Megválasztását követő napon, hétfőn jelentette be I. kerület új polgármestere, hogy kivizsgálja a botrányos várbeli lakásbérleti szerződéseket. Bár V. Naszályi Márta elmondta, hogy miután felmérték a lakásállományt, egy olyan rendszert szeretnének felállítani, ami méltányos és átlátható,

Forrás: 444.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Az egy dolog, hogy a felesége kényszerítette,

de szokás szerint tények nélkül vagdalkozik, pontosabban Zsóti hablatyával, de nagyon mellément

Palkovics NER-társ megsértődött, mert az új I. kerületi polgi „Bayer, Palkovics, Nagy Gábor Tamás rendeletet” emlegetett. Igaz ő csak duzzog, nem mint az első-vej. S hablatyol:
egyrészt: „azt nyilatkozta az atv.hu-nak, hogy ne csak “palkovicsozzon,” hanem hozza nyilvánosságra minden bérlő szerződését, "köztük a volt MSZP-s kormánybiztosét, Baráth Eteléét is." ”
másfelől: „"A Vár nekem egy szempontból volt jó, a feleségem, a gyerekeim, meg az ő szülei miatt. Azért költöztünk oda, mert a feleségem ott nőtt föl. A szülei ott laknak ötven éve, ezért aztán úgy gondoltuk, hogy a gyerekeknek - az egyik négyéves, a másik hatéves -, fontos, hogy a nagyszüleikhez közel legyenek, mert ugye én éjjel-nappal dolgozom, a feleségemnek meg fontos az édesanyjának a segítsége,".
Nos ami azt illeti, ahogy Zsóti hablatya esetében már kiderült, Baráth igencsak bugyuta hivatkozás. Várbéli ingatlana – igen tulajdonosa nem bérlője – régóta az ővé, s csak úgy mondom a gyermekei ott nőttek fel!!! =))
nemkati
@RonaGyuri: A mi kutyánk kölykének joga van ott lakni, más kutyája kölykének meg nincs!
RonaGyuri
@nemkati: ez olyan, mint az itt ugató ócska csaucseszkús pribékek: ők akarják megmondani, hogy ki a magyar! =))
Eladott Ország
Gyere haza fiatal! És akkor összeköltözhettek a Várban. Látod, milyen olcsó ott a bérlet. Íme a piaci bérleti díjak:
uploads.disquscdn.com/images/5fedd592a3c74595bd3c3cf30dcce7adabbec5844ba2522ba8fdbd3931754014.png
Az ország jelentős részén megszűnt az ingyen ebéd. A karmelita kolostorban még nem:
uploads.disquscdn.com/images/f75ee2fd02b57f3b78d12a1e72b70179d89d5556e2afaa4fd4fcc54bced6460e.jpg?w=600&h=453
És évekig — bizonyos kötelező számú tanulmány (meg nem) írásáért — havi 800.000-t csoppintott fel !
"Ráchel" gyújtanom : Mondjuk a legszebb ebben az volt mikor maga az MTA hozta fel mint érv, nem kell
itt semmi kontroll nem kell itt semmi átszervezés hát te is ingyen kaptad a havi 800 ropit, ennél nagyobb öngólt nem is lőhettél volna.
vacsi
"mert ugye én éjjel-nappal dolgozom,"
Vicces ez az ember!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.