Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) közlése szerint nincs kórházi létszámstop, így nincs akadálya az üres álláshelyek betöltésének. A Magyar Kórházszövetség azt hangsúlyozta, hogy a munkaerőgondok megoldására hosszú távú megoldásra van szükség.

Az ÁEEK kedden MTI-hez küldött közleményében kiemelte, a kórházakban folyamatosan vesznek fel új dolgozókat.

Mint írták, a kormány rendszeresen monitorozza a közigazgatásban és közszolgáltatásoknál "betöltött, üres és szükséges álláshelyeket", ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lehetne felvenni dolgozókat, ha arra szükség van.

Hozzátették, a kormány célja az, hogy valamennyi intézményben kontrolláltan történjenek a felvételek, hangsúlyozva: "az intézkedés semmilyen módon nem befolyásolhatja negatívan a betegellátás folyamatosságát".

Ezzel kapcsolatban a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) azt MTI-hez eljuttatott közleményében azt tudatta: megkeresésükre az ÁEEK és az egészségügyért felelős államtitkár azt a tájékoztatást adta, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kórházakban életbe léptetett létszámzárlat minél hamarabb feloldódjon.

Azt írták, mivel a szóban forgó kormányhatározat a jelenlegi is fennálló HR-problémákat tovább rontja, a betegellátás biztonsága szempontjából a kórházszövetség elengedhetetlennek gondolja a helyzet hosszú távú eredményes megoldását. Az MKSZ minden segítséget megad ebben a folyamatban – olvasható a közleményükben.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Népszava kedden írt arról, hogy a fenntartó levelet küldött a kórházigazgatóknak, amelyben arról értesítette őket, hogy gyakorlatilag létszámstop lépett életbe az egészségügyben. A levél szerint november hatodika után visszavonásig csak megbízási szerződést köthetnek, de nem lehet új jogviszonyt létesíteni, így nem vehetnek fel orvosokat, nővéreket sem.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.