Balog Zoltán közölte: Orbán Viktor egyértelmű döntést hozott Borkairól.

Nem nézte meg a Borkai-videót, de olvasott róla, és „mint minden normális ember”, felháborodott

- erről Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt vezetője beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában péntek este.

Megszólalt Balog Zoltán a Borkai-botrányról – videó

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Mivel se kampányszakember nem vagyok, se ott nem vagyok a politika első vonalában, nem kellett döntéseket hoznom

- mondta a Borkai-ügy kezelésére vonatkozó kérdésre a volt miniszter, hozzátéve:

egy közösség nem fogadhat el egy ilyen magatartást.

Balog Zoltán szerint

a Fidesz vezetése, Orbán Viktor egyértelmű döntést hozott, felszólította Borkai Zsoltot arra, hogy távozzon a Fideszből.

A volt miniszter szerint a döntő dolog, hogy közpénzből történt-e, ami történt. Ez dönti el Balog Zoltán szerint azt, hogy erkölcsi vagy büntetőjogi kategória-e, ami történt. Az ügyben ugyanakkor Balog Zoltán szerint szükséges erkölcsi ítéletet mondani, egyben szomorúnak nevezte, hogy mindenki, akiről botrányos felvételek kerültek ki ebben a kampányban, megnyerte a saját körzetét.

Balog Zoltán ehhez hozzátette: van bűn, van vezeklés, van bűnbocsánat. Egyben eufémizmusnak nevezte a „botlás” kifejezést a történtekre, amit

elfogadhatatlannak, erkölcstelennek, és bűnnek nevezett, amit csak elítélni tud.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Gulyás Gergely és Novák Katalin már a kampányban is kimondták, hogy hogy ez nem fér bele.

Balog Zoltán az ATV-ben arra a kérdésre, hogy minek tudja be az önkormányzati választás eredményét, Balog Zoltán azt válaszolta: az ellenzék jobb, mint korábban.

A volt miniszter ugyanakkor úgy látja: a nemzeti-polgári közösség szempontjából az isteni pedagógiának is van szerepe a történtekben. Szerinte a „mi úgy is csak nyerni tudunk” hamis biztonságérzetének vége van, és a hatalmi arroganciának is, amely azt gondolja, mindent megengedhet magának. Hozzátette: van egy abszolút erkölcsi mérce, amit nem szabad állítgatni.

A tízparancsolatot nem lehet újraírni hetente, csak azért, mert nem sikerült betartani

– mondta Balog Zoltán.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e belőle püspök, Balog Zoltán sajtótalálgatásnak nevezte az erről szóló híreket, hozzátéve:

az a református közösség, amelyhez tartozik, elég erős és autonóm ahhoz, hogy maga döntse el, ki vezesse.

A teljes beszélgetést ITT nézheti meg.

Forrás: ATV, Index

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Ettől a képmutató embertől iszonyodom.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Balog Zoltán az ATV-ben arra a kérdésre, hogy minek tudja be az önkormányzati választás eredményét, Balog Zoltán azt válaszolta: az ellenzék jobb, mint korábban.

