Nem logikus, hogy folyamatosan azt az embert kritizálják, akitől Európa biztonsága függ, és aki bármelyik pillanatban elindíthat több millió bevándorlót Európa felé – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár furcsának értékelte, hogy a magyar ellenzéki oldalon és Brüsszelben is verseny zajlik azzal kapcsolatban, hogy ki tudja Recep Tayyip Erdogan török elnököt jobban bírálni.

Menczer Tamás szerint nem logikus kritizálni azt az embert, akitől Európa biztonsága függ

Recep Tayyip Erdogan török elnök az Orbán Viktor miniszterelnökkel Budapesten, a Várkert Bazárban tartott sajtótájékoztatón 2019. november 7-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Menczer Tamás kiemelte: Magyarország érdeke, hogy a körülötte lévő világpolitikai szereplőkkel – Németországgal, Törökországgal, Oroszországgal – kiegyensúlyozott politikai és gazdasági kapcsolatokat tartson fel, a tágabb körben pedig az Egyesült Államok és Kína is ide tartozik. Ezzel az öt országgal nemcsak jó viszonyra kell törekednie Magyarországnak, hanem érdekeltté is kell tenni őket Magyarország sikerében – jegyezte meg.

A magyar gázimport száz százaléka Oroszországból érkezik, Törökország pedig 4 millió bevándorló tartózkodik, ez csak két alapvető ok arra, hogy jó és pragmatikus együttműködésünk legyen ezekkel az országokkal, de mivel Törökország a Déli Gázfolyosó fontos országa, így a gázbeszerzéssel kapcsolatos forrás- és útvonal-diverzifikációban is jelentős szerepe van – jegyzete meg az államtitkár.

Menczer Tamás hangsúlyozta: nem igaz, hogy Magyarország elfordult a kurdoktól, ennek épp az ellenkezője igaz, hiszen iraki Kurdisztánban jelenleg 162 magyar katona vesz részt az Iszlám Állam elleni harcban, 20 pesmerga katona gyógykezelése zajlott Magyarországon, és a magyar kormány 1,8 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztéseket az iraki kurd területen.

Forrás: MTI

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Bejött valaha, hogy megmondják mit gondoljanak az emberek...? A tisztelet követelés sem jött még be senkinek, mert kiröhögés és kiközösítés lett belőle..:)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SystemError
Bejött valaha, hogy megmondják mit gondoljanak az emberek...? A tisztelet követelés sem jött még be senkinek, mert kiröhögés és kiközösítés lett belőle..:)
Eladott Ország
Változnak a dolgok. Néhány hete még az olaszok voltak Orbán Viktor legeslegjobb kispajtásai, Salvini pedig a leghősiesebb harci elvtársa, ma meg már ott tartunk, hogy ott rohadjon meg az összes olasz, ahol van. De főleg az olasz kormány, mert már odáig fajultak a kiterjedt elmebajunkban , pontosabban ott tart az egypártrendszer alakú maffia, hogy ellenség lett a tegnapi elvtárs. Holott ugye a tegnapi elvtárs csak elbukott, már nem tud beledumálni a dolgok menetébe. Aki bele tud dumálni, annak a szövege meg nem tetszik a keresztespolipnak, aztán vergődik nagyon. De annyira, hogy már kimondottan vicces. Ha Menczer rendes kereszténydemokrata márpedig nyilván az, mert a jelen diktatúrában az a boldogulásba vezető egyetlen ösvény, akkor merő hazaszeretetből és társadalmi felelősségvállalásból dolgozik, fizetést nem fogad el. Ha van gyereke, az is a társadalom üdvéért, nem azért, mert a párja és ő gyerekre vágytak. Azt pedig nem feltétlenül ennek a jóképességű fickónak (tényleg, tud ez teremfocizni?) kellene kihirdetnie, hogy mi a liberális álláspont.
Én – Menczerhez képest pláne – , ennek ellenére nem a nemzettől szeretnék szabadulni, hanem az olyan élősködő kis pondróktól, akik a mások verítékes munkájára építik a saját karrierjüket. Ők nem a hazáért tesznek, hanem magukért. A hazára magasról "tesznek", meg a lakóira is. Kirakatkeresztények, politikai prostituáltak. És azok is csak addig maradnak, ameddig politikai hasznuk származik belőle. Ha a sátánizmus lenne a "nyerő", holnaptól ők mindig is sátánisták lennének.
Nessy
Drága Menczer NERtárs! Nem ingyen csinálja Erdogan, amit csinál. Sok milliárd eurót kap érte az uniótól, aztán, ha fogytán a pénz, jön a zsarolás!
Legalább olyan jellemes, mint hű barátja!
CsipkeRózsa
@Sanding: Az EU elég nagy, mégis mindig ellene ténykedik Magyarország minielnöke.
Sanding
@CsipkeRózsa: Sok vitája van az Eu val, az már biztos!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.