Az Index azt írja, több tucatnyi szélsőjobboldali rohamozta meg október 23-án a VIII. kerületben található Auróra nevű közösségi helyet.

A helyiség éppen zárva volt, a támadók azonban leszedték a bejáratnál lengő szivárványos zászlót, amit fel is gyújtottak.

Továbbá neonáci feliratokkal ellátott matricákkal ragasztották tele a bejáratot

- fogalmazott az Indexnek Schönberger Ádám, a hely működtetője.

Az aurórásokat a szomszédok riasztották.

Pikó András VIII. kerületi polgármester egy fotót mutatott a feltételezhető elkövetőkről, és azt írta, városvezetőként és magánemberként is szolidáris az aurórásokkal.

Minden józsefvárosi polgármestere vagyok, a nemzeti ünnepünkön minden józsefvárosi ember és közösség biztonsága egyaránt fontos nekem. Az Auróra közösségét ma olyan támadás érte, melyet magánemberként és polgármesterként egyaránt elítélek, szolidáris vagyok velük. Délután 4 órakor az Auróra kinyit, ezért egyeztettem telefonon a kerületi rendőrkapitánnyal, aki biztosított arról, hogy kézben tartják a helyzetet és védelmet biztosítanak az ottlévőknek

- írta a Facebookon.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint ügyeletükre 14 óra 8 perckor érkezett bejelentés arról, hogy az Auróra utcában az Auróra Kultúrközösségi Központra kihelyezett zászlót ismeretlenek leszakították, felgyújtották, valamint az épület falát is megrongálták. A bejelentés szerint senki nem sérült meg.

A BRFK a történtekkel összefüggésben garázdaság gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, és a rendőrök megkezdték az elkövetők felkutatását

- írja az MTI.

Alig egy hónapja a Budaházy György vezette csoport szállta meg az Aurórát.

Forrás: Index

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Remélem, vannak használható kamerafelvételek. A neandervölgyi ember is intelligensebb lehetett, mint a nácizmust éltetők.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.