Egy nagy szart. Az embereknek elegük lett az őket semmibe vevő, kurvazo, kokainozo maffia kormanybol. Nem véletlen hogy budapesten és a nagy varosokban ahol kevésbé működik az agymoso propaganda az ellenzék fölényesen nyert.
A feladat egyértelmű : 2022-ig az egész országban tudasitani kell hogy a fideSS 10 even at becsapta és meglopta az embereket. Ha ez sikerül akkor az ellenzék akar 2/3-os gyozelmet is arathat.
cikicakk55
@namihami: Tegnap 19:33
Köszönöm szépen,hogy elmagyaráztad.Valamiért sejtettem,hogy a pénznek köze van a cölibátushoz,de nem gondoltam,hogy ennyire egyszerű a megoldás. Azt én is tudom,hogy (Itthon legalább is) A Katolikus,majd közvetlen utána a Református vallás a legerősebb.Gondolom a harmadik helyen van az ortodox egyház,de nem biztos. Nekem ami furcsa,az,hogy a katolikusok és a reformátusok is Istent tisztelik és szerintem ugyan arról az Istenről van szó mind a két vallásban,még is két különböző egyház lett belőlük. Nem értem miért kell két különböző egyház ha ugyan azt az Istent tisztelik,ugyan az a bibliai történetük,de még is másként gondolkoznak. Mint írtam,nem vagyok vallásos,nem is nagyon foglalkoztam vele eddig,csak mint ápolónő a betegeimtől szedegettem össze a vallásokról az apró morzsákat. Elfekvő osztályon dolgoztam legtöbbet,így főleg olyan idős embereket ápoltam,akiknek Isten nagyon fontos volt. Nem féltek a haláltól,inkább már vágyták a halált,hogy találkozhassanak Istennel és elhunyt szeretteikkel. Nem hinném,hogy eredetileg Isten kétfelé sőt most már a csuda tudja hány felé osztotta volna az embereket. Azóta foglalkozom inkább a papokkal,mint a vallással,mióta bevitték a templomokba a politikát.Mise helyett zsarolják az idős embereket. Ez a papoktól nagyon nem istenhez méltó cselekedet.
cikicakk55
@Yoda69: ma 04:09
teljesen igazad van,bár szerintem valamivel jobb lett az ellenzék,csak tavaly májusban kellett volna így összefogniuk,mint sok városban megtették.Ahol az ellenzék a Fideszes Polgi ellen csak egy embert indított,ott nem oszlottak meg a szavazatok és sokkal nagyobb eséllyel nyertek az ellenzéki Polgármesterek. Most függetlenül attól,hogy épp melyik pártnak a tagja,az remélem nem számít majd később. Én valahogy csak a függetlenekben tudok bízni,mert egyik pártért sem tenném a kezem a tűzbe,hogy nem paktál,vagy paktált le a Fidesszel.Nagyon szép teljesítmény volt a Polgármester választás az országban a tavaly Májusi választáshoz képest,ám még mindig túl sok a narancs színű város. legjobb lenne nem várni 2022-ig,mert Orbánt ismerve,soha nem tudhatjuk hatalma megtartásának érdekében mit találhat még ki. Most meglepődött gondolom,mert Ő sem hitte,hogy ilyen sokan nem hisznek már neki,de pont ezért fog valami aljas dolgot elkövetni,hogy az emberek ne tudjanak tovább összefogni ellene. sajnos erről az emberről én már mindent el tudok képzelni. Túl nagy már neki a tét és a beteges hatalomvágya is nagyon erős.
tudode
A tamburmajor szerint a szektában van bűnbocsánat, és a megtérésnek a lehetősége
.
www.atv.hu/videok/video-20191018-balog-zoltan
.
A közössége minisztersége alatti véleménye
.
--- A tékozló pásztor – Már csak tamburmajorminiszterként funkcionál Balog Zoltán
.
168ora.hu/itthon/a-tekozlo-pasztor-mar-csak-tamburmajorminiszterkent-funkcional-balog-zoltan-5466
.
"" Ő az egyik legnagyobb barátvesztő politikus. Szép lassan eltünedeztek mellőle mindazok, akik évtizedeken át közel álltak hozzá, miközben az Orbán Viktorhoz fűződő barátsága fokozatosan egyoldalú imádattá alakult. Öt éve vezeti az emberminisztériumot, látszólag karrierje csúcsán van, miközben napról napra veszít politikai súlyából. Ma már inkább csak akkor figyelnek rá, ha épp mosolyt fakaszt valamelyik közszereplése alkalmával. Egykori barátainak az fáj a legjobban, hogy botcsinálta, sőt kártékony politikus lett egy hajdan nagy reményekkel induló, művelt és intelligens teológusból. Balog Zoltán portréja."""
.
Vajon visszafogadják ezt a halandót a teológusok, miután bűnbocsánatot koldul, az után, hogy milliók életét tette tönkre botcsinálta közszolgaként!!!
Yoda69
"de pont ezért fog valami aljas dolgot elkövetni,hogy az emberek ne tudjanak tovább összefogni ellene. sajnos erről az emberről én már mindent el tudok képzelni"

Ebben en is biztos vagyok. Mar akartak is modositani a takolmanyt. de vegul levettek a napirendrol.
Tavaly majusban is sikerult volna megakadalyozni a 2/3-ot, ha az elembe nem tesz keresztbe az osszefogasnak.
Az elempe es a jobbik a fideSS szekertoloi. A jobbik most GYorben szurta hatba az osszefogast, ezert tudott nyerni a kokainos kurvapecer.
Lepényleső
...bizony a tízparancsolat kőbe vésetett,nem úgy az alkotmányuk amely gránitba? Aztán valahogy
akár hetente is át van írva,ahogy a matador bán kívánja?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.