Harminc évvel ezelőtt, a berlini fal leomlásával, a magyar, a lengyel és a csehszlovákiai rendszerváltozás folyamatával csoda történt Európában, hiszen a 20. század legördögibb, legsötétebb és legkegyetlenebb diktatúráját, a kommunizmust sikerült a szabadságszerető közép-európaiaknak legyőzniük – jelentette ki Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő Brüsszelben kedden.

Deutsch Tamás csodát látott

Deutsch Tamás az Európai Parlamentben tartott, a kommunizmus 30 évvel ezelőtti összeomlása utáni közép-európai örökségről szóló konferencián elmondott beszédében kiemelte, a rendszerváltoztató eseményeknek köszönhetően a kommunista rendszerek megdöntésének és összeomlásának máig ható pozitív következménye, hogy megteremtődött Európa békés újraegyesítésének feltétele.

Szavai szerint szomorú, hogy 1989-et követően másfél évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a volt szocialista országok teljes jogú tagjai legyenek az Európai Uniónak.

"Ugyanakkor immár másfél évtizede, hogy beérett a gyümölcse annak, amit a 1989-ben tettünk Európa újraegyesítéséért" – fogalmazott.

Kijelentette: a közép-európaiak döntő többsége soha nem fogadta el a szovjet elnyomást. Mindig is lázadtak, dolgoztak a kommunista rendszer ellen. Arra emlékeztetett, hogy a kommunizmus bukása után "nem illett" a kommunizmus bűneit megnevezni, és kevés helyen történt igazságtétel a kommunista bűnöket illetően.

Deutsch Tamás botrányosnak nevezte, hogy az az erkölcsi relativizmus erősödött meg jó néhány országban, amely leplet borított Kelet-Európa nemzeteinek közel fél évszázados gyötrelmeire. Olyanok, aki személyükben voltak a kommunista rendszer haszonélvezői, szabadságból, demokráciából, tisztességből, európaiságból oktatják ma is azokat, akik elnyomottak voltak – emelte ki a magyar néppárti politikus.

Anna Fotyga, az EP Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) nevű képviselőcsoportjának lengyel politikusa felszólalásában arra emlékeztetett, hogy a lengyelek szabadságszeretetét a kommunizmus soha nem tudta elnyomni, ugyanakkor a gazdaság és a társadalom valamennyi rétegében jelentős nyomot hagyott. Az EP-képviselő reményét fejezte, hogy a következő generációknak már nem kell megküzdeniük a kommunizmus mélyen gyökerező örökségével.

Sandra Kalniete lett kereszténydemokrata EP-képviselő szerint a balti országok önállóságának egyetlen biztosítékát az európai integráció jelentette. Törekvésük azért járt sikerrel, mert a nyugati értékeket vallottak, és azt a célt tartották szem előtt, hogy minél hamarabb csatlakozhassanak az Európához. Európa fontos döntést hozott, amikor a balti országok csatlakozásáról döntött – mondta.

Janusz Lewandowski lengyel kereszténydemokrata EP-képviselő szavai szerint csodálatos, bátor és jövőbetekintő időszak volt a rendszerváltás folyamata Közép-Európa számára. Lengyelország az ébredés korszakát élte át, amelyhez hozzá járult, hogy II. János Pált pápává választották 1978-ban, valamint az éledő demokratikus folyamatok, a szolidaritási mozgalom sztrájkok új hullámát indította el. Eredményeképpen vérmentes forradalom útján sikerült megdönteni a hosszan fennálló rendszert.

A képviselő emlékeztetett arra, hogy a kommunizmus még ma is létezik. "Elkerülhetetlen azonban, hogy végleg megbukjon, de erre a mi életünk már nem fog sor kerülni" – tette hozzá a lengyel politikus.

Alexandr Vondra, az EP Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) nevű képviselőcsoportjának cseh politikusa sajnálatosnak nevezte, hogy a közép-európai országok nem tudták összehangolni rendszerváltoztató törekvéseiket.

