A zalai megyei újság ment nagyot még tavaly a hírrel, most pedig a helyreigazítás is nagyot futhat.

A zaol.hu, a Zala megyei újság internetes felületén jelent meg egy csodálatos helyreigazítás egy bírósági ítélet nyomán, amely szerint Gyurcsány nem tartott részegen sajtótájékoztatót tavaly – szúrta ki a 444.

Helyreigazításból derült ki, hogy Gyurcsány nem részegen tartott sajtótájékoztatót

Fotó: Facebook/Gyurcsány Ferenc

Sajnálkozásunkat fejezzük ki amiatt, hogy 2018. március 14. napján megjelent „Zavart állapotban kampányol Gyurcsány (szavazás)” című cikkünkkel valótlanul híreszteltük, hogy Gyurcsány Ferenc részegen tartott sajtótájékoztatót, a jogsértésért Gyurcsány Ferenctől bocsánatot kérünk.

- olvasható a helyreigazításban.

A zaol.hu, illetve annak print változata a kormányközeli Közép-Európai Sajtó- és Média Alapítvány (KESMA) óvó szárnyai alatt helyezkedik el.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Tetvek mást sem tudnak, csak hazudni. A helyreigazítás édes kevés. Sokkal keményebben kellene büntetni az ilyen álhír terjesztőket, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Tetvek mást sem tudnak, csak hazudni. A helyreigazítás édes kevés. Sokkal keményebben kellene büntetni az ilyen álhír terjesztőket, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő!!!
colibri
A fidesz nem bírja ki, hogy ne döngölje sárba az ellenfeleit és azon túl, hogy a bírósági ügy több mint egy évet vesz igénybe -ami kimondja, hogy "csak" hazugság volt a vádaskodás - az első pillanattól ráragasztják az illetőre pl. jelen esetben a "részeges" jelzőt. Számtalan kormánymédiában olvastam, hogy Gyurcsányt részegesnek titulálják, ami tudjuk nem igaz. Soha nem néznek szét a saját házuk táján, pedig ott szép számmal találhatók alkeszok, drogosok. De mi ezt is tudjuk!
advocat
Vad és egyéb hatások, meg pesti sarkilányok! Lehet helyesbíteni, mert jön a következő per! Persze majd megkapjátok állami pénzben, az adónkból azt amit kifizettek! "Hirdetés"-díjaként?
Sanding
Mégis, hogy a csudába lehet tudni, hogy egy évvel ezelőtt ivott vagy sem? Már ezt is a bíróság dönti el?
advocat
@teikindterp: És a jobbkezedben sem tudsz bízni?
advocat
@Sanding: "Az eset összes körülményei" vizsgálata alapján is dönthet! Ilyen egyszerű. Csak nehéz felfogni! Egyes nem jogvégzetteknek. Esetleg nem "büntetősöknek".
Sanding
@advocat: Nekem aztán édes mindegy, hogy Gyurcsány iszik, vagy nyilatkozik. Ettől már cifrább dolgokkal is vádolták egymást. Azt tartom túlzásnak, hogy a józansági állapotáról bíróság döntsön. Nincs egyéb sürgős dolga a bíróságoknak, mint ilyen ügyekkel foglalkozni?
Béla333
Gyurcsány és a részegség? Ugyanmár!
Kígyózó kígyók vagy sorok a kígyóban... Na hagyjuk!
Yoda69
@Sanding: A birosagnak azert kellett az uggyel foglalkoznia, mert ragalmazasert beperelte a DK az ujsagot (nem az elso eset, ez a naci fideSS modszere hogy kritikus idopontokban hazugsagokat terjesztenek, igy probalnak szavazatokat maximalizalni). Jo egy ev mire egy ilyen ugy lefut, most pedig a dontes eredmenyekent bocsanatot kertek. Gondolom penzbuntetes is van mogotte. De az erkolcsi kar termeszetesen megfizethetetlen amit a hazug cikkel okoznak.
Sanding
@Yoda69: Na akkor lehetne minden napra egy ilyen perünk. Amit a kormány és az ellenzék egymásra hány, hát lehetne napi 24 órában ítélkezni és szolgáltatni az elégtételt.
kulabombaafityiszre
@Eriksson: ma, 09:35
Szerencsétlen kutyafejű fideszcsicska.Menjél szopd le a gazdádat.
Aki Én
@Erikssonda: ...józanon? Melyik józanra állt rá? Nem inkább józanul? Megszondázzunk téged is?
Yoda69
@Sanding: Csak azokból lesz bírósági ügy amelyiknek van jogalapja. Ott van például a fideSSes kurvapecer, aki közpénzen kokainozott és kurvazott. Látod ő nem fordult bírósághoz helyreigazitasert mert tudja hogy ott is megbukna. Inkabb csöndben elsomfondar és élvezi a milliárdokat amit kimentett ofshore számlára. De ha sikerül levaltani a fideSSt akkor az ilyen borkai féle NER krautarak mind rács mögé fognak kerülni.
nezelodo
Érdekes, a mi megyei lapunk nem volt ilyen szószátyár, amikor a mi képviselőnkön kiütéssel győzött a whisky, és volt olyan, hogy másfél óra alatt mosdatták alkalmassá, hogy kihirdesse pl a választási eredményt, és nem egy alkalommal történt így. Sajnos saját bukásukat már nem tudta kihirdetni.
Persze nincs egyedül akiről nem ír a kormánysajtó. Felcsutka térségében is van egy huszáros bajszú fontos ember, aki ritkán marad száraz egy egy "társadalmi összejövetel" után, és róla sem cikkez a független sajtó.
Eriksson
Vágó Gábor is bocsánatot kért, amiért hasonlót állított Gyurcsányról:
www.youtube.com/watch?v=9mcH1X714Kc
földlakó
@Sanding: Ameddig ezzel , hogy (sajnálatunkat fejezzük ki, bocsánatot kérünk) el lehet intézni, addig mit vársz?
SystemError
A szokásos féreg központi média hazudozás..:) Ahogy hallom, ha újra piaci/szakmai alapon megy majd a média ezek wc-t fognak megint takarítani, mert szitokszó ma a közmédia a szakmában! :)

