Az Országgyűlés ma kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejezi be őszi ülésszakának első ülését.

A kormány tagjait kérdezik a képviselők

Az ülésnap délelőtt 11 órakor, napirend előtt felszólalásokkal kezdődik. A képviselők ezt követően – az ülés második hetében megszokott módon – másfél órában tehetik fel a kormány tagjaihoz címzett kérdéseiket, majd hatvan percben azonnali kérdéseiket.

A kabinet parlamenti honlapon elérhető törvényalkotási programja alapján az őszi ülésszakban a nagyobb terjedelmű, elfogadni tervezett jogszabályok közé tartozik – a pénteken tárgyalt – 2018-as zárszámadás, az egyes eljárások egyszerűsítéséről és elektronizálásáról szóló törvényjavaslat, illetve a cégnyilvánosságról és cégeljárásról szóló előterjesztés. Utóbbi célja a cégbírósági munka súlypontjának áthelyezése a törvényességi felügyeletre. Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításával a helyközi autóbuszos közszolgáltatás pályáztatási rendszerén változtatnának, továbbá megteremtenék a közös elektronikus jegyrendszer feltételeit. Az egyes energetikai tárgyú törvények módosításával ágazati törvényeket vonnak össze, a szakképzési törvény megváltoztatásával pedig új alapokra akarják helyezni a szakképzési rendszert.

Folyamatban van a Nemzeti Eszközkezelő Program módosítása.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.