Szavai szerint 1989-ben ugyanakkor szerencséjük volt, mert a kommunizmus meggyengült, és a geopolitikai helyzet kedvezőbb volt, ugyanis kommunizmusellenes vezetők kerültek fontos nyugati országok vezetői székeibe, valamint II. János Pál pápasága jelentősen javította a közhangulatot, lelkesítette az embereket az egész régióban.

(Kép: Wikipédia)

Forrás: MTI

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
persze Tompika már akkor is keményen be voltál állva! =))
Nessy
Ezt olyan szépen elmondták! Csak azt nem értem, hogy ha mindenki a kommunizmus ellen harcolt, miért kellett Gorbacsov és a glasznoszty a lebontásához! Őróla szeretnek megfeledkezni, pedig ha ő nincs, nem valószínű ez a békés váltás.
human
A varázsgomba csodákra képes. Igaz Tompika?
tudode
Ezek után már a honfoglalást is kisajátíthatják ezek a kivénhedt nyikhajok a fasza gyerek vezetésével!
.
----- Ki a faszagyerek? - Orbán Viktor
.
888.hu/big-pikcsor/orban-2017-a-lazadas-eve-lesz-4080376/
.
bazi nagy izék, és nem
.
A Fidesz egy igazi self-made történet"
.
30 évet tettek tönkre ezek a pofakaratés senkiházi enyves kezű ingyenélők!!!
Nyírfa
Annyira sajnálom ezt a sok, a szocializmusban nyomorgó, elnyomott , akkoriban még javarészt ifjú embert, friss diplomával a zsebükben. Tominak még a tojáshéj is a fenekén volt, még innen az egyetem utolsó évétől.Nem is tudom, hogyan vészelték át azokat a szörnyű éveket.
Születtek volna a 20-as években, lenne összehasonlítási alapjuk.
Yoda69
Mi van tompi? Egyenes egy kokain partirol estel be az EP ulesere?
Legkozelebb legalabb borotvalkozz, te fasz.
RonaGyuri
@RonaGyuri: Ami azt illeti a csak még ócskább propagandát választották

nickgrabowszki: „Szembejött a valóság, és arcba verte őket”

A b1.blog szerzője „Teljes a pánik a Fideszben” című írásában foglalja össze az elmúlt hónap történéseit, különös tekintettel ártunk és qurmányunk kommunikációjára. Pontosabban annak két szélsőséges módszerét említi. A Zsóti & Co. idegrángását, no meg a derék lekophatatlan Mráz-ét.
Ami azt illeti sok igazság van a meglátásaiban, de a meghatározó a még erőteljesebb nyomulás: a még primitívebb sulykolás és persze a durva fenyegetőzés!
RonaGyuri
@RonaGyuri: ad „véleménynyilvánítás szabadsága”