Mondjuk nem is szakmai alapon van ott bárkinek munkája, hanem gerinctelen patkányokat kellett csak fogni! Kicsit jobban fizetik őket, mint a teljesen agyatlan román bérkommentelőiket...:)))

Még, ha be is lett volna baszva, Viktor begyógyszerezett vakaródzásához és a fideszes céges kokóhoz képest mi lenne.
Béla333
Mondjuk kíváncsi lennék, hogy a bíróság előtt bebizonyosodott, hogy akkor és ott Gyurcsány nem volt ittas (volt mondjuk vérvizsgálaton?) vagy az ujságíró nem tudta bebizonyítani, hogy ittas volt?!
csak úgy....
@Béla333: orbán örömittas volt,hogy jött az erdogán ! na bizonyítsd be az ellenkezöjét :)
arra csak az @Eriksson: képes.
solidedge
Viszont gyakran látom Orbánt a hatalomtól megrészegülten hülyeségeket beszélni.
relatív
@Jozefina: Sajnos a rágalom mindig ragadósabb, mint a 'mea culpa ' utána.

A rágalmakat sokkal nagyobb mértékben kellene megtorolni, hogy annak a sok ész nélküli ne lihegjen a nyomába !!!
Sanding
@földlakó: Mit várok? Igazából semmit!
Sanding
@Yoda69: Ezt nevezzük projekciónak! Kivetíted a vágyaid. Volt már néhány politikai váltás, még sincs tele a börtön politikusokkal!
Yoda69
@Sanding: Jogos.
Mondjuk az hogy a fideSSesek nem kerültek börtönbe 2002 után az főleg Medgyessy bűne.
SystemError
@durbincs: Apáddal összetévesztesz. Tudod, akinek a példalépe miatt végül ez lett életed teljesítménye, amit most csinálsz:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.