A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel "a leváltott fideszes városvezetőket", hogy semmilyen dokumentumot ne semmisítsenek meg.

Gy. Németh Erzsébet DK-s politikus, a Fővárosi Közgyűlés megválasztott tagja pénteki budapesti sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy több, a választáson győztes ellenzéki polgármesterjelölt, például Baranyi Krisztina, Pikó András, Déri Tibor és V. Naszályi Márta eredményét is megtámadták a választási szerveknél. Véleménye szerint ezek a lépések semmi másra nem jók, csak időhúzásra. Amíg az eredmény nem válik jogerőssé, addig nem történik meg az átadás-átvétel, ez idő alatt pedig bizonyítékokat lehet majd eltüntetni – fogalmazott.

A DK megválasztott polgármesterei éppen azért mindenütt a korábbi fideszes vezetésű kerületek és hivatalok átvilágításával kezdik a munkájukat – emelte ki.

Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a szerződések és egyéb dokumentumok eltüntetése súlyos bűncselekmény.

Kérdezték Gy. Németh Erzsébetet arról, hogyan állhat fel Karácsony Gergely új stábja, annak kik lehetnek a tagjai; erre azt felelte, a főpolgármester kompetenciája, hogy összeállítsa a csapatát. A mindenkori főpolgármester joga, hogy kinevezze a jegyzőjét – reagált azokra a sajtóban megjelent információkra, hogy Lamperth Mónika volt szocialista országgyűlési képviselő, XV. kerületi jegyző lehet a budapesti főjegyző. Azt is Karácsony Gergelynek kell eldöntenie, hogy Demszky Gábor volt főpolgármester kap-e valamilyen pozíciót a fővárosnál – közölte egy másik kérdésre válaszolva.

Elmondta, nem hallott arról, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök irodát kapna a Városházán, ahogy arról sem tudott semmit mondani, hogy Kálmán Olga volt főpolgármester-jelöltnek lesz-e szerepe a közgyűlés munkájában.

A saját későbbi szerepéről is csak annyit közölt, hogy egyelőre zajlanak a megbeszélések, és Karácsony Gergely a kellő időben "elő fog állni a névsorral".

Arra sem adott választ, hogy az ellenzéki pártok milyen arányban osztják majd el egymás között a fővárosi pozíciókat. Most az a fontos, hogy a közgyűlés minél hamarabb megkezdhesse a munkáját – felelte a kérdésre.

Egy újabb kérdésre elmondta: a DK a többi ellenzéki párttal közösen támadta meg a csepeli választás végeredményét.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Ne szólogassátok fel őket, hanem buktassátok le! Aztán a bizonyítékokkal kiállni egy nemzetközi sajtótájékoztatón leleplezni a maffia államot!
Nem sopánkodni kell, hanem cselekedni!
RonaGyuri
na ez csak remény, de alaptalan!
mit gondoltak, miért az utolsó pillanatban pereltek???
RonaGyuri
@RonaGyuri: nem csak csúcsra járatják a gépeket, de közlik az ügyintézőkkel, hogy vigyázzanak mert hamarosan visszajönnek! =))
papa.49
Az iratmegsemmisítők szakadatlan dolgoznak, vajon miért lehet bemennie a bukott polginak a volt hivatalába???
Béla333
Ne szólogassátok fel őket, hanem buktassátok le! Aztán a bizonyítékokkal kiállni egy nemzetközi sajtótájékoztatón leleplezni a maffia államot!
Nem sopánkodni kell, hanem cselekedni!
Borsodi
Nem lenne nehéz lebuktatni a fideszes polgikat,mert legtöbbjük korrupt gazember.Én azt nézném meg,hogy azok az emberek akik felelősség teljes posztot töltenek be,milyen végzettséggel rendelkeznek.hogy szerezték?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.