„Megkönnyebbülés, hogy az arrogáns, az ország érdekeit szerintem nem szolgáló kormánypolitikával való egyet nem értésemet ma nyugodtan kifejezhetem.” Pálinkás szerint, miután az Innovációs Hivatal éléről menesztették, felkínáltak neki egy másik posztot is a kormányzatban, ő azonban ezt visszautasította, mert nem kívánt többé bent maradni a rendszerben. „(...) úgy látom, hogy az ország szellemi, erkölcsi és külpolitikai konszolidációjához szükség van egy polgári, szabadelvű-konzervatív politikai formációra” - mondta a tudós, aki saját szavai szerint „nem zárkózik el a politikai szerepvállalástól”. Szerinte ugyanis az ellenzéki oldalon hamar csalódásokat fog okozni, hogy az októberben megválasztott vezetők nem lesznek képesek beváltani a hozzájuk fűzött reményeket, a Fideszt több helyen is legyőző alkalmi koalíciók pedig szét fognak töredezni. „Két jelentős választói csoportot is látok most. Az egyik befogta az orrát és leszavazott az úgynevezett összefogásra, mert elege volt...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: SystemError
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Nagyon jó lenne egy ilyen formáció, de legyünk őszinték ezek nem az átlag tudatlan, primitív fideszessek hivószavai...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.