avagy Köteles Laca írói munkássága

Már maga az eredeti esemény sem volt piskóta: hogy a derék Laca – több más marhaság mellett azt találta mondani, hogy „A fékek és egyensúlyok rendszere, én nem tudom, önök mit tanulnak, de az egy hülyeség, azt felejtsék el, annak semmi köze se jogállamhoz, se demokráciához” (…) egyesek komolyan veszik, hogy fékezni kell a demokratikus akaratkinyilvánítás eredményeképpen létrejött kormányt”.
Amit noch dazu hol máshol mint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) hallgatók és volt alkotmánybírók előtt fejtette ki.
Az ezen felháborodóknak Orbán Balázs, a törvényhozást képviselő Miniszterelnökség államtitkára válaszolt: „Mi hiszünk (…) abban, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága mindenkit megillet – ebbe az Országgyűlés elnöke is beleértendő.”- persze azzal kiegészítve, hogy kikérte magának, hogy egy szoci hogy jön hozzá, hogy kérdezzen! =))
Nos hogy az elején kezdjük:
mindezt az a Kövér NER-társ vonatkozásában, aki korlátozza a képviselők véleménynyilvánítását és az újságírókat, ha neki nem tetsző a véleményük!
Laca nem magánemberként, hanem közméltóságként szerepelt,
És végezetül meg kell jegyezzem, hogy renitens kérdező: „1994-ben érettségizett a Leőwey Klára Gimnáziumban!!!”
Ludmilla
jó volt az anyag.. a ló néz,a csikó lát... felszívott egy csík kólát
staro2
Csodát? Nagy dolog!
Néhány görbe nap és éjszaka után látott ő már lila patkányokat is a függönyön énekelni.
Aztán szép lassan kitisztult az agy.
kereső
Miről szónokol ez a hibbant agyú? Ő ugyanúgy "haszonélvezője" volt a "kommonista"??? rendszernek, mint akiket most nem is nevez meg. A rendszerváltozásról meg annyit- ti töröltétek el 2012 óta,folyamatosan. Ma ismét van állampártunk-és egy pártállamunk. Sőt- időben nektek nem volt elég visszameni 30 évet- ti visszamentetek 80-at, ideológában meg a középkor felé haladunk. Lehet, hogy ezt a dumát a félrenéző nyugat kenetteljesen nyugtázza, és jobb a békesség jelszóval ugyanúgy simiz benneteket, mint annak idején a népszövetség tette hitlerrel- sajnos. Magyarország népe- meg még mindig "imádja" viktort.Ez a lényeg, hogy viktort imádják-ti meg lophassatok kedvetekre. Van hozzá bőr a pofátokon.Szónokolni is a kommonisták bűneiről- azért fel tehetnétek a kérdést magatoknak, meg a többi a v4-is. Mi van ,ha nincs glasznoszty, és ha nincs egy Gorbacsov?
szép új világ
Ha valakinek sikerülne úgy látni Tompikát, hogy az nincs betépve! Na az volna a csoda!
Nyírfa
@kereső: Sajnos nem volt Kádárnak utódja, aki megfelelő stábbal át tudta volna kísérni az országot a polgárosodás folyamatán.
kereső
@Nyírfa: Magyarország a kádári időkben polgárosodottabb-és műveltebb ország volt, mint most. És még nem vagyunk az alján.
Nyírfa
@kereső: Örülök, hogy ezt nem csak én gondolom így. Kádár reformokat tervezett, tovább nyugatosította volna az országot, megőrizve a szocializmus minden vívmányát. A megvalósítására már nemcsak ideje nem maradt, hanem a körülötte lévő trónkövetelők a saját pecsenyéjüket akarták már sütögetni. Sikerült.
fahrenheit451
@Nessy: Ez a momentum teljesen agyon van hallgatva. Pedig minden a nagy medve halalos szoritasanak enyhulese miatt volt/lett lehetseges.
kereső
@Nyírfa: Mert még, ha gondolnánk! Ez sajnos tapasztalat.
Eriksson
Szinte az összes hsz. merő nosztalgia az elmúlt Kádár-rendszer, a szocializmus, a Szovjetunió évtizedei után.
Mi van a rendszerváltozás okozta ujjongással?
Nyírfa
@kereső: Ratkó-korszakban születtem. Élő tanú vagyok.
kereső
@RonaGyuri: Tudod mit Gyuri? A házmester b+ a véleményét. Egy aljadék.
Nyírfa
@Eriksson: Én egyáltalán nem ujjongtam. Abszolút hittem abban a rendszerben, amelyben felnőttem. A rendszerben, nem feltétlenül a vezetőiben. Kádárt ma is a legnagyobb államférfiak között tartom számon, ő tartotta és vitte a vállán a legjobb 30 évünket.
Eriksson
@Nyírfa: Nekem sem volt semmi bajom azzal a korszakkal személy szerint, de utólag belátható, hogy a vezetők legalább akkora gazemberek voltak, mint mostanság. Vagy még inkább.
Csak ugye akkor más volt a propaganda, más volt a kommunikáció. Mindenki csupán arról tudott, ami rá tartozott.
Boldog békeidők. A SZU. védőszárnyai alatt.
csak úgy....
@Eriksson: nálad az a szar,hogy te mindent mindíg utólag látsz be,hosszas erölködés után. most is lusta vagy körülnézni ,gondolkodi azon,hogy ennek mi lesz a vége...
Nyírfa
@Eriksson: Nem, nem, akkorák nem voltak, egyesek, igen, de általánosságban semmiképpen. Soha nem tagadnám le, hogy voltak olyan megszorítások, törvénytelenségek, amelyek sértették a személyes szabadságot, tudunk politikai gyilkosságokról, ha csak az Elbert családot és Vályi Pétert említem, már az is sok.
És aztán jön a de...és sorolhatnám, miben és mekkorát lépett előre az ország.

