A Demokratikus Koalíció azt kéri, hogy az Állami Számvevőszék rendkívüli eljárásban világítsa át a győri önkormányzat pénzügyeit.

A DK alelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a G7 nevű portál cikke szerint a 2006-2018 közötti győri közbeszerzések több mint harmada, 18,3 milliárd forint került a "Borkai-botrányban érintett szereplőkhöz".

Varju László úgy fogalmazott: Borkai Zsolt vagyona mögött Győr "szétlopása" állhat, az átvilágítás pedig kiderítheti, hogy a polgármester és köre mennyit "szakított".

Ha az ÁSZ nem vizsgálja a győri önkormányzat korrupciógyanús ügyeit, az azt jelenti, hogy Borkai Zsolt továbbra is a Fidesz védelme alatt áll – értékelt.

A politikust kérdezték arról, hogy miért nem akarja vizsgáltatni a kispesti önkormányzat ügyeit is, ahol Lackner Csaba szocialista képviselő keveredett korrupciógyanúba. Azt felelte, a DK soha nem alkalmazott kettős mércét, de most a Borkai-ügy van terítéken.

Gréczy Zsolt DK-s frakciószóvivő a további kérdésekre azt felelte, úgy tudja, az MSZP felfüggesztette Lackner Csaba párttagságát, és a szocialisták arra is felszólítottak őt, hogy mondjon le a mandátumáról. Szembesítették azzal, hogy korábban azt állította, a sajtóban publikált felvételek alapján nem ismeri fel Lackner Csabát, mire azt felelte, hogy Lackner Csabát még ma sem ismerné fel, mert "nem volt hozzá szerencséje". Borkai Zsoltot, aki olimpiai bajnok, természetesen felismeri – mondta.

Arról, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő táblákkal – köztük egy trágár feliratot tartalmazóval – zavarta meg hétfőn a kormányfő napirend előtti felszólalását, Gréczy Zsolt azt mondta, a politikus két táblája Orbán Viktort szembesítette a valósággal, a harmadik ugyanakkor nem az ő ízlésüknek megfelelő volt, azt megpróbálja "Hadházy úr állatorvosi tevékenysége részének tekinteni".

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2020. September 26., 23:29
Így segít egy növényorvos