletkeltő és velejéig korrupt, és ez nem mehet tovább – szögezte le Karácsony Gergely. "Az a mocsok", ami Győrben napvilágot látott, az nem egyedi eset – fogalmazott. Ahol a fideszesek úgy érzik, hogy nincs felettük kontroll, ott előre eltervezett módon lopják szét a várost és az országot. Nincs két Fidesz, egy Fidesz van, és az velejéig romlott – nyomatékosította szavait a jelölt, Zugló polgármestere, a Párbeszéd társelnöke.

A jelölőszervezetek képviselői között megszólaló Csárdi Antal LMP-s politikus azt mondta, a Fidesz is érzi, hogy elveszítette Budapestet, mert kilenc év városvezetés után eldugja saját logóját és "pár kiló krumplival akarja megvásárolni" a szavazatokat.

Az ellenzék ma a fővárosban erősebb és egységesebb, mint a Fidesz – jelentette ki a honatya. Hozzátette: azért dolgoznak, hogy Budapestnek élhető és tisztes jelene és jövője legyen.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke úgy fogalmazott: már csak kettőt kell aludni, és itt a karácsony, mert két nap múlva Budapest főpolgármesterét úgy fogják hívni, hogy Karácsony Gergely.

Az elmúlt kilenc évben még soha nem álltak ilyen közel a győzelemhez, karnyújtásnyira vannak attól, amit megálmodtak maguknak – hangsúlyozta. Két nap múlva új időszámítás kezdődik, és megkezdik a visszaszámlálást 2022-re is, mert az ellenzéki együttműködés nem ér véget vasárnap – szögezte le.

Kunhalmi Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő szerint Magyarország átmeneti időszakban van: az önkényuralmi rendszerből a nyílt diktatúra irányába tart. Az önkormányzati választás tétje az is, hogy ebből az országból ne lehessen nyílt diktatúra – hangoztatta.

Élesen bírálta Borkai Zsoltot, Győr fideszes polgármesterét. Szerinte ugyanúgy hagyják szétlopni Budapestet, mint Győrt Borkai.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke közölte, két nap múlva új fejezetet nyitnak Budapest történetében, amely tisztességesebb és tisztább lesz.

Hangsúlyozta, az egész országban gyökeres változást akarnak, és minden jelöltjükért tűzbe teszi a kezét. Aki közpénzt lop, az megy; "zéró toleranciát hirdetünk" a korrupcióval szemben – közölte.

A DK-t képviselő Dobrev Klára európai parlamenti alelnök szavai szerint Budapestet Tarlósék kiszolgáltatták a Fidesz oligarchikus, maffiaszerű működésének, a pártfegyelem fontosabb volt, mint a budapestiek.

Ráadásul az országot járva azzal fenyegetik a településeket, hogy nem lesz pénz fejlesztésekre – közölte. "Innen üzenem" Orbán Viktornak: "egy fityiszt lesz beleszólása abba, milyen fejlesztéseket kapnak a városok a jövőben" – fogalmazott.

Szerinte október 13-án meg kell mutatni, hogy az Orbán-kormány nem egyenlő Magyarországgal, hogy a magyarok többsége demokrata, európai, szabadságszerető. "Orbánék meg menjenek a pokolba!" – mondta.

A rendezvényen felolvasták Mark Ruffalo amerikai színművész Facebookon is olvasható üzenetét, amelyben támogatásáról biztosította az ellenzéki együttműködést. A felszólalások között a Változás néven felkonferált szimfonikus zenekar adott koncertet.

Beszédének végén Karácsony Gergely felhívta a színpadra az ellenzéki összefogás kerületi polgármesterjelöltjeit.

Kép és szöveg: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Kivánom a budapestieknek minden úgy legyen, ahogy Karácsony elmondta!!! Ehhez azonban az is kell, hogy mindenki menjen el szavazni!!! A szavazófülkében pedig az X-et oda tegy, amit szíve szerint szeretne, Sajnálom, hogy Puzsér annak ellenére sem lépett vissz, hogy semmi esélye a főpolgármesteri tisztségre. Motiválta valószínűleg a fidesztől kapott támogatás!!! Ha nem nyer az ellenzék az egyedül az ő hibája és az esetleges csalásoké, mert arra is lehet számítani.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
Az egy dolog, hogy Lenin elvtárs visszadobta a labdát,

de a derék Taplós azzal dicsekszik, hogy a főváros – ha késve is – utalja a kerületeknek a járandóságaikat

Mottó, helyett emlékeztető: a címben említett vicc szerint Lenin elvtárs visszaadta a gyermekeknek a labdát, amit berúgtak hozzá. Pedig közéjük is lövethetet volna!

Nos a derék Magyar Hírlap szerint „Hatalmasat lódított a balliberális főpolgármester-jelölt, azt mondta, Zugló nincs csődben, csakhogy eltitkolta, hogy a főváros átutalt 3,8 milliárd forint iparűzési adót pénteken”!
Nos a dolog úgy áll, hogy – most lényegtelen de nem kis spéttel – a főváros átutalta a kerületeknek a nekik járó adót. Köztük a XIV. kerületnek is, pedig megtehette volna, hogy inkább lenyúlja! =))
SystemError
@Nyírfa: Lassan úgy néz ki, mint az apja, pedig az is mekkora tolvaj patkány:)
Nyírfa
@SystemError: És csodálkozunk, hogy ilyen párttitkárok közreműködésével nem volt fejlődőképes a szocializmus.
Az alma pedig nemhogy nem esett messze a fájától, hanem romlottan egyenesen a tövéhez.
Nyírfa
@Pegero: Emlékszel, amikor Orbán egy tisztújítás alkalmával megjegyezte, hogy nem szereti a kövér tábornokokat?
Milyen olcsó lenne azzal szórakozni, hogy én meg nem szeretem a kövér miniszterelnököket. Szóval, ezt nem teszem. Hogy ki hogyan öregszik, abban benne van az egész lénye, az érzelmei, a gondolkodása, az életvitele, az alkata, a lehetőségei. Orbán csúnya, eltorzult a külseje, és ez nem csak a gyógyszerei miatt van. Lehetne egy kedves, joviális öregúr is. De nem az.
Nyírfa
@Pegero: Kifogásoltad a kijelentésemet, miszerint Orbán csúnyán öregszik. Elmondtam, hogy számomra miért. Ez nem szórakozás, hanem a véleményem közlése. Vagyis, nem gúnyolódtam rajta, hanem tényként rögzítettem , ami kívül-belül látható.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.