A rendszerváltás számomra két tanulságot hozott. Az egyik, hogy nem lehet kihagyni a társadalmi fejlődésből egyetlen lépcsőfokot sem. Kádár attól is volt olyan zseniális, hogy felismerte ezeknek a lépcsőfokoknak a szükségességét, csak hát, a már említett okok miatt ezekre nem apránként , türelmesen léptünk rá, hanem rázúdultunk, mintha nem lenne holnap, és beszakadt alattunk az egész. Lett belőle egy vadkapitalista könyöklés, bedöntve mindent,ami addig szerethető volt.
A másik tanulság igazából analóg az elsővel. Az ember még nem érett arra, hogy ideák között éljen. De egyszer az lesz.,
csak odáig még sok-sok lépcsőfokot kell megmásznunk.
Eriksson
@Nyírfa: De bizony, hogy sok gazember volt a pártvezetésben, akik nagyon is tudták, hogy éljenek vissza a helyzet adta hatalmukkal. Fizikailag és képletesen is élet halál urai voltak. Kádár is.
Nagy szerencsénk volt vele, hogy a helyzete megszilárdítása után viszonylag konszolidált helyzetet teremtett. Bárki, bármit megtehetett csak egyet nem: Szembemenni a fennálló rendszerrel.
Ám az elvtársak kilophatták alólunk az országot, amit a mai napig hatalmas szorgalommal folytatnak.
Nyírfa
@Eriksson: Amíg Kádár ereje teljében volt, addig, biztos, hogy nem. Lopás, a közvagyon teljes elsíbolása maga a rendszerváltás volt.
Bele gondolni sem akarok, hogy mit műveltek. Nagyjából, mint most a fidesz.
Pálinkafőző Rézüst
@namihami: belenézett a tükörbe, és éppen nem szívott (fel) semmit... Maga sem hitt a látványnak...:)))
Eriksson
@Nyírfa: Arra ment ki a játék. Jogos a kérdés, hogy hol a lóvé elvtársak?
Nyírfa
@Eriksson: Az elv- és az elvtelen társak nagy része érintett volt. Tisztelet a kivételnek.
Aki Én
@Eriksson: Szinte mindegyik vezető csórón öregedett meg, nem voltak ekkora tolvajok, nem volt ekkora gátlástalanság. Sajnos 12:06-kor @csak úgy...: jól mondta. Kicsit későn kezditek megérteni a dolgokat. Gyurcsány hazudozása sem tűnt fel, míg ki nem mondta. Hát, orbánnál erre várhattok.
csak úgy....
@Eriksson: 12:49 uram láss csodát! ebben igazat kell adnom néked,mert valóban így volt! a sok genya vidéki,kisvárosi párttikár ,akik azt sem tudták örömükben,mikor választva lettek,hogy miként hálálkodjanak a bizalomért és a lehetöség,hogy szana szét lophatták a várost a megyét! na ,ezért van az,hogy nem sírom öket vissza és a mostani vezetés? , ..a kiköpött, vót buta komcsik. (ill. nem buták,mert buta az,akit meggyözött,hogy öt válassza)
kissé felnőttem
akkor ki volt Prágába? kóterban? KI intézte a hazahozatali közbenjárást? simán megettek volna ott. Aztán meg lehazaárulózzátok Öt is? még a fia is kikérte és tudd meg joggal .
Béla333
Csodát látott? Biztos túl sok anyagot tolt be...
Eladott Ország
