A kormány nem készül kórházbezárásokra, a célja az, hogy jobbá tegye a betegek és az egészségügyi dolgozók körülményeit – közölte az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Horváth Ildikó: a kormány Gyurcsánnyal ellentétben nem zár be kórházakat
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Horváth Ildikó azt mondta,

Gyurcsány Ferenc kormánya 2006-2007-ben kórházakat zárt be, ötezer egészségügyi dolgozót bocsátott el, elvett az orvosoktól egyhavi fizetést, és szétverte az országos intézetek nagy központjait is. Az ellenzék most is ezzel oldaná meg a problémákat

- vélekedett az államtitkár.

Hozzátette, 2010 után az új kormányzat csökkenteni tudta ezeket a károkat.

Utalt arra is, hogy az Egészséges Budapest Programban szerepel a mintegy egymillió ember ellátására alkalmas dél-budai szuperkórház. Fontosnak nevezte az új, korszerű intézmény megépítését.

Horváth Ildikó az M1 aktuális csatornán arról beszélt:

a kormány célja, hogy napról napra magasabb színvonalú legyen az egészségügyi ellátás.

Ennek érdekében hozták létre az alapellátás megerősítését szolgáló Három generációval az egészségért és a Helybe visszük a szűrővizsgálatokat elnevezésű programot, amelynek keretében szűrőbuszok mennek olyan településekre, ahonnan nehezebb bejutni a szűrőközpontokba.

A fejlesztési célok között említette, hogy az alapellátásban egyre több járóbeteg-ellátáshoz tartozó vizsgálatot lehessen elvégezni, például ultrahangos és CT-vizsgálatokat, valamint kisebb, altatás nélküli sebészeti műtéteket – tette hozzá.

Az államtitkár ismertetése szerint egy éve indult el az országban a vastagbélszűrési program, amelynek köszönhetően 415 embernél diagnosztizálták a betegséget időben, akiknek kisebb beavatkozással meg lehetett menteni az életét.

(MTI)

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
"a kormány célja, hogy napról napra magasabb színvonalú legyen az egészségügyi ellátás."
Az ilyen beszólásoktól és még amiket mondott, hányingerem van!!
Hogy lehet ilyeneket állítani, mikor EGYIK SEM IGAZ
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Na jó!
.
Hogy fordulhat elő az, hogy varratszedés után nincs géz, a páciens kötözőszerével tudja csak bekötözni a sebet a sebész. Mindez egy centrum kórház cégérével ellátott szegényházban fordult elő a napokban!
.
Ez a rezsim 12. éve zsibitik a betonszarkofágok javára, miközben FÉLTVE A HATALMÁT, nem kezdte el a kórházak racionakizálását, pl úgy, ahogy Horváth Ágnes eü. miniszter elkezdte, mert
.
---- Fenntarthatatlan ennyi kórház Magyarországon
.
Nagyjából 4 800 találat (0,48 másodperc)
.
www.google.com/search?sxsrf=ACYBGNSp44WQp6l49GA_lYaB8UttdmWjVg%3A1574339475798&ei=k4PWXY2qMOTjrgTunYXYBA&q=Fenntarthatatlan+ennyi+k%C3%B3rh%C3%A1z+Magyarorsz%C3%A1gon&oq=Fenntarthatatlan+ennyi+k%C3%B3rh%C3%A1z+Magyarorsz%C3%A1gon&gs_l=psy-ab.3...18464.54726..55645...1.1..0.279.4098.36j7j1...0...1..gws-wiz...10..0i71j35i362i39j35i39j0i131j0j0i67j0i131i67j0i30j0i5i30j33i160j33i21.8prKwnH3sA4&ved=0ahUKEwjNv9fJp_vlAhXksYsKHe5OAUsQ4dUDCAs&uact=5
----------------------------------------------------------
.
Ezek az útszéli stilusban röhögő stréberek, miután karaktergyilkossággal nyírták a kormányt, Horváth Ágnest is kiröhögik/ték
.
----- Orbán nevetve: Nincs is kormány
.
index.indavideo.hu/video/Orban_nevetve_Nincs_is_kormany
.
Egymás között azok, akik nem engedik el a koncot semmi áron, magukkal rántva a mocsokba az országot 50, 60 évesen!!!
.
Undorítóak!!!
kereső
Miről hadovál az államtitkár asszony? Akkor miért is van közel hétezer ággyal kevesebb a kórházakban, mint 2010-ben?
A JNK Szolnok megyei kisvárosok kórházai tényként kezelik a dolgot- nem zárják be őket, de pl. Mezőtúrról elviszik a szülészetet, a jászberényi kórház meg egy az egyben a Hetényihez ( megyei kórház) fog tartozni- hogy ezt követően mi lesz a sorsa, azt még nem tudni.
A 13.haviról meg annyit- igaz, hogy Gyurcsányék elvették ! ( nem is ő, hanem Bajnai!!!), de orbán miért nem adta vissza, legalább a közszférában azt ? Hm? Nagy kérdés államtitkár asszony!
Macskaszem
Csak a gyógyítást építi le folyamatosan, ami rosszabb mintha bezárna pár kórházat.
bence
Horváth Ildikó ! Te ! Egyszerűen hülye vagy !
Aki Én
orbánék nem bezárják a kórházakat, hanem ellehetetlenítik, tízezrével elüldözik a dolgozóit, így azok működésképtelenné válnak és leállnak.
Nem mellékesen Gyurcsány több mint 10 éve nem kormányfő.
ágimami
"a kormány célja, hogy napról napra magasabb színvonalú legyen az egészségügyi ellátás."
Az ilyen beszólásoktól és még amiket mondott, hányingerem van!!
Hogy lehet ilyeneket állítani, mikor EGYIK SEM IGAZ
rokker33
Ja pár napja olvastam, hogy több kórházat beakarnak zárni vagy más nagyobb kórházakkal akarják összevonni,ami azt jelentené, hogy a betegek várakozási idejét megduplázná !Ja és ha ellátásban akarnak részesülni a betegek akár 20 30 km el többet kell utazni nah ez Gyurcsány idejében nem volt !!
CsipkeRózsa
Az is elég, hogy a kórházakon belül osztályokat zárnak be, sokan kénytelenek magánrendeléseket igénybe venni.

Az viszont igaz, hogy a Gyurcsány név még mindig hatásos.
Eladott Ország
Azzal nem dicsekedett az államtitkár asszony, hogy a 3.generáció szűrőprogramjaira csak 65 éves korig hívják az embereket, aki pedig betölti a 75. életévét, az bizonyos kezelésekből ki van zárva, mert a tb nem finanszírozza! Az államtitkár szerint komoly az érdeklődés a magyar egészségügy iránt, noha az nem derült ki, hogy annak áldatlan állapota vagy magas szakmai színvonala okán. Én mondjuk az előbbire tippelnék, látva azt, hogy már a legnagyobb amerikai lapok is a magyar egészségügy penetráns helyzetéről cikkeztek az elmúlt hónapokban. Hogy voltak jó orvosaink, az nem vitás, miként az sem, hogy ezen orvosok nagy része már nem Magyarországon, hanem valahol külföldön gyógyít. Horváth Ildikó természetesen felsorolta a kormányzati sikereket, de ezekre valós bizonyíték eddig nem igazán van.Lehet nyomni a hülye propagandát, de már a hívek is fogyatkoznak.
Nessy
Nem kell a kormánynak bezárni, bezárnak maguktól a fene mód magas színvonal miatt. Magas! Trauma az V. emeleten, a lift nem működik!
Azért van amit nem értek! A napokban nyilatkozta az EMMI, hogy új váróllista program készül. Ha jövőre a kimagasló informatikai fejlesztés révén átalakítják a járóbeteg szakellátás várólistáját, akkor abból hogy lesz rövidebb várakozási idő? Esetleg javasolni fogják, hogy Szegedről utazzon Szombathelyre, mert ott még akad egy kardiológus, és csak 3 hetet kell várni 5 helyett? Legalább ne néznék a fél országot demensnek!
Kookas
ti egyet se zártok be de az összeset lerohasszátok!pusztulat rátok!!
simmering73
Csak az osztályokat zárják be, meg vonják össze területileg, te nagyon hülye. Azt a kurva gyurcsányozós anyátokat, hogy nem bírjátok abbahagyni. Ez lesz a vesztetek, mocskok.
kokopelli
Nekem volt szerencsém(?) egy pár vidéki kórházat szükségből IS meglátogatni,és már értem,hogy miért nem
zárat be a "Dakota" egyet sem!Az állagukról ítélve,talán a "se ki,se be" eset fordulna elő!A kéményen kapnának
mindent a bentrekedtek? A seregben régen jobbak voltak akár még a gyengélkedők is!
jesz
kedves államtitkár asszony! Tessék már egy alapos sétát tenni a János kórházban...

Ott minden le van pusztulva. Nem is sopánkodnék, ha önt, és az eü vezetést is ott kezelnék a családtagjaikkal együtt. Ha pár napot rászán a nézelődésre, garantálom nagy kalandban lesz része.
kissé felnőttem
persze mert már ajtó sincsen, lényeg az x + stadion már európában összesen nincs ennyi, meg beteg idős ember de titeket ez nem érdekel aklkor bukjatok bele a saját szarságotokba
advocat
@Shikari: Csak két közeli kórházbezárás a közelben. Fidesznyik időben!!! Újpest Árpád Kórház, Károlyi Kórház! Lehet hozzászólni! Egy liberálfasiszta szarjancsi! Mert ezek szerint az vagyok? Vállalom!
Eladott Ország
@Shikari: tegnap, 16:30; "A liberalizmus, más néven szabadelvűség, a szabadságot jelentő liberty szó után alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul, vagyis a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, melyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt. Gyökerei a 17–18. századra, a felvilágosodás idejére nyúlnak vissza. Olyan korábbi alapvető elveket tagadott meg, mint az uralkodók isteni felhatalmazása, az öröklött kiváltságok, államvallás és protekcionizmus."
uploads.disquscdn.com/images/a924b369f4af0ea5473a002146c4e86bd6a728fef6b99ec6c92d92e483d591d6.jpg?w=600&h=708
nevemnick
@Eladott Ország: ennek a ánusznyalónak hiába írod le, mogyorónyi agya, amely tiki-takizik az üres bogyójában, nem tudja felfogni.
vacsi
Nem szánalmas még mindig Gyurcsányra hivatkozni?! Mint egy 3 ves kisgyerek, aki a testvérére mutogat... Már 10. éve a FIDESZ van hatalmon!
Eladott Ország
@Shikari: ma, 07:53; "A Német Nemzetiszocialista Munkáspárt (náci párt), s centralizált irányítást biztosított az ún. führer-elv, az egyszemélyi totális tekintélyen alapuló irányítás, amelyet Adolf Hitler "vezér és kancellár" személyesített meg. A nemzetiszocializmus mibenlétét az 1946-ban tartott nürnbergi per teljes valóságában feltárta s elítélte a béke, az emberiség elleni bűntetteket." Ennek magyarországi reinkarnációja volt Szálasi Ferenc nyilaskeresztes és hungarista párt és mozgalom megalapítója, „Magyarország nemzetvezetője” és miniszterelnöke volt 1944 és 1945 között. A második világháború után halálra ítélték és kivégezték.
youtu.be/Zp6zgRAoNq0
Eladott Ország
@Shikari: ma, 11:10; Gondoltam válaszolok, de megsemmisültem az érveid miatt. Mocsok kemény vagy, nem engeded megülni az ész diadalát...
a.disquscdn.com/get?url=http%3A%2F%2Fpowerpoint.su%2F_ld%2F1%2F45011679.gif&key=wjBXwqPoDbuxs3PT_MPUrQ&w=600&h=500
Ludmilla
Tapolca,Pápa,Celldömölk elfekvőkké alakítják... ennyit a magas szintű ellátásról
Nessy
@Eladott Ország: Na, szép remények! Most kiket fognak majd likvidálni? Fejlődött már a technika a gázkamrák óta?
Yoda69
Hihetetlen hogy ez a luvnya meg mindig 8 evezik, 10 ev fideSSes rombolas utan.
A fideSS nem bezarja a korhazakat, hanem lerohasztja es adossag csapdaba hajszolja oket.
A fideSS nem kirugja a dolgozakat, hanem eluldozi oket. A magyar doktorok es apolonok fele mar kulfoldon dolgozik.
Akkor mirol is beszel?
nezelodo
Nahát, mekkora egészségügyi sikereket élünk meg! A mi kórházunk megúszta a huszadik század háborúit, Szamuely-t, Horthy-t, Rákosit, Kádárt, de még a Fletót is, és pont a demokrácia bajnoka, és az ország jótevője Orbán csinált elfekvőt a szülészetből, mert "a gyermek az első", s többit pedig úgy lebutította, hogy még egy vérátömlesztést sem tudnak adni. A szakrendelőben pedig általános a három hónapos várakozási idő.
Az intézménynek több száz milliós adóssága van, de szerencsére új autó azért jut a hála jeléül a fideszes dirinek.
relatív
Ha valaki felsőfokú végzettséggel csak ilyen sületlenséget ( detto hazugságot ! ) tud kicsikarni magából annak a mai kormányban a helye, mint ahogy ott IS van !!!
Aki Én
@Shikari: ,,Szó összetételeket, mint fogalmakat eladni nem fog neked menni!"
Ez helyesírásilag bukta, értelmileg meg antimagyar, mint te.
Lepényleső
...egyrészt mert ők már a lakatot is ellopták? Másrészt a kórház nyitva ugyan,nullán viszont az ellátás van?
(Ez ugye nem tizenkilenc,nem,ez egy híján húsz?) S ráadásul növekszik az egészségesek száma,
-na persze ehhez a szép adathoz kellet igen sok beteg jótékony halála?
karma1
Te hulye picha! Nem szurtad ki meg, hogy Gyurcsany 10. eve nincs donteskozelben? Ha o bezaratta, akkor ti miert nem nyitottatok ki?
Nem baj, ugyis el lesz huzva a szatok szele, csak te meg uj vagy,
A fidesz megmarad a 10 eve mantrazott hazugsagainal, csak mindig mas hulyevel adatja elo ugyanazt a baromsagot.
karma1
@kereső: 14.02-re: Igen, valoban Bajnai vette el, de azert tegyuk hozza, hogy annak idejen GYurcsanyek - illetve az mszp - vezette is be a 13. havi nyugdijat, szoval engedtessek mar meg nekik, hogy amit maguktol adnak,. de a valsag miatt az igeretuket nem tudjak tovabb tartani, akkor azt visszavegyek?
Ehhez kepest 2010-ben orban meg a 14, havi nyugdijat is megigerte, de a 13.-t se adta vissza, es Bajnai is csak a recesszio utani evben, 2009-ben vette vissza ezt a plusz jarandosagot.
Ezek a mocskok annyit hazudnak, hogy nincs annyi templom ma Magyarorszagon, ahol minden bunuket meg tudnak gyonni...:o((
kokopelli
@Aki Én: (15:34) Bocsáss meg neki,mert nem ismeri a mondást: "aki nem tudja az oktatja"! (;-))
CsipkeRózsa
@Shikari: tegnap 7:53

Ezt szépen megmagyaráztad.
advocat
A Fidesz 201o óta van "hatalmon". Ezalatt csak a közeli két kórházat zárták be. Újpest Árpád Kórház, Károlyi Kórház! Miről tetszik beszélni? Vagy az okos "tanácsadóknál" már Alzheimer et. gyakori vendég?
jesz
...napról napra magasabb színvonalú legyen...

ez nagyon szép...de a magasabb színvonalú ellátást milyen alacsony színvonalról próbálják indítani felfelé..?

Hol a lóvé?
Qqberci
"a kormány célja, hogy napról napra magasabb színvonalú legyen az egészségügyi ellátás."

Ennek érdekében egyre több stadiont építenek...
kokopelli
@Qqberci: ...mindent a padlásra akarnak besuszterolni? Magasabbra már nem megy!!! (;-))
Eladott Ország
Most már nem csak keresztény gyökerek a vezetőink, már belső ázsiai gyökerek is, a jelző változik, a gyökérség marad.
Csak az nem fér a fejembe, hogyan egyeztethető össze a belső ázsiai sámánság az európai és magyar keresztény gyökerekkel. Lehet, hogy én bolondultam meg? Az ilyen gyökerektől kéne megszabadítani az országot, mint ezek a barmok Az biz igaz. Én két módszert is ismerek erre. Forradalom és lámpavas, vagy az urnáknál kell többen lenni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.