Novák Katalin szerint 1956 mércét állított a magyarság elé, és ennek a mércének kell megfelelnünk a jelenben is és a jövőben is. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Kolozsváron beszélt erről szerdán, a forradalmi évfordulón a kolozsvári főkonzulátus által szervezett gálaműsor előtt.

Novák Katalin szerint manapság egyesek a hitről, a családról, a gyermekvállalásról való lemondást hirdetik
Fotó: MTI/Bíró István

Novák Katalin megemlítette, hogy 1956-ban a budapesti jajkiáltás nem jutott el a nyugati fülekig, de eljutott Újvidékre, Temesvárra, Aradra és Kolozsvárra, ahol sokan megszenvedték a szolidaritás kinyilvánítását.

"Az egymás iránti felelősség érzése erről is szól. Arról, hogyan talál visszhangra közösségeinkben az, ami a másikkal történik"

- jelentette ki. Megemlítette: együtt dobbant a magyar nemzet szíve 1920-ban és 1989-ben is, és ma is kell, hogy legyen visszhang arra, ami Kolozsváron, Marosvásárhelyen vagy éppen az Úz völgyében történik.

Az államtitkár arra figyelmeztetett, hogy az igazi szabadság belülről jön, és a belső szabadságunkat akkor sem adhatjuk fel, amikor látszólag semmi nem fenyegeti. Úgy vélte: a szabadságot nemcsak elvehetik tőlünk, de el is veszíthetjük, el is pazarolhatjuk. Megjegyezte: olyan korban élünk, amikor a szabadságnak látszólag alig vannak korlátai, de a szabadság jelszava alatt veszélyes gondolatok is helyet követelhetnek maguknak.

"Cserélhető és szerkeszthető profilok, cserélhető és szerkeszthető kapcsolatok, cserélhető és szerkeszthető identitások korához érkeztünk, ahol biztos pontok, kapaszkodók könnyen bizonytalanná válhatnak"

- állapította meg.

Olyan nézetek terjednek, amelyek az anyanyelvről, a hitről, a családról, a gyermekvállalásról való lemondást hirdetik, és miközben nagy igyekezetünkben, hogy jobban, tájékozottabban, tudatosabban és gyorsabban éljünk, észre sem vesszük, hogy közben észrevétlenül a szabadságunk is beszűkül

- figyelmeztetett az államtitkár.

Novák Katalin ünnepi beszédét követően a Budapesti Nemzeti Filharmonikusok énekkara és a Kolozsvári Magyar Opera zenekara adta elő Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című művét.

(MTI)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
@Nessy: Te tényleg nem tudtad, hogy a Viktor és csapata írta a 12 pontot (is)?
És a történelem összes fontos momentuma is az ő nevéhez köthető. Már a kőkorszaktól kezdve. A világmegváltó beszédeit még az Olajfák hegyén kezdte.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@Nessy: De megnézném! Ahogy kiveri őket.
RonaGyuri
Mégis kinek a mércéje

A derék magyar Hírlap Novák NER-társnőt idézi

Sőt főoldali kínálóban díszeleg: „Novák Katalin: 1956 mércéjének kell a jelenben és a jövőben is újra és újra megfelelnünk”!

Hogy ez a retardált liba nincs egészen magánál, azt az is okadatolja, hogy ilyeneket mondott: „Novák Katalin megemlítette, hogy 1956-ban a budapesti jajkiáltás nem jutott el a nyugati fülekig, de eljutott Újvidékre, Temesvárra, Aradra és Kolozsvárra, ahol sokan megszenvedték a szolidaritás kinyilvánítását.”!
No de hagyjuk, ahogy a többi a kolozsváriak nagy örömére összehordott baromságát is. maradjunk 56 mércéjénél. Mármint annál, hogy ki hivatott hitelesíteni 56 mércéjét, ha egyáltalán lehet ilyenről beszélni. Nem tudom, hogy akár elvben létezhetne-e ilyen, de abban biztos vagyok, hogy az, amit ártunk és qurmányunk vél – és persze hirdet – annak azzal nagyon komoly gondok vannak. Ma már idéztem a Magyar Nemzet főoldaláról: „a 2006-os vérbe fojtott békés tüntetések” kitételt!!! =))
Nessy
Ezeket a szózatokat olvasva, azt hiszem, hogy egyik másik kormányzati megszólaló kis korában komp akart lenni, de nem komplett!
tudode
Ha nem egy anya vállalja el, függetlenűl beosztásától, ennek a beszédnek világgá kürtölését, csak egy férfi, de Katalin asszony is átérezte a gyermek utáni vágyat, amelyről még világégéskor sem mondanak/tak le az asszonyok. ebbe nem pofagolhat bele senki!
.
A cím az édesanyák csúfja, hülyeség úgy, ahogy van, és aki kitalálta az egy barom!!!
ittott
ha ez a politikai prosti tudná miről beszél, akkor lehet, hogy visszavonulna oda, ahová való. a társadalom szemétdombjára
kereső
Az országnak nagyobb hasznára lenne, ha otthon nevelgetné a saját három gyermekét. A magyar "három bölcs " egyike- no hiszen!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.