Naponta képes vagyok rácsodálkozni arra, hogy az elnyomórendszerváltás után 30 évvel, most, hogy visszatértünk ugyanoda, ahol 30 évvel tartottunk, és még néhány bugyorral annál is mélyebbre, milyen elképesztő professzionálitással működik az egybites állami propaganda. Az új év, az új tavasz mindenképpen változást fog hozni. Akkor is, ha nem akarjuk és akkor is, ha semmit nem teszünk a változásért. Nem kerülhető el, mert nem maradhat így, ahogy most van. Ahhoz, hogy a szétrabolt milliárdok, földek, kastélyok, pozíciók, előjogok biztonságban legyenek, be kell fejezni a diktatúra kiépítését. A vallási fundamentalisták, a hatalomnak alárendelt, azt elvtelenül, mindenben kiszolgáló rendszerek átalakítását be kell fejezni. Be kell zárni a társadalmat a tudatlanság, tájékozatlanság, igénytelenség, tehetetlenség, jövőtlenség, félelem büdös óljába, mert egy diktatúra más módon nem tartható fenn. Ehhez elég lesz a szektások buzgalma, a gyávák hallgatása, az érdektelenek távolmaradása. Ha nem ez történik, ha elég ember képes megérteni, hogy rajta múlik, az ő egy szavazatán múlik és ha elég ember érti meg, hogy igenis, van választása, talán utoljára az ő kezében van a sorsa, akkor változás lesz. Mégpedig pusztító változás, mert a társadalom talaját behálózó, azt kiszipolyozó gazt csak erővel lehet kitépni. A mélyre nyúló gyökereivel együtt. Mindenhonnan, minden kis zugból ki kell irtani, különben ismét elszaporodik. Ha ez sikerül, akkor leszünk valahol ott, ahol közel harminc évvel ezelőtt voltunk. A normalitás kapujában. És elkezdhetjük bejárni azt az utat, amit választunk magunknak. Más lesz annyiban, hogy sokkal nehezebb lesz. Számtalan elszalasztott, soha nem pótolható lehetőség örökre elveszett, több áldozatot kell hoznunk, mint akkor kellett volna, ha együtt indulunk a többiekkel. Magunkra maradtunk, de még mindig van választásunk. Az új év tavasza meg fogja mutatni, hogy valójában mit akar a többség. Megtartani a kormányt és az ellenzéket, bezárni a ketrec ajtaját és a büdösből...
Eladott Ország
folytatás ma, 16:08; ... pislogni irigyen kifelé, vagy elzavarni a méltatlanokat, szétrúgni a korlátokat és elindulni a rohadtul hosszú és nehéz úton ami a valódi életbe vezet.30 éve minden politikai oldal és azok pártjai az ígéreteken kívül nem voltak képesek semmit sem csinálni. Ugyanis, – látva, honnan hová jutott az ország -, nyugodt szívvel kijelenthető, hogy rosszabb helyzetben van, mint volt 30 évvel ezelőtt. Az adóssága az egekben, a munkának elenyésző a hozzáadott értéke, az oktatás, az egészségügy helyzete sokkal, de sokkal siralmasabb, mint volt 30 éve. A vidék Magyarországa lassan eltűnik a ködben. Elnéptelenedő falvak, szegénységbe és nyomorba taszított néptömegek. A cigányság integrációja ismét – mint mindig – kudarcba fulladt. Szegregált oktatás, kirekesztő politika. Elvándorló tömegek. Vissza ismét a múltba. Az ország nem volt képes levetkőzni az urambátyám mentalitást, a mindenki megvehető és minden elv, érték eladó, elárulható, ha elég pénzt kínálnak fel érte hozzáállást. Az irigység a kivagyiság, a vakok, süketek és nem beszélők országa vagyunk. Mondhatnám: “egy dobra vert ország!”, de ez nem lenne igaz. Mert valójában a múlt bilincsében élő ország. Dajcstomi' a narkós ribanc.
uploads.disquscdn.com/images/0b2c04033ce9bb8fe55cb55c5e3b164a47776061e4239edb2b8764cec62cd519.jpg?w=600&h=335

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.