Békéscsabán a függetlenként, de kormánypárti támogatással indult Szarvas Péter lett a polgármester.

Ismét Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) lett Békéscsaba polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges).

A jelöltek sorrendje:

1. Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) – 78,92 százalék (16 211 szavazat)

2. Dancsó Tibor (DK-JOBBIK-PÁRBESZÉD) – 9,80 százalék (2013 szavazat)

3. Miklós Attila (MSZP-LMP) – 8,70 százalék (1788 szavazat)

4. Gyebnár Dávid (Mi Hazánk) – 2,58 százalék (530 szavazat)

Szarvas Péter folytatja Békéscsaba fejlesztését

A Modern városok programban elkezdett fejlesztések folytatása mellett a város rendezettségét szeretné leginkább javítani Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület), Békéscsaba újraválasztott polgármestere.

A politikus az MTI-nek vasárnap késő este elmondta, úgy gondolja, az eddigi fejlesztések és eredmények mellett a kormánypárti támogatás is hozzájárult ahhoz, hogy közel 80 százalékos szavazati aránnyal, három kihívójával szemben ismét elnyerte a polgármesteri tisztséget. (A Fidesz-KDNP nem indított saját jelöltet a békési megyeszékhelyen.)

Hangsúlyozta, a közterületek tisztaságát, kulturáltságát szeretné a közeljövőben javítani, az e területen tapasztalható hiányosságokat az előző közgyűlés fideszes többsége által megalapított városüzemeltetési kft. vezetőjével mihamarabb át kívánja beszélni.

Hozzátette, bár véleménye szerint jó úton halad a város, a fejlesztések, a sport, az egészségügy és a kultúra területén is szeretne előrelépni az újabb ötéves ciklus végére.

Szarvas Péter közölte, örül annak, hogy több jelöltnek sikerül bejutnia a közgyűlésbe a Hajrá Békéscsaba Egyesület színeiben, de ahogyan eddig is, ezután is készen áll a konszenzusos városirányításra.

Forrás: MTI, Origo, Mandiner

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

Nagyvilág - 2021. April 17., 21:10
Csehország kiutasított 18 orosz diplomatát
Itthon - 2021. April 17., 20:00
Orbán Viktor nagy bejelentést tett

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Sport - 2021. April 17., 20:27
Ma sem lett bajnok a Fradi
Nagyvilág - 2021. April 17., 17:54
Eltemették Fülöp herceget – videók