Közös ellenzéki fellépést kezdeményez a Jobbik a Fidesz-KDNP által az országgyűlési törvény módosítására előterjesztett, a "véleménynyilvánítás szabadságát sárba tipró, az ellenzéki képviselők ellehetetlenítésére irányuló" javaslata miatt – közölte a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerdán az MTI-vel.

Közös fellépést sürget a Jobbik az ellenzéki képviselők szívatása miatt

Lukács László György arra reagálva, hogy a Fidesz-KDNP által az országgyűlési törvény módosítására előterjesztett javaslat a parlamenti képviselőkre vonatkozó fegyelmi szabályok megsértésével járó szankciók szigorítását tartalmazza, közleményében azt írta: a Jobbik hétfőre összellenzéki egyeztetést kezdeményez.

Az ellenzéki párt értékelése szerint az országgyűlési törvényhez benyújtott fideszes indítvány

"minden bizonnyal alaptörvény-ellenes, elfogadhatatlan egy jogállamban, és a kemény diktatúrákat idézi."

Hangsúlyozta, hogy az országgyűlési képviselők munkáját és véleménynyilvánítási jogát nem lehet korlátozni és gátolni, a parlamenttől való el- és kitiltás pedig szerinte ezt jelentené.

Lukács László György úgy fogalmazott:

"Orbán Viktor és a Fidesz nagyon megijedhetett az önkormányzati választások eredményétől, ezért most erővel és diktatórikus jogalkotással próbálja csorbítani a nem őket támogató képviselők jogait, és befogni nemcsak az ellenzéki honatyák száját, hanem rajtuk keresztül minden magyar emberét, akinek elege van Orbánék korrupt és diktatórikus rendszeréből."

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
@Pegero: De azok az országok, nem ilyen kétharmaddal rendelkeznek. Mert "ezek" még az újságírókat sem türik. Nehogy valami kiszivárogjon?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Kollektívan vonuljon ki az ellenzék a parlamentből.
Peller Anikó
@justhpeter: És ezzel mit érnének el? Holnaptól be se engednék őket.

Sokkal inkább fordítva. Annak lenne értelme.
kereső
Propi- aki jegyzi az irást! Ez nem a képviselők szivatása, hanem azon állampolgárok jogainak korlátozása, akik rájuk szavaztak. A te olvasatod azt jelenti, hogy a fidess szivat 2,8 millió állampolgárt.
RonaGyuri
@Pegero: Mátyinkó hazudik, te meg tudatlan vagy!!! =)) Ennél sokkal olyanabbak is történnek! =))
advocat
@Pegero: De azok az országok, nem ilyen kétharmaddal rendelkeznek. Mert "ezek" még az újságírókat sem türik. Nehogy valami kiszivárogjon?
RonaGyuri
@Pegero: csak tájékozott!!! Naponta olvasok jónéhány vezető európai és világ lapot! =))
Nessy
Miután a kormány szerint a jogállamiságnak nincs definiciója, ergo ők így értelmezik! Mert szerintük övék az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké! Amen. Eredetileg ugyan Istené volt, de államosították azt is!
Nyírfa
Kunhalmi is. Semmi akadálya az összefogásnak. Akkora zajt kell csapni, hogy az EU is meghallja. De nemcsak zajt. Érdemi fellépés kövesse, a szavazásoktól távol maradók és a megmozgatható fideszesek számára is alternatívát kínáló, nagy horderejű megmozdulássorozat, érzékeltetve, hogy a fidesz polgárháborúba löki az országot. És verni a dobokat, hívni az otthonaikból figyelőket és az utcákon kíváncsiskodókat, ahogy a tüntetéseken szoktuk: Gyertek velünk!
Nyírfa
@Pegero: Ezzel a kormánypropaganda-szórólap szöveggel itt nem sokra mész. Azt nézd, Orbán hány állam belügyeibe avatkozik bele, feljelent, besúg, sunnyog, sündörög, hepciáskodik...nem csak a jelleme gusztustalan, az egész ember, úgy, ahogy van.
A békemenetes haverjaidnak, meg a kubatov-legényeknek fogd le a kezét, ha már annyira félted a békét. Ja: és mondd meg Orbánnak, hogy sűrűbben ellenőriztesse magát, nem szeretném, ha felgyújtatná Budapestet.
Madácsi Pali
Nincs értelme bemenni sem az orbángyűlésbe. Főleg ha korlátozzák a közintézményekbe a belépési lehetőségét a képviselőknek. Viktor Viktorovics Gecikov felszámolja a parlamentális demokráciát. Mért nincs még ellenzéki bojkott? A szavakból nem ért!
Rockxy
megtanulhatnák a viselkedést a képmutató képviselők oszt béke lehetne, de a balhé fontosabb, me az kő a firkászoknak meg a médiát bújó lumpenseregnek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.