Majdnem tizenkétmillió napot töltöttek munkával.

Sokkal többet dolgoztak idén az alkalmi munkaerőként felvettek, mint a korábbi években – írta a Magyar Nemzet a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) származó adatsorra hivatkozva.

Az átmeneti időre felvett emberek hat hónap alatt majdnem tizenkétmillió napot töltöttek munkával, az államkasszához idén kilencmilliárd forint adó folyt be az alkalmi és idénymunkások után. Három évvel ezelőtt, 2016 első hat hónapjában még kilencmillió alatt volt a bejelentett napok száma, a tavalyi azonos időszakban rögzített adat pedig már alig maradt el a 11 milliótól.

Három évvel ezelőtt az első félévben még csupán hatmilliárd forint körül alakult az államot megillető összeg.

A NAV kimutatása szerint januárban – amikor általában kevesebb a szezonális elfoglaltság – kétszázezer embert jelentettek be a munkáltatók, de júniusban már 330 ezer ember dolgozott átmeneti jelleggel.

Az adóhatóság szerint leggyakrabban a kereskedelemben vesznek fel rövid időre embert, de gyakori megoldás ez a vendéglátásban, a mezőgazdaságban és a halászatban is. Alkalmi és idénymunkásokat vállalkozások tízezrei foglalkoztatnak.

A NAV szóvivője, Kis Péter András a lap kérdésére közölte: a mezőgazdaságban és a turizmusban tevékenykedő időszaki alkalmazottak után naponta ötszáz, az egyéb alkalmi tevékenységet végzőknél ezer, a filmes statiszták esetében pedig napi háromezer forint adót kell befizetni.

(magyarnemzet.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ettől függetlenül az a véleményem, előbb-utóbb ártunk és ormányunk könyörögni fog bármilyen idegen nációnak, hogy jöjjön ide dolgozni, mert már nem lesz, aki a világszínvonalú magyar egészségügy kormánytagok ellátására szakosodott szekciójában kicserélje alattuk az ágytálat. Bennem azért van egy kis káröröm, mikor azt látom, hogy a fidesz "munkaalapú", szegényeket szívató, fiatalokat elüldöző társadalma pont azokra rohad rá először, akik Orbán legnagyobb támogatói...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.