A megismételt jászberényi önkormányzati választáson a Mi Hazánk is a Fidesz jelöltjét fogja támogatni – írja közleményében Dobrán Gyula, a párt alapszervezeti elnöke.

A Fidesz javára lépett vissza a Mi Hazánk Jászberényben – majd visszavonták a döntést
Fotó: mihazank.hu

Dobrán azt is hozzátette, szerinte az ellenzéki Budai Lóránt „alkalmatlan a városvezetésre.” Emiatt, a „jobboldali választók” megosztása elkerülése érdekében, Dobrosi Péter visszalépett a jelöltségtől.

Budai Lóránt az Alfahírnek erre úgy reagált, 

ezzel egyértelművé vált: a Mi Hazánk helyi vezetője a Fidesz érdekét szolgálja.

A Magyar Hang vette észre, hogy Gyöngyösi Márton is reagált a fejleményre, a Facebook-oldalán azt írva:

„mától a Mi Hazánk Mozgalomnak saját kezűen aláírt papírja van arról, amit eddig is sejtettünk: nem mások ők, mint a Fidesz szatelitszervezete.”

Az októberi önkormányzati választ a Közösen Jászberényért Egyesület színeiben induló, de egyébként a Jobbikban politizáló Budai Lóránt nyerte 3909 szavazattal (42,63 százalék). Hajszálnyival maradt csak le a fideszes Dr. Szabó Tamás, aki 3895 szavazatot és 42,48 százalékot kapott. A harmadik a független Magyar Levente volt (931 szavazat, 10,15 százalék), a negyedik Dobrosi a szintén jelentős 434 szavazattal (4,73 százalék). Utóbbi a Fidesz által keresztülvert új választáson akár jelentős is lehet, ha valóban tömegesen szavaznak majd át a Mi Hazánk szimpatizánsai.

A megismételt választást november 10-én tartják.

Frissítés!

A párt Facebook-oldalán megjelent közleményben az olvasható, a sajtóban megjelent közlemény a Mi Hazánk Mozgalom jászberényi tagszervezetének álláspontját tükrözte, amit az országos elnökséggel nem egyeztettek.

Az országos elnökség azzal egyetért, hogy a jobbikos-balliberális Budai Lóránt alkalmatlan a városvezetésre, ráadásul egy elveit az érdekei és a pénztárcája szerint váltogató megélhetési politikus, ugyanakkor a Fidesz polgármesterjelöltje, Szabó Tamás is alkalmatlan, aki polgármesterként egy háromgyermekes család elől nyúlta le magának az önkormányzati lakást

- írják. 

Tehát a Mi Hazánk jelöltje mégis elindul a megismételt választáson.

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
@reagens: Szóval fingod nincs némi irodalomról! Jellegzetes orbanisztikus vonása a selet fideszeseknek. egyáltalán szoktál te olvasni? ismere a betűket?:-))))))) Tabakit megtalálod Kiplingnél Csui, amről azt sem tudod micsoda, kicsit arrébb keresendő te kis polihiszti
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@reagens: Nem bántalak, mert az elmeroggyantakat és butákat bizonyos fokig tisztelet illeti!:-)))))))))))))))))))))))))))))
reagens
@silber13: Hülyegyerek. Érted amit olvasol?
silber13
@reagens: !:-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Rockxy
ez a nagy nemzeti egyetértés?
kilép vissza, meg hovalép, meg kivelfog össze...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.