A két lapban korábban azt írták a Momentum EP-képviselőjéről, hogy szexuálisan zaklatott egy nőt.

Augusztusban Donáth Annáról, a Momentum EP-képviselőjéről több cikk is megjelent a sajtóban, amiben megpróbálták lejáratni a politikust.

A Ripost azt írta, hogy:

Egy diáklány állítja: Szexuálisan zaklatta a Momentum EU-képviselőnője,

az Origo pedig azt, hogy:

Egy fiatal lány állítja: Donáth Anna szexuálisan zaklatta a Sziget Fesztivál után.

Donáth szeptemberben feljelentést tett, ugyanis szerinte

a cikkekben foglaltak becsületének csorbítására alkalmas. A bíróság pedig ismeretlen tettes ellen, olyamatban lévő büntetőügyben rágalmazás vétsége miatt nyomozást rendelt el

– áll a Momentum közleményében.

A bíróság végzése szerint a rendőrségnek többek között meg kell állapítania, kik készítették elő és hozták nyilvánosságra a fenti írásokat, valamint kitől származik a cikkekben említett olvasói levél. A bíróság azt is megállapította, hogy az

elkövetők kiléte, személyes adatai, illetve elérhetősége megállapításának céljából szükséges Ómolnár Miklós, a ripost.hu és a Ripost főszerkesztőjének, továbbá Gábor László, az origo.hu főszerkesztőjének tanúkénti kihallgatása is.

A bíróság a nyomozás határidejét két hónapban határozta meg.

Donáth Anna az ügy kapcsán többek között azt is mondta:

azért kell végigvinni az ügyet és kimondatni velük, hogy hazudtak, hogy ha valós történet kerül napvilágra, azt komolyan vegyék az emberek. Hiszen hány ártatlan áldozat marad csendben, mert fél a meghurcoltatástól, és hogy a végén őket hazugozzák le?

Címlapkép: Facebook/Donáth Anna

(hvg.hu)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
A két ipsét bíróságilag közmunkára ítélik a Kék Osztrigában... :D
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Fantomasz
Na el a mocskos kezekkel a mi kedvenc fánkonktúl !
nevemnick
A két ipsét bíróságilag közmunkára ítélik a Kék Osztrigában... :D
Macskaszem
Tök mindegy mire ítélik a két seggnyalogányt, de ki kell mondatni velük, hogy hazudtak, rágalmaztak.
Béla333
A szél az oka! (Nem, nem a Bernadett!) Befújta az asztalukra azt az olvasói levelet, aztán véletlenül betették a cikkek közé!
Előfordul az ilyen...
Borsodi
Valami új nincs a tarsolyban ezt el kell mindenkivel játszani,ezt csinálták Vonával is.Megy a sárral dobálózás.Inkább a saját portájukon néznének szét.
human
Igen? És mikor kapnak lovagkeresztet Kövér Lászlótól?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.