A kormánypártok üdvözlik Áder János köztársasági elnök döntését, amely szerint Polt Péter jelenlegi legfőbb ügyészt jelöli ismét a posztra – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden.

A NER legfőbb támasza marad – megint Polt Pétert jelölik legfőbb ügyésznek

Gulyás Gergely közölte: Áder János a harmadik államfő, aki Polt Pétert találta a legalkalmasabbnak a vádhatóság első számú vezetői tisztségére. Az első Göncz Árpád volt, aki így döntött – jegyezte meg.

Polt Péter habilitált egyetemi tanár, büntetőjogi szaktudása megkérdőjelezhetetlen, komoly nemzetközi és európai elismertsége van – mondta a miniszter.

Hangsúlyozta: Polt Péter az elmúlt években bizonyította, hogy a magyar ügyészség következetesen és kellő szigorral alkalmazza a büntetőjogot, a vádhatóság eredményességi mutatói a legjobbak közé tartoznak Európában. A bűncselekmények száma ennek is köszönhetően csökkent kevesebb mint a felére a 2010-es kormányváltás óta – tette hozzá.

A kormánypárti frakciók támogatják a köztársasági elnök jelöltjének megválasztását a legfőbb ügyészi tisztségre – közölte Gulyás Gergely.

Áder János október 18-án kelt – a parlamenti honlapra kedden felkerült – levelében tájékoztatta Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét arról, hogy Polt Péter jelenlegi legfőbb ügyészt javasolja ismét a posztra.

Polt Péter kilencéves mandátuma idén decemberben jár le. Az Országgyűlés 2010. december 6-án választotta legfőbb ügyésszé Polt Pétert, aki 2000 és 2006 között egyszer már betöltötte ezt a tisztséget.

(Kép: ajbh.hu)

Forrás: MTI

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
@human: Egy időben elég sokat foglalkoztam ezekkel az ügyekkel. Ez nem durva, hanem gyilkosokról beszélünk a háttérben. Ne legyen kétséged, hogy az igazi csontvázakat nem hagyják soha kiesni, legyen bármi az ára, de ez logikus is sajnos ilyen bűnlajstrom esetén. Kicsit olvass M. Richard múltjáról és kapcsolatrendszeréről. Rogán Tónikát védik az emberei ügye...:) De a Donhoz is kötik szállak. Ha már itt tartunk érdemes átnézni a Kőbányai piac hatalom átvételékor történt halálesetet is..:) Ha minden kötél szakad, akkor beültetnek abba a rendőrautóba és öngyilkos leszel..:) Nem az első "kényszer" döntés volt és aki egyszer megtette arra lehet számítani...Látuk Kubatov kitálaló kopaszát Olgánál. Lölő és ezek a simán polgárpukkasztásból vannak, hogy azzal foglalkozzon mindenki és persze azt a célt is szolgálja, hogy teljesen kitolja a társadalmi ingerküszöböt. Így útólag tudjuk már mekkora terv volt Mészáros felfuttatása és ez terv volt a kezdő pillanatban is 6x éves felcsúti Juhász, ha másnap nyer, akkor nem sikerült volt Mészáros "kicsíráztatása", de hát meghalt...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Azt azlrt nem lehet überelni, hogy
.
----- Simicska: Orbán hazaáruló
.
index.hu/belfold/2017/12/01/simicska_orban_hazaarulo/
.
!!!
SystemError
@human: Egy időben elég sokat foglalkoztam ezekkel az ügyekkel. Ez nem durva, hanem gyilkosokról beszélünk a háttérben. Ne legyen kétséged, hogy az igazi csontvázakat nem hagyják soha kiesni, legyen bármi az ára, de ez logikus is sajnos ilyen bűnlajstrom esetén. Kicsit olvass M. Richard múltjáról és kapcsolatrendszeréről. Rogán Tónikát védik az emberei ügye...:) De a Donhoz is kötik szállak. Ha már itt tartunk érdemes átnézni a Kőbányai piac hatalom átvételékor történt halálesetet is..:) Ha minden kötél szakad, akkor beültetnek abba a rendőrautóba és öngyilkos leszel..:) Nem az első "kényszer" döntés volt és aki egyszer megtette arra lehet számítani...Látuk Kubatov kitálaló kopaszát Olgánál. Lölő és ezek a simán polgárpukkasztásból vannak, hogy azzal foglalkozzon mindenki és persze azt a célt is szolgálja, hogy teljesen kitolja a társadalmi ingerküszöböt. Így útólag tudjuk már mekkora terv volt Mészáros felfuttatása és ez terv volt a kezdő pillanatban is 6x éves felcsúti Juhász, ha másnap nyer, akkor nem sikerült volt Mészáros "kicsíráztatása", de hát meghalt...
Desischado
Megérdemli, amennyit elsikált a fidesznek... De király lesz majd a vádlottak padján látni, és hallani, hogy elítélik! Mert el fog jönni ez a pillanat!
SystemError
@Desischado: Én is azt gondolom, hogy nincs az a fiktív papír mennyisêg, ami ezt eltakarná már. Nem véletlen 20-30 évre tervezett Viktor, mert úgy menne sajnos, ha csak 2-6 éve van úgy már nehezebben...:)
solidedge
Polt vehemensen üldözi a bűnözőket. Kivéve ha az illető fideszes.
csak úgy....
egy fiú a házból ki égett a láztól...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.