Vesztegetés-gyanú merült fel a VIII. kerületben. 

Pikó András emberei ötezer forintért próbáltak szavazatot vásárolni

– írja a HírTV online felülete, mely szerint az ellenzéki Pikó András és csapata 5000 forintért vesztegeti az utcán járkáló embereket. A portálnak egy helyi lakos azt mondta, egy zebránál állították meg azzal a mondattal,

Ha Pikó úrra szavazok, az 5 ezer forintot ér nekem.

Az asszony visszautasította a vesztegetést, amint pedig hazaért, élményeit Pikó András Facebook-oldalán osztotta meg. A nőt elmondása szerint pillanatokon belül megfenyegették kommentje miatt.

Percekkel később megjelent egy bejegyzés az ellenzéki polgármesterjelölt Facebook-oldalán, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy a szavazatvásárlás súlyos bűncselekmény.

Aktivistáink kint vannak Józsefváros utcáin egész nap. Saját szemükkel látják, ahogy folyik a fideszes szavazatvásárlás. Természetesen a rendőrségnél megtettük a szükséges bejelentéseket. Amellett, hogy a hatóságokhoz fordulunk, a mi eszközünk a nyilvánosság, de főleg az, hogy minél többen elmegyünk szavazni ma este hét óráig, éppen azért, hogy megtisztítsuk Józsefvárost ezektől az alattomos eszközöktől és emberektől. Vegyük vissza a kerületet az emberségnek és a tiszteletnek!

– írja Pikó a Facebookon.

Címlapkép: Facebook/ Pikó András polgármesterjelölt

(blikk.hu, hirtv.hu)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
meggyőződésem hogy aki Pikó nevében ígért 5000 Ft-ot Fideszes aktivista volt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Mondanak valami blődséget, de sebaj! Majd jönnek a jogászok, oszt jó napot!
Ismerős a mentalitás!
reagens
Pikó mocskos módon kampányol. Ilyen a hazug liberális demagógia!
Mary
Én elfogadnàm az 5 ezret, aztán szarnék rá szavazni
Vagy bejönnek a fülkèbe velem és leellenőrzik?
Béla333
"Feljelentést tesznek Pikóék: „saját szemükkel látják aktivistáink, ahogy folyik a fideszes szavazatvásárlás”"
www.szeretlekmagyarorszag.hu/feljelentest-tesznek-pikoek-sajat-szemukkel-latjak-aktivistaink-ahogy-folyik-a-fideszes-szavazatvasarlas/

"Az Index információi szerint a VIII. kerület több részéről is érkezett a Pikó-csapathoz bejelentés arról, hogy ismeretlenek az utcán azt kiabálták, hogy

8000 forintért vesznek szavazatot.

A lap úgy tudja, hogy az aktivisták szemtanúi is voltak, mikor pénzt adtak át egy embernek, aki ezek után a szavazóhelyiséghez ment."
solidedge
meggyőződésem hogy aki Pikó nevében ígért 5000 Ft-ot Fideszes aktivista volt.
Macskaszem
Az ellenzéknek kampányra sincs pénze, nemhogy szavazatvásárlásra, mivel orbán tavaly kiraboltatta őket a Számvevőszékkel. A fidesznek ellenben arra is telik, hogy álhírterjesztő szardarabokat lefizessen.
jesz
Pikónak nagyobb leen az esélye, ha nem ezzel a borzalmas szakállal mutatkozna. Sajnos nem elegáns. De ő tudja. Valaki biztos rádumálta, hogy így vagy nyerő pubi...

Pedig nem.
Macskaszem
@Pegero: Nagyon dörzsölt vagy. Fal mellett jársz?
Macskaszem
@Pegero: Ha élvezed, egészségedre! :-)
papa.49
A málékislánynak nagyon fáj a kerülete !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.