A Fidesszel szavazott két MSZP-s képviselő az ellenzéki pártok előzetes megállapodása ellenére – erről számolt be a DK és a Momentum is. Budafokon bár továbbra is Karsay Ferenc fideszes polgármester irányítja a kerületet, ellenzéki többségű testület alakult a választásokat követően.

A Fidesszel szavazott két szocialista – kirúgták őket a pártból

Havasi Gábor kerületi momentumos politikus a Facebookon ennek ellenére arról írt, hogy a Fidesz két MSZP-s képviselővel biztosította a többségét a csütörtöki képviselő-testületi ülésen, egyikük Dankóné Hegedűs Jolán volt, aki alpolgármesteri posztot kapott, a másikuk pedig Daróczi Károly, aki egy bizottság elnöke lett.

Havasi a 168 Órának azt mondta, az ellenzéki pártok korábban arról állapodtak meg, hogy a három alpolgármesteri helyből kettőt kérnek az ellenzéknek, ebbe látszólag Karsay bele is ment, a közgyűlés alakuló ülésén viszont egy olyan javaslatot terjesztett elő, amely szerint két fideszes és egy MSZP-s alpolgármestere lesz, Dankóné Hegedűs Jolán, az előterjesztést pedig a két MSZP-s képviselő átszavazásával el is fogadták.

A DK, a Momentum és a Jobbik képviselői nem vettek részt a szavazáson, a momentumos politikus mellett a DK is közleményben sérelmezte, hogy ezzel a lépéssel az MSZP-sek "cserbenhagyták" a Fidesszel szembenálló ellenzéket.

Az MSZP elnöke, Tóth Bertalan, illetve budapesti elnöke, Molnár Zsolt csütörtök este azonban közleményt adott ki, amelyben azt írták, a párt számára "teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy a XXII. kerületi ellenzéki többségű önkormányzati testületben az MSZP két képviselője – az ellenzéki megállapodással ellentétben – az alakuló ülésen a Fidesszel és szatellitszervezeteivel szavazott".

A párt közölte, hogy Dankóné és képviselőtársa annak ellenére vállalták az alpolgármesteri és bizottsági elnöki megbízatást, hogy "ezzel szembementek a szocialista párt érdekeivel és a párt által vállalt értékekkel. Döntésükről nem tájékoztatták sem az MSZP budapesti, sem pedig az országos elnökségét".

A Magyar Szocialista Párt felszólítja Dankóné Hegedűs Jolánt és képviselőtársát, hogy azonnali hatállyal adják vissza a mandátumukat és lépjenek ki a szocialista pártból

(Kép: Wikipédia)

Forrás: hvg.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Afra
@Pegero: Kaptak egy kis segitséget,nem kellett kilépni,kirúgták mindkettőt...
namihami
És ez csak a kezdet. Van még az adókasszában bőven, árulókra fordítható pénz. És áruló is lesz hozzá.
Mert a lélek ugyan gyönge, de a gyomor